NB III: száz forintért átadja a tulaj a városnak a Mislenyt

Vágólapra másolva!
2015.06.29. 11:53
Feleki Attila, az NB III Középcsoportjának második helyén végző Kozármisleny tulajdonosa a klub honlapján meglehetősen heves hangvételű közleményben jelentette be, hogy a továbbiakban nem finanszírozza a csapat működését, de felelős városi képviselőként száz forintért átadja a klubot a városnak.

Feleki Attila, a Kozármisleny tulajdonosa a közleményben értetlenségének adott hangot, hogy a város polgármestere az ő távollétében számos pontatlan, furcsa és félrevezető információt fogalmazott meg a helyi labdarúgásról, ezért – és a nagy „ellenszél” miatt – úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a klubot.Feleki Attila, a Kozármisleny tulajdonosa a közleményben értetlenségének adott hangot, hogy a város polgármestere az ő távollétében számos pontatlan, furcsa és félrevezető információt fogalmazott meg a helyi labdarúgásról, ezért – és a nagy „ellenszél” miatt – úgy döntött, hogy nem finanszírozza tovább a klubot.

Feleki a közleményben leszögezte, hogy a klub – a város vezetőségének tájékoztatásával szemben – adott be támogatási kérelmet az év elején, de Kozármisleny önkormányzata arról hozott határozatot, hogy nulla forintot ad a klub működtetésére.

A klub vezetője hozzátette, hogy ő 25 év alatt kizárólag pénzt tett a futballba, nem vett ki abból egyetlen forintot sem, de az önkormányzat képviselőjeként a legjobbat akarja Kozármislenynek, ezért száz forintért átadja a klubot a városnak. Egyetlen feltétele, hogy minimum három évig felnőtt NB III-as csapatot és ugyanennyi utánpótlás-együttest kell működtetnie az önkormányzatnak; ha ez nem történik meg, akkor kötelesek számára kártérítést fizetni.

Feleki leszögezte, hogy ő akkor is a klub mellett állt, amikor még nem volt TAO-támogatás és az önkormányzat sem adott semmit, de úgy látja, hogy ha nem születik megoldás, akkor 25 év munkája, sok száz ember identitása, illetve több ezer ember büszkesége veszhet kárba.

A teljes közlemény ide kattintva olvasható el!

A Kozármisleny a 2. helyen végzett az NB III Középcsoportjában, így nem sikerült kiharcolnia a feljutást az NB II-be.

Legfrissebb hírek

A KTE egy félidő alatt lerendezte a Kozármislenyt

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:51

A DVTK II két góllal győzött a Hatvan vendégeként az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.11.08. 15:40

Váratlan edzőváltás Dorogon, Csizmadia Csaba lépett Nikházi Márk helyére

Labdarúgó NB II
2025.11.04. 11:18

NB III: kikapott a Ferencváros II Pécsen

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:19

NB II: ráadásban lőtt góllal nyert a Honvéd; először kapott ki Tímárral a KTE; gálázott a Szeged

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 19:00

Fordított a Csákvár, mégis emberhátrányban megmentett egy pontot a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.11.02. 16:50

Fontos győzelmet aratott a DVTK II a Tarpa ellen

Labdarúgó NB II
2025.11.01. 15:11

A Bicske egy góllal legyőzte a PAFC II-t az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2025.10.31. 19:02
Ezek is érdekelhetik