NB II: valóra vált Priskin álma, az ETO-ban kezdte, ott zárja pályafutását

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2023.05.21. 13:29
null
Priskin Tamás búcsúra készül (Fotó: Imre György/Békés Megyei Hírlap, archív)
Az ETO FC Győr csütörtökön jelentette be, hogy 63-szoros válogatott Priskin Tamás a Csákvár elleni mérkőzésen utoljára ölti magára a zöld-fehér mezt.

 

 

– Az ETO-val való közös történet vége egyben labdarúgó-pályafutása befejezését is jelenti?
– Jelen állás szerint igen – mondta lapunknak Priskin Tamás, aki a vasárnapi, Csákvár elleni mérkőzésen lép utoljára pályára ETO-szerelésben. – Attól a pillanattól kezdve, hogy kétezerhárom tavaszán tizenhat évesen bemutatkoztam a Győri ETO-ban, az volt az álmom, hogy itt is fejezzem be. Győr az otthonom, itt él a családom, imádom a várost és a csapat szurkolóit. Az még a jövő zenéje, hogy a klubnál maradok-e.

– Tehát a futballban képzeli el a jövőjét?
– Mindenképpen, sőt már jelentkeztem az ősszel induló B-licences edzőképzésre, illetve sportvezetői szakra a Soproni Egyetemen, amely hároméves képzés. A vezetői szerep jobban érdekel, de minden lehetőséget igyekszem megragadni, hogy bármilyen futballal kapcsolatos tudást magamba szívhassak. Az edzőimhez is mindig így viszonyultam: rengeteget tanultam Keg­lovich Ferenctől, Fazekas Józseftől és Reszeli-Soós Istvántól, aki bárhogy is játszottam tizenhét évesen, mindig a kezdőcsapatban adott lehetőséget. Brendan Rodgersszel a legjobb angliai idényemet töltöttem a Watfordnál, de Várhidi Péterrel, Dárdai Pállal és Bernd Storckkal is öröm volt dolgozni a válogatottnál.

– Kifejezetten szépen indult az ETO-val közös története, hiszen ugródeszkát jelentett a világ legerősebb bajnokságába, a Premier League-be, illetve a magyar válogatottba is. Elégedett a pályafutásával?
– Soha, semmilyen döntést nem bántam meg. Tízéves koromig a focival párhuzamosan duatlonoztam, aztán végül itt kötöttem ki. Az idő mindenben engem igazolt: magyar válogatott lettem, mert magyarnak születtem, és magyarnak is éreztem magam. Akármennyire jól szerepelt akkoriban a szlovák nemzeti csapat, elképzelhetetlen volt, hogy ne piros-fehér-zöldben lépjek pályára. Óriási büszkeséggel tölt el, hogy felvidéki magyarként Európa-bajnokságon vehettem részt.

– Korábban sok kritika érte azért, mert 2015-ben a Slovanba igazolt, a győri szurkolók nehezményezték azt is, amikor két évvel később a Ferencvároshoz tért haza. Utólag megbánta ezeket az átigazolásokat?
– Abszolút nem. Őszintén szólva meg sem fordult a fejemben akkoriban, hogy a Slovan-szerződéssel bárkinek gondja lehet. Megnyertem a Szlovák Kupát, és aztán Szlovákiához hasonlóan Magyarországon is a leghíresebb és legjobb csapatot választottam. A Ferencvárossal bajnoki címet nyertem, nagyon boldog vagyok, hogy klubszinten mindent elértem, ami lehetséges volt. Mindig azt mondom, kár a múlt döntésein és történésein gondolkodni, ha magam alakíthatom a sorsomat.

– Volt már olyan interjúja a 2015-ös Magyarország–Norvégia pótselejtező óta, hogy nem kérdezték „arról” a gólról?
– Nem, de egyáltalán nem zavar, hogy ezzel azonosítanak. Minden alkalommal ugyanúgy kiráz a hideg, amikor arra a pillanatra gondolok. Ettől függetlenül számos más emlékezetes esetet is fel tudok sorolni, például amikor a világbajnok olaszok ellen az aranylabdás Fabio Cannavaróval szemben tizenegyest harcoltam ki. A Watford­ban átemelős gólt lőttem Petr Cechnek, és győztes gólt szereztem az Arsenal ellen.

– A 2016-os Európa-bajnokságra való kijutás átszakított egy érzelmi gátat a csapatban, ezért játszottak olyan felszabadultan Franciaországban?
– Óriási nyomás volt rajtunk, főleg miután Észak-Írország ellen a kilencvenkettedik percben buktuk el a szinte biztos egyenes ági kijutás lehetőségét. A Norvégia elleni idegenbeli győzelem után sem csillapodott az érzés, hiszen a válogatott első világeseményének kapujában voltunk harminc év után. Mégsem úgy fogtuk fel az Eb-csoportmeccseket, mintha ajándékok lennének. Felejthetetlen emlék, főleg a kifejezetten nagy mellénnyel érkező osztrákok elleni siker, amikor gólpasszt is adtam Stieber Zoltán mindent eldöntő találata előtt.

– Ha már az évszámok: sem a 2014-es, az ETO következő évi összeomlásáig tartó időszak, sem a másodosztályban tengődő csapathoz való 2020-as visszatérése nem sikersztori. Miért?
– Mindent átéltem a klubnál. Nagyon fiatalon bemutatkoztam, innen indult a külföldi karrierem, 2015-ben fél éven át fizetés nélkül, teljesen kilátástalan helyzetben futballoztunk, majd 2020-ban a másodosztályba tértem haza azzal a céllal, hogy játszom még NB I-es mérkőzést az ETO Stadionban. Óriási szerencse is kell az NB II-es sikerhez, és bár az új tulajdonossal nagyszerű munka zajlik, azért még sok tennivalója van a vezetőségnek. Biztos vagyok benne, hogy mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az ETO újra méltó helyére kerüljön.

– Az ETO történetének legeredményesebb játékosai között már Priskin Tamás neve is szerepel. Ez édesebbé teszi a búcsút?
– Volt olyan merész célom, hogy Hannich Péter száztizennyolc bajnoki gólos rekordját is megdöntöm, ám az utóbbi években több sérülés is akadályozott. Büszke vagyok rá, hogy 2021-ben gólkirály lettem az NB II-ben, és hogy több mint nyolcvan gólt szereztem az anyaegyesületemben. Mindemellett Vankó Imrével, az édesapámként tisztelt és szeretett nevelőapámmal hatalmas álmunk vált valóra, amikor együtt léphettünk pályára az öcsémmel, ifjabb Vankó Imrével. Most már csak abban bízom, hogy a Csákvár ellen méltóképp búcsúzhatok el a szurkolóktól is, akiknek azt kívánom, hogy minél hamarabb újra élvonalbeli mérkőzésen láthassák az ETO-t.

NB II
38. (UTOLSÓ) FORDULÓ – élőben az NSO-n!

17.00: Gyirmót FC Győr–MTK Budapest – élőben az NSO-n!
17.00: Pécsi MFC–Dorogi FC – élőben az NSO-n!
17.00: Szombathelyi Haladás–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
17.00: Soroksár SC–Credobus Mosonmagyaróvár – élőben az NSO-n!
19.45: ETO FC Győr–Aqvital FC Csákvár – élőben az NSO-n!
19.45: BFC Siófok–HR-Rent Kozármisleny – élőben az NSO-n!
19.45: Tiszakécskei LC–Budafoki MTE – élőben az NSO-n!
19.45: FC Ajka–Békéscsaba 1912 Előre – élőben az NSO-n!
19.45: Kolorcity Kazincbarcika SC–Szentlőrinc (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!
19.45: Nyíregyháza Spartacus FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia, Kisvárda – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK 37 27 3 7 77–36 +41 84
2. MTK Budapest 37 21 8 8 84–47 +37 71
3. FC Ajka 37 19 8 10 52–36 +16 65
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 37 17 10 10 47–37 +10 61
5. Gyirmót FC Győr 37 17 9 11 58–44 +14 60
6. Soroksár SC 37 15 13 9 55–47 +8 58
7. Pécsi MFC 37 13 16 8 35–31 +4 55
8. BFC Siófok 37 14 11 12 44–51 –7 53
9. Szombathelyi Haladás 37 14 9 14 54–54 0 51
10. Budafoki MTE 37 12 11 14 39–45 –6 47
11. Mosonmagyaróvár 37 12 10 15 35–42 –7 46
12. ETO FC Győr 37 11 12 14 35–40 –5 45
13. Tiszakécske 37 12 7 18 37–50 –13 43
14. Kazincbarcika 37 11 9 17 40–56 –16 42
15. Kozármisleny 37 11 8 18 46–62 –16 41
16. FC Csákvár 37 9 14 14 42–48 –6 41
17. Szentlőrinc SE 37 9 12 16 44–57 –13 39
18. Nyíregyháza Spartacus 37 9 11 17 45–52 –7 38
19. Békéscsaba 1912 Előre 37 8 13 16 46–54 –8 37
20. Dorogi FC 37 7 10 20 32–58 –26 31

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik