Honvéd: bércsökkentés jön a másodosztályban

I. SZ.I. SZ.
2023.06.03. 17:52
null
Kun Gergely (balra) az eddig az utánpótlásban dolgozó Pinezits Mátétól azt várja, saját nevelésű fiatalokat építsen a Honvédba (Fotó: Budapest Honvéd)
Több módon is csökkentené költségvetését a labdarúgó NB I-ből kieső Budapest Honvéd, amely a Bozsik Aréna bérleti díja mellett a játékosok fizetését is csökkentené – írja a Menedzsment Fórum honlapja, az mfor.hu.

 

A honlap Kun Gergely ügyvezetővel történt beszélgetésre hivatkozva írta meg, hogy a Honvéd vezetői tárgyalni szeretnének az állammal arról, hogy „kedvezőbb konstrukcióban béreljék a létesítményeket, ezt azonban az NB I-ben maradás esetén is megtették volna”.

Hozzátette: „Csökkenteni kell a kiadásokat, és a költségcsökkentés jelentős részben érinti majd a játékosbéreket.”

A klub fő bevételi forrása a játékosok eladása lehet, ezért Kun Gergely a jövőben több saját nevelésű labdarúgót akar látni a másodosztályú csapatban. „A jövő csapatának gerincét a Magyar Futball Akadémián nevelkedő fiataloknak kell adniuk, nagyon számítunk rájuk a visszakerülésért vívandó harcban” – idézik a klubvezetőt, aki szerint azzal, hogy az eddig az akadémián dolgozó Pinezits Máté lett a vezetőedző, a fiatalok beépítésének folyamata zökkenőmentes lesz.

Kun leszögezte, a cél az azonnali visszajutás, a jelenlegi keretből Tomás Tujvelt és Ivan Lovricot mindenképpen megtartanák, nekik „életpályamodellt is kínálni akar a klub”.

Szóba került az is, hogy a tulajdonosokat rendszeresen keresik amiatt, hogy eladnák-e a klubot, de ez jelenleg nincs napirenden, a fő céljuk a Bp. Honvéd anyagi helyzetének stabilizálása.

Legfrissebb hírek

A Honvéd-drukkerek véleménye: a fejétől bűzlik a hal?

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 08:42

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Népsport: újabb rés a szocializmus bástyáján

Népsport
2026.10.01. 14:21

Takács Péter elégedett a diósgyőri kerettel; Fehérváron jól sikerült a felkészülés

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 12:52

Közel az egyezség, az MTK-hoz igazolhat a Honvéd támadója – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.24. 11:21

A 42 éves Tomás Tujvel hosszabbított a Honvéddal

Labdarúgó NB I
2026.06.19. 19:58

Csehországból is érdeklődnek a Honvéd tehetsége iránt – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.05.26. 14:42