NB II: pozitív esetek a Halinál, Gyirmóton és a Nyíregyházánál

F. B., R. B.F. B., R. B.
2020.11.20. 11:16
null
Mátyus János több meghatározó játékosára sem számíthat (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Pozitív koronavírusteszt-eredmény miatt meghatározó játékosok hiányoznak majd a hétvégén a Haladásnál, a Gyirmótnál és a Nyíregyháza Spartacusnál egyaránt – jelentették be az NB II-es klubok.

A másodosztályban legutóbb november 8-án rendeztek teljes fordulót, a válogatott mérkőzései miatt szünetelt a bajnokság. A szombathelyiek a 17. fordulóban a sereghajtó Debreceni EAC vendégei lesznek, míg a Szpari a Szegedet látja vendégül.

„Alapvetően nem szeretem a kéthetes szüneteket, de ha már a válogatott mérkőzései miatt így alakult, szerettük volna ezt az időt maximálisan kihasználni – idézi a haladas.hu Mátyus Jánost, a szombathelyi csapat vezetőedzőjét. – Arra is jó lett volna ez az időszak, hogy akik korábban sérülés miatt hiányoztak, szép fokozatosan visszatérjenek. Viszont a koronavírus mindent felülírt, aggasztó, hogy meghatározó játékosok hiányoznak majd – nehéz időszak vár ránk. Annyit tudok ígérni, hogy bármikor, bármilyen összeállításban is játszunk, sohasem feltartott kezekkel lépünk pályára. Bár a hiányzókkal más meccs lesz, mint eredetileg lett volna, nyerni megyünk Debrecenbe.”

A Nyíregyháza közölte, több pozitív eredmény született a heti tesztelés során. A fertőzött játékosok karanténba vonultak, helyettük öt saját nevelésű fiatal labdarúgó csatlakozott a felnőttcsapathoz.

„Nehéz helyzetbe kerültünk, de biztos vagyok abban, hogy akik pályára lépnek, a maximumot nyújtják majd, maradt potenciál a csapatban – így Gálhidi György, a Spartacus vezetőedzője. – Korábban a szegedieknél is voltak hiányzók betegségek, sérülések miatt, de ők már felépültek. Feltérképeztük őket, nem lesz könnyű mérkőzés, de mindenképp szeretnénk gyarapítani a pontjaink számát.”

A Gyirmót honlapja is arról számolt be, hogy a csapat tagjait sem kerüli el a vírus, jelenleg 7 labdarúgójuk van, akikre nem számíthat a szakmai stáb, továbbá egy játékosuk mintája kétes eredményt mutatott, így rá 24 órán belül újabb teszt vár. A gyirmótiak vasárnap 19.45-től, a forduló záró mérkőzésén az ETO-val játszanak városi rangadót.

NB II
17. FORDULÓ
November 22., vasárnap:

13.00: Soroksár SC–FC Ajka
13.00: Szentlőrinc–Budaörs, Kozármisleny
13.00: Békéscsaba 1912 Előre–BFC Siófok
13.00: Dorogi FC–Vasas FC
13.00: Debreceni EAC–Szombathelyi Haladás
17.00: Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi FC
17.00: Aqvital FC Csákvár–Debreceni VSC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC–Szolnoki MÁV FC
17.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
19.45: WKW ETO FC Győr–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Nyíregyháza: cseh támadóval tárgyal a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 10:20

Két góllal győzött a Gyirmót a Karcag ellen

Labdarúgó NB II
2026.09.05. 17:49

Gálhidi György tekintélyes ajánlólevele: 108 NB I-es meccs a kispadon

Labdarúgó NB I
2026.08.30. 09:17

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

A szünet után beindult a kövesdi henger, sorozatban harmadszor győzött Máté Péter csapata

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:15