NB II: szünet után jött a szegedi fordítás Balmazújvárosban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.19. 16:51
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában a szünetben vendégként még hátrányban lévő Szeged megfordította a találkozót, így három ponttal gazdagabban távozhatott a sereghajtó Balmazújváros vendégeként.



A hazaiak az első félidő közepén jutottak vezetéshez – Belényesi Miklós volt eredményes –, a vendégeknek a második felvonásban nyolc perc kellett ahhoz, hogy megfordítsák az állást. Az 54. percben Germán Tamás egyenlített, majd a 62. percben Oláh Lóránt a később három pontot érő találatot is megszerezte.

A hazaiak az első félidő közepén jutottak vezetéshez – Belényesi Miklós volt eredményes –, a vendégeknek a második felvonásban nyolc perc kellett ahhoz, hogy megfordítsák az állást. Az 54. percben Germán Tamás egyenlített, majd a 62. percben Oláh Lóránt a később három pontot érő találatot is megszerezte.

Nyolcadik vereségét szenvedte el a továbbra is nyeretlen Balmazújváros – hatodik hazai találkozóján a negyediket –, a középmezőnyben található Szeged negyedszer győzött, hetedik idegenbeli találkozóján harmadszor.

NB II
10. FORDULÓ

BALMAZÚJVÁROS–SZEGED 1–2 (1–0)

Balmazújváros, 600 néző. Vezette: Böcskei (Pápai, Kovács II G.)
Balmazújváros: Mester (Szalma, 26.) – Bokros, Papp F., Szatmári Cs., Németh Á. (Angyal, 66.) – Vachtler, Müller, Sigér (Pintér N., 74.), Batizi Pócsi B., Virág A. – Belényesi
Szeged: Zaharia (Rozs, 87.) – Szabó P. (Fitos, 32.), Gadó, Markovics, Mészáros M. – Zelenyánszki, Máté P., Oláh G., Oláh L., Zabari (Manga, 73.) – Germán T.
Gólszerző: Belényesi (1–0) a 20., Germán T. (1–1) az 53., Oláh L. (1–2) a 62. percben
MESTERMÉRLEG
Szabó János:
– Ismét elkerülhető gólokat kaptunk, elkeserítő jó néhány játékosom hozzáállása, már a vezetés sem nyugtat meg bennünket, s nem tudjuk irányítás alatt tartani a meccset.
Nyilas Elek: – Változatos mérkőzésen vagyunk túl, volt, amikor már jobban játszva nem sikerült pontot szereznünk, ám ma épp ellenkezőképpen sült el. Nagyot küzdöttünk a győzelemért, minden dicséretet megérdemel a csapat.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 10 7 1 2 17–6 +11 22
2. Vasas FC 10 7 3 23–12 +11 21
3. Szolnoki MÁV FC 10 6 3 1 19–13 +6 21
4. Mezőkövesd Zsóry FC 10 5 4 1 19–10 +9 19
5. Békéscsaba Előre 10 6 4 13–15 –2 18
6. Szigetszentmiklósi TK 10 4 4 2 10–8 +2 16
7. ZTE FC 10 4 3 3 13–12 +1 15
8. Szeged 2011 10 4 2 4 14–12 +2 14
9. Soproni VSE-GYSEV 10 3 4 3 17–17 0 13
10. Kaposvári Rákóczi FC 10 3 3 4 12–13 –1 12
11. FC Ajka 10 3 1 6 13–15 –2 10
12. Soroksár SC 10 3 1 6 11–17 –6 10
13. Aqvital FC Csákvár 10 2 3 5 12–12 0 9
14. FGSZ Siófok 10 1 6 3 14–21 –7 9
15. Ceglédi VSE 10 1 5 4 11–16 –5 8
16. Balmazújváros 10 2 8 8–27 –19 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik