nemzetisport.hu 2014.05.18 21:19 Frissítve: 2015.02.21 01:54

NB III: felemás napot zártak a Bobál ikrek, bajnok a Vác

A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 28. fordulójában a Ferencváros II 3–2-es vereséget szenvedett Veresegyházától, a REAC pedig három góllal nyert az Ebes vendégeként. A Középcsoportban a Budapest Honvéd-MFA izgalmas mérkőzésen verte meg a Dabast, míg Nyugaton a BKV Előre a végjátékban tette magabiztossá a Tököl elleni sikerét. A Pest megyei első osztályban Csank János csapata, a Vác kiütéses sikert aratott, amelynek köszönhetően biztossá tette bajnoki címét.

 

A Keleti csoportban az élvonalbeli eltiltását töltő Mateo Pavloviccsal felálló Ferencváros II 3–2-re kikapott a Veresegyháztól, amely a második félidő elején már három góllal is vezetett. A zöld-fehérek a folytatásban Nehéz Máté és Popov Patrik góljaival felzárkóztak, de egyenlíteniük már nem sikerült. A REAC magabiztosan nyert a sereghajtó Ebes otthonában, míg az élmezőnyben állomásozó DVSC-DEAC otthon tartotta a három pontot a Hajdúböszörménnyel szemben.

A Középcsoport legérdekesebb vasárnapi mérkőzését a Dabas és a Budapest Honvéd-MFA összecsapása hozta. A parázs hangulatú mérkőzésen – a játékvezető tíz sárga és egy piros lapot osztott ki – a vendégek a 38. percben Bobál Dávid kiállítása miatt emberhátrányba kerültek, ám testvére, Gergely egy perccel később megszerezte a vezetést. A létszámfölényben lévő Dabas a második félidőben fordított, de a hajrában feltámadt a Honvéd második csapata. A duplázó Prosser Dániel vezette piros-feketék az utolsó negyedórában három gólig jutottak, így 4–2-re megnyerték a meccset és megszilárdították harmadik helyüket. A Szeged magabiztos győzelmet aratott az ESMTK otthonában, a Dunaharaszti MTK egy góllal nyert a Bölcske ellen.

A Nyugati csoportban a dobogóra pályázó BKV Előre a hajrában tette fölényessé a Tököl elleni sikerét, míg a Haladás második együttese két góllal bizonyult jobbnak a Diósdnál. A Dorog meglepetésre nyert Győrben, az Andráshida és az Újbuda pedig nem bírt egymással.

A Pest megyei első osztályban a Csank János irányította Vác 5–1-re győzött a Nagykőrösi Kinizsi vendégeként, ezzel biztossá tette bajnoki címét és a legfrissebb hírek szerint osztályozó nélkül feljut a harmadosztályba.

NB III, 28. FORDULÓ
KELETI CSOPORT

Veresegyház –Ferencváros II 3–2
Ebes–REAC 0–3
DVSC-DEAC–Hajdúböszörmény 2–1

KÖZÉPCSOPORT
Dabas–Honvéd-MFA 2–4
ESMTK–Szeged 1–4
Dunaharaszti MTK–Bölcske 3–2

NYUGATI CSOPORT
Szombathelyi Haladás II–Diósd 2–0
Győri ETO II–Dorog 0–1
BKV Előre–Tököl 4–1
Andráshida–Újbuda 1–1

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA 
  1.  LÉTAVÉRTES SC `97  28 20 4 4 74–28 46 64
  2.  KBSC FC  28 17 7 4 53–25 28 58
  3.  DVSC-DEAC  28 16 6 6 61–37 24 54
  4.  PUTNOK FC  28 15 6 7 56–34 22 51
  5.  FORTRESS FELSŐTÁRKÁNY  28 14 6 8 50–35 15 48
  6.  CIGÁND SE  28 13 9 6 54–39 15 48
  7.  NYÍRBÁTORI FC  28 11 7 10 46–42 4 40
  8.  FC HATVAN  28 11 6 11 43–42 1 39
  9.  TERMÁLFÜRDŐ TISZAÚJVÁROS  27 11 5 11 34–37 -3 38
10.  HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE  28 9 10 9 42–45 -3 37
11.  REAC  28 6 12 10 37–48 -11 30
12.  JÁSZAPÁTI FK  27 8 5 14 34–51 -17 29
13.  FERENCVÁROSI TC  28 6 7 15 36–45 -9 25
14.  VERESEGYHÁZ VSK  28 4 8 16 31–67 -36 20
15.  EBES KKSE  28 5 2 21 23–64 -41 17
Az EGRI FC kizárva.
A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA 
  1.  SOROKSÁR SC  28 22 3 3 73–16 16 57 69
  2.  SZEGED 2011-GROSICS AKAD.  28 19 6 3 68–29 29 39 63
  3.  BUDAPEST HONVÉD - MFA  28 17 5 6 70–40 40 30 56
  4.  RÁKOSMENTE KSK  28 14 9 5 59–34 34 25 51
  5.  VIDEOTON FC  28 14 8 6 46–29 29 17 50
  6.  DUNAHARASZTI MTK  28 12 8 8 38–36 36 2 44
  7.  VÁRFÜRDŐ-GYULAI TERMÁL FC  28 11 6 11 38–34 34 4 39
  8.  OROSHÁZA FC  28 9 7 12 40–48 48 -8 34
  9.  TOLLE UFC SZEKSZÁRD  28 8 8 12 36–48 48 -12 32
10.  BAJAI LABDARÚGÓ SE  28 7 9 12 27–47 47 -20 30
11.  MONORI SE  28 7 8 13 42–53 53 -11 29
12.  BÖLCSKEI SE  28 6 11 11 37–50 50 -13 28
13.  ESMTK  28 7 5 16 37–53 53 -16 26
14.  FC DABAS  28 7 5 16 37–60 60 -23 26
15.  MAGLÓDI TC  28 5 10 13 37–60 60 -23 25
16.  KOMLÓI BÁNYÁSZ SK  28 2 6 20 12–60 60 -48 12
* A Bölcske–Monor mérkőzés pályán elért végeredményét (2–2) az MLSZ megsemmisítette, és a mérkőzés 3 pontját 3–0-s gólkülönbséggel a Monornak adta, továbbá a Bölcskétől 1 pontot levont. 
A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA 
  1.  AQVITAL-PUBLO CSÁKVÁR  28 20 4 4 70 32 38 64
  2.  BUDAÖRS  28 17 3 8 69 30 39 54
  3.  TARR SPRINT ANDRÁSHIDA SC  28 15 7 6 49 26 23 52
  4.  BKV ELŐRE  28 15 7 6 45 22 23 52
  5.  GYŐRI ETO FC  28 16 3 9 59 44 15 51
  6.  SPORTBUSZ CSEPEL FC  28 12 8 8 43 27 16 44
  7.  BALATONFÜREDI FC  28 12 7 9 39 28 11 43
  8.  ÚJBUDA FC  28 11 6 11 42 40 2 39
  9.  FUTURA MOSONMAGYARÓVÁR  28 11 6 11 38 39 -1 39
10.  NAGYATÁDI FC  28 10 6 12 32 37 -5 36
11.  DOROGI FC  28 10 4 14 41 45 -4 34
12.  SZOMBATHELYI HALADÁS  28 8 7 13 35 43 -8 31
13.  VESZPRÉM FC  28 8 3 17 34 62 -28 27
14.  DIÓSDI TC-SELECT  28 7 6 15 30 48 -18 26
15.  TÖKÖL VSK  28 7 2 19 22 65 -43 18
16.  KÖRMENDI FC  28 5 1 22 27 87 -60 16
*A Diósdtól 1, a Tököltől 5 pont levonva!

 

2021.01.13 22:24:46

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER

ALAPVONAL. Vajon egy tíz-húsz éve megszűnt csapat emlékét őrző, faluvégi enyészetnek átadott futballpálya továbbra is „szent térnek” számít-e, vagy már lehet rá hordani trágyát, bontott téglát, tört betoncsövet?

2021.01.02 08:27:03

Labdarúgó NB II CSILLAG PÉTER (szöveg), ÁRVAI KÁROLY (fotók)

Megszűnt csapatok legendái Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, a fehérgyarmati járásból.

2020.12.17 13:01:53

Labdarúgó NB II FÜZESI BÁLINT, PÓSFAI GYULA

A koronavírus-járvány közrejátszott több csapat helyezésében • Elfogadhatóan teljesített a Szentlőrinc, gyengén a DEAC.

2020.12.14 11:01:04

Labdarúgó NB II KVANDUK BENCE

Egy pontot tudott otthon tartani az őszi szezon utolsó meccsén a Pécs, de így is a második helyre lépett.