Dédnagyszülei jelentették a magyar kötődést Nicolás Morínigónak

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 08:36
null
Nicolás Morínigo Paraguayból érkezett az ETO-hoz (Fotó: eto.hu)
Magyar kötődésű játékost igazolt az ETO Paraguayból, a 22 éves Nicolás Morínigo nagy reményekkel és motiváltan érkezett a győri klubhoz.

Utánpótlás-válogatott és paraguayi kupagyőztes érkezését jelentette be kedden az NB II-ben szereplő, és a tabella tizedik helyén álló ETO. Nicolás Morínigo a korábban Budapesten élő dédnagyszülei révén magyar származásúnak mondhatja magát, és sok mindent megtudott az országról.

„Édesanyámtól tudtam meg, hogy magyar gyökereim vannak, ezután sokat olvastam és tájékozódtam Magyarországról, így külön öröm, hogy itt lehetek    – nyilatkozta lapunknak Nicolás Morínigo.  – Néhány szót és kifejezést már ismerek magyarul, például azt, hogy szia, vagy azt, hogy jó napot, de igyekszem még többet elsajátítani a nyelvből.”

A labdarúgó egyébként először jár Magyarországon, de máris látja, a beilleszkedéssel nem lehet gond, és nagyon jó véleménnyel van új csapatáról.

„Nagy izgalommal érkeztem meg az ETO-hoz. Jók az első benyomások, Győr szép város, szeretném mielőbb még jobban megismerni és beilleszkedni. Szerencsére a csapattársak és a stábtagok is nagyon segítőkészek. A magyarországi igazolás nem volt nehéz döntés számomra, mert nagy lehetőségként és kihívásként tekintek a légióséletre. A legjobbat akarom a klubnak, és hosszú távú célom, hogy az ETO-val az élvonalban szerepelhessek, sok góllal segítsem a csapatot, és sikeres legyek ott, ahonnan a dédnagyszüleim származnak. ”

A 22 éves támadó Paraguay egyik sikeres csapatában, az Olimpia Asunciónban nevelkedett, majd tavaly télen az őszi idényben hatodik helyen végző Ameliano szerződtette, és a klub játékosaként tizennyolc mérkőzésen két gólt szerzett.

S ha már Paraguay. Az országból eddig két labdarúgó szerződött Magyarországra: 2008-ban a DVTK csatárposztra igazolta Gonzalo Cardozót, aki előtte a venezuelai Estudiantesben légióskodott. A támadó hét mérkőzésen kapott lehetőséget, ezeken egy gólt szerzett. A futballista aztán 25 évesen befejezte a profi karrierjét, azaz Magyarországról vonult vissza.

Valamivel sikeresebbnek mondható a Vasas paraguayi igazolása, 2010-ben ugyanis Óscar Velázquez fél évet töltött kölcsönben az angyalföldi klubnál, a 20 esztendős hátvéd 12 mérkőzésen kapott lehetőséget a bizonyításra, és egy gólt szerzett – a labdarúgó a mai napig futballozik szülőhazájában, mégpedig az első osztályú Tacuaryban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik