Képes Sport
CSILLAG PÉTER, TÖRÖK ATTILA (FOTÓ) 2021.10.05 14:30 Frissítve: 2021.10.05 14:33

Ahol a hegy a főszponzor – látogatóban a megyei bajnokságok legszebb pályáján

Olvasóink szavazása alapján a Heves megyei I. osztályban szereplő Bélkő SE meccshelyszíne a legkülönlegesebb az országban. Bélapátfalván megnéztük, milyen az elbűvölő Bélkő lábánál futballozni.

Mesterséges táj, mesterséges keretben, a szépség mégis természetes – a bélapátfalvai pálya látványa megunhatatlan (Fotók: Török Attila)
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!


Tardona, Dédestapolcsány, Nagyvisnyó – mesebeli településnevek és kedves, eldugott falvak jönnek sorra szembe, miközben a Bükk kacskaringós erdei útjain autózom éppen az ország legszebb futballpályája felé. Már ha hihetek a Nemzeti Sport olvasóinak, én ugyanis még életemben nem jártam a bélapátfalvai futballcsapat sporttelepén, sőt talán Bélapátfalván sem, legfeljebb átutazóban, mint sok más hasonló budapesti turistasznob, természetesen Szilvásvárad felé.

FONYÓD ÉS FÜZÉR IS DOBOGÓS 
Utcahosszal nyerte meg olvasóinknál a legszebb megyei pályák versenyét a bélapátfalvai, olvashatjuk ki a Nemzeti Sport Facebook-oldalán futó voksolás végeredményéből. (A feltüntetett pályák az olvasói felhívás során beküldött fotókból előzetes zsűrizéssel kiválasztott helyszínek.)
1. Bélapátfalva 4706 szavazat
2. Fonyód 2269 szavazat
3. Füzér 1648 szavazat
4. Bükkszentkereszt 1474 szavazat
5. Révfülöp 1258 szavazat
6. Pilisszántó 1065 szavazat
7. Iregszemcse 963 szavazat
8. Sárisáp 770 szavazat
9. Harta 758 szavazat
10. Biatorbágy 633 szavazat
11. Vaja 613 szavazat
12. Mecsér 584 szavazat
13. Diósjenő 555 szavazat
14. Istenmezeje 450 szavazat
15. Pilisszentkereszt 445 szavazat
16. Botfa 385 szavazat
17. Velence 382 szavazat
18. Epöl 352 szavazat
19. Nógrád 191 szavazat
20. Szőlősgyörök 179 szavazat

Ez azonban az az eset, amikor nem az olvasónak kell az újságíróra hagyatkoznia, hanem fordítva, én pedig a beküldött pályafotó alapján készséggel bízom a többség ízlésében, amely az augusztusban indított, „Keressük a megyei bajnokságok legszebb pályáját!” felhívásunkra beküldött javaslatok alapján éppen a Heves megyei I. osztályban szereplő Bélkő SE meccshelyszínét ítélte a legkülönlegesebbnek. Persze személye válogatja, ki mit ítél szépnek, különlegesnek, ráadásul ebben a versenyben legalább annyi múlott a versenybe dobott fotó készítőjén, mint a pálya mégoly páratlan fekvésén, egyedülálló környezetén. Magasodhat romantikus lovagvár, elterülhet pipacsos mező, tündökölhet kéklő tótükör az oldalvonal mögött, a beállítás mindent képes elrontani, egy légifelvétel viszont a kietlen pusztaságban fekvő legegyszerűbb pályát is szemet gyönyörködtetővé varázsolja a madártávlati nézőpont nyújtotta látványnak köszönhetően. Ki tudja például, ha Magyarország legmagasabban fekvő „aktív” pályájáról, a két hegy közé bevésett bükkszentkeresztiről szerencsésebb helyről készül a pályázatra beadott kép, megőrizte volna-e magabiztos elsőségét a szépségversenyben Bélapátfalva?

Amíg a sors nagy igazságtalanságain tűnődöm, azon kapom magam, hogy észrevétlenül túlhajtottam a keresett sporttelepen, pedig előzőleg azt az útmutatást kaptam, hogy a főúton haladva nem lehet eltéveszteni, hiszen a pálya szinte közvetlenül mellette terül el. Csakhogy a sportpálya az út túloldalán fekszik, legalábbis a nagy hegyvonulat felől nézve, az én figyelmemet pedig teljesen lekötötte a Bélkő igéző látványa, balra bámulva simán elhúztam a jobbra eső pálya mellett. Hát, igen: valószínűleg erről a szirénhatásról beszélt Bársony Dániel, a Bélkő SE elnöke, amikor előzetes egyeztetésünk során elbüszkélkedett vele, a pályájukra először érkező ellenfelek rendszeresen úgy kezdik bélapátfalvi látogatásukat, hogy a pályán lőnek egy-két szelfit, háttérben a tájat kopár sziklagödrével méltóságteljesen uraló Bélkővel.

A legszebb megyei pályán bemelegíteni is élmény


„A homlokát ráncoló hegy”
– adott máig idézett jellemzést egy helybeli író-olvasó találkozón a jelenségről Szabó Magda, és megállapítása átvitt értelemben is találó: a hegy ugyanis nem ok nélkül ráncolja a homlokát. Valójában a hegynyúlvány korántsem lenne ennyire látványos, ha a bő évszázaddal ezelőtti képét mutatná, itt-ott kikandikáló sziklafelületekkel, kőszirtekkel, és nem a bányászati tevékenység áldozataként pózolna a nagyvilágnak sohasem gyógyuló torzulásával. A helyi cementgyártás 1910-től 2000-ig tartó kilencven éve alatt 19 475 000 tonna mészkövet fejtettek ki, a Bélkőbe vágott seb körülbelül hétmillió köbméteres, ennyi anyag hiányzik az eredeti hegyből.

A hétmillióból néhány köbméter még mindig megcsodálható odalent, betonkerítés formájában: az 1951 és 1953 között megépült mai futballpálya Sport utca felőli oldalán a hét évtizedes ősépítmény határolja a telket, az azóta az uszoda miatt megszüntetett régi salakos pályát szegélyező részen azonban már láthatólag újabbak, fehérebbek a betonlapok. És ha szó esik a bálapátfalvai futballuniverzum fenti árnyékvilágáról, beszéljünk az alvilágról, a felszín alatti rétegekről is, ahol egy 1951-ben nyitott mészüzem földje és a valamikori szénőrlő malom területéről kitermelt talaj adja a – szemre is némiképp – lejtő talapzatot a bélapátfalvi futballélethez. Már csak az öregek tudják, hogy a legelső pályát nem itt, hanem az egykori vásártéren, az úgynevezett Csűröskertben alakították ki, a mai Táncsis és Marx utca találkozásánál (nem tévedés, a helyiek kérésére Bélapátfalván az idők változásával is megmaradhatott a Marx Károly utca). Az ötvenes évekbeli költözés után a következő nagy fejlesztés a lelátó kiépítése volt a nyolcvanas években, onnantól kezdve az infrastrukturális háttér is adva volt ahhoz, hogy a Beel nemzetség ősi települése a helyi ciszterci apátság mellett egy-egy szikrázó meccsen az anyádságnak is otthona legyen.

Négy korosztály, négy gólvágó: 2017-ben született a „gólkirályok városa” elnevezés


Ezen a napon azonban béke honol a pályán és a tribünre ritkásan kitelepülő nép körében, az ellenfél Maklár, középházi rangadónak is mondhatjuk a Heves megyei bajnokit. A hazai együttes vezére a már említett Bársony Dániel, több szerepkörben is: egyrészt ő a Bélkő SE csapatkapitánya, másrészt az egyesület elnöke, harmadrészt pedig – és talán ez a legfontosabb – a bélapátfalvai futballprogram szellemi atyja. Itt rögtön két kifejezés is magyarázatra szorul: egyrészt 34 éves fiatalemberről szólva szellemi atya helyett mondhatunk akár ifjú forradalmárt is, másrészt hiába a szépen megírt klubkézikönyv, a futballprogramon nem íróasztal fölött kiizzadt, vaskos iratcsomót kell érteni. A program nagyon leegyszerűsítve ennyit takar: helyiekre és fiatalokra építeni, áldozatok árán is! A felnőttcsapat átlagéletkora 21-22 év, szinte kivétel nélkül bélapátfalvaiak vagy környékbeliek szerepelnek itt, a 3000 lakosú település iskolás korosztályából merítő, teljes kapacitással dübörgő helyi utánpótlás-nevelés biztosítja a folyamatos feltöltést. Jelenleg 170 kiadott versenyengedéllyel működik az egyesület, amelynek 20–25 millió forintos éves működési költségét körülbelül tíz százalékban Bélapátfalva önkormányzata fedezi, a pénz döntő többségét taotámogatásból szerzik.

Aki ismeri a hátország viszonyait, annak aligha kell ecsetelni, hogy a futballklubok anyagi megerősödésének folyományaként a megyei osztályokban – az első osztályban szinte minden megyében, a másodikban sok helyen, de néhol még a harmadikban is – kialakult egyfajta fizetési verseny az egyesületek között, a játékosok döntéseit, klubváltását, távozását, maradását, illetve már a szereplését is számos esetben az anyagi érdekek határozzák meg. Kimondva-kimondatlanul (inkább kimondatlanul) fizetős lett a megyei futball, és a piaci verseny hatása alól még az olyan lokálpatrióta szellemű egyesületek sem vonhatják ki magukat, amilyen a bélapátfalvai. Igaz, itt a korábbi 1000 forintos alkalmankénti edzéspénzt már sikerült kiküszöbölni, a teljesítményarányosan kiosztott féléves prémium azonban a helyi kötődésen túl is fontos ösztönző a fiataloknak.

ÚRNAPI KÖZÖNSÉGBOTRÁNY

„A Bélkő nemcsak a Bükk-fennsíkot határoló »kövek vonulatának« egyik legértékesebb tagja, hanem egyben hazánk egyik legkülönlegesebb élővilágot rejtő hegye is. A minden oldalról nyitott, környezete fölé több mint 500 méter relatív szintkülönbséggel mintegy bástyaként emelkedik ki Bélapátfalva mellett, attól mintegy másfél kilométerre délkeleti irányban.”

Még vagy fél óra hátravan a meccskezdésig, üvölt a pályán a bemelegítő zene, a háttérben amatőr raliverseny rakétahangjai zúgnak. A lelátón ülve Bársony Béla helytörténeti kutató próbálja áttörni a zajfüggönyt, középső triászban keletkezett fennsíki mészről, lovag Wessely Károly bécsi tanácsos 1908-as cementgyáralapításáról beszél, majd az egyszerűség kedvéért átadja gépelt leírását a környékről – rögtön az elején a település fölött magasodó sziklás képződmény, a Bélkő fent idézett ismertetőjével. Aztán előhúz táskájából egy füzetet, nekidurálja magát, és az eldugult zajcsatornát kíméletlenül áttörve olvasni kezdi az Eger napilap 1930. június 22-én megjelent tudósítását, amely az előzményekre utaló cikkrészletével sejteti, alighanem már az 1930-as egyesületalapítás előtt is futballoztak Bélapátfalván:

„Úrnapján a Bélapátfalvai Ifjúsági Sport Egyesület revánsmérkőzést játszott Borsodnádasdon az Ifjúsági Sport Club csapata ellen. Azt a saját pályáján ismételten megverte 3:2 arányban. A játék heve egyébként annyira elragadta a győzelmüket biztosra vevő borsodnádasdi közönséget, hogy a második félidő vége felé fenyegető magatartással berohantak a pályára és csak egy-két komoly úr erélyes közbelépésének köszönhető, hogy a mérkőzés botrányba nem fúlt. Miután a hangulat oly puskaporos volt, hogy a mérkőzés folytatása egyáltalán nem volt tanácsos, ezt megszakították és így a mérkőzés a rendes idő letelte előtt néhány perccel ért véget.”


„Brandet építünk a bélapátfalvai futballban, a mi csapatunkról mindenki tudja, hogy összetartó, baráti társaság, és alólunk emiatt nem is olyan könnyű kirúgni a széket
– mondja Bársony Dániel. – Ha el is visznek tőlünk három-négy játékost, könnyen tudjuk őket pótolni, a 38 helyi általános iskolai osztály pedig az utánpótlásnak ad szinte korlátlan lehetőséget. A Bélkő nevet a javaslatomra vette fel az egyesület, úgy szoktam mondani, nekünk a hegy a főszponzorunk. Mi is csinálunk reklámot a turisták körében népszerű Bélkőnek, és az is minekünk. A pályánk gyönyörű, nagyon szeretek itt játszani, még akkor is, ha mi már nyilván nem fotózkodunk vele, mint az idegenek. Személyes szálak kötnek hozzá, itt játszottam először a felnőttcsapatban, még a 2005–2006-os idényben, és első gólomat is itt szereztem Novaj ellen. A legnagyobb élmény a megyei másodosztály megnyerése volt 2017-ben, pontosabban a körülményei: az utolsó fordulóban mi Szihalom ellen nyertünk itthon 18–0-ra, és az aranyéremhez arra volt szükség, hogy Egerszólát ne nyerjen Mátraballán. Egyszerre kezdtünk, de a mi meccsünknek hamarabb lett vége, így a lefújás után a pályán összekapaszkodva hallgattuk Mátraballáról tudósító barátunk telefonos élő beszámolóját a földre tett készülékből. A szólátiak 2–2-nél tizenegyest rontottak, ott maradt a döntetlen, itt kezdődhetett az ünneplés.”

Szokott helyéről, az öltözőépület előtti korlátnak támaszkodva nézi a meccset Bárdos Zsolt, aki nélkül nem lenne teljes bélapátfalvai futballriportunk. A Bélkő SE sem hazai, sem idegenbeli meccset nem kezd el nélküle. Nehéz meghatározni a szerepét, hivatalos funkciója nincsen ugyanis az 56 éves vízmérnöknek, mégis talán a helyi futball fő alakja. Szurkolónál, mecénásnál több, egyesek a csapat lelkiismeretének nevezik, és talán ez a legpontosabb kifejezés. Még csak futballrajongónak sem mondhatjuk, hiszen hiába gondolják sokan így a településen, a tévében nem néz meccset, nem is szereti a labdarúgást. Pontosabban nem a labdarúgást szereti, hanem a bélapátfalvai csapatot. A rendkívüli kötődést édesapjától örökölte, egyik pillanatról a másikra: miután Bárdos Alfonz, a csapat leghűségesebb drukkere, a meccsekre mindig elsőként, másfél órával kezdés előtt érkező, a pálya környékén fogalomnak számító, azóta rendhagyó sportszerűségi díjat ihlető édesapa tíz éve elhunyt, Bárdos Zsolt átvette a helyét, a legszorosabb értelemben. Addig nem járt ki meccsre, a gyász első hetében azonban valami belső késztetéstől vezérelve elindult a pálya felé, és azóta minden héten elindul, megveszi jegyét a bejáratnál (és egyet elhunyt édesapjának is), áll a korlátnak támaszkodva, csendes bölcsességével figyel, értékel vagy hallgat, mint az élő lelkiismeret.

Bársony Béla helytörténészi alapossággal illeszti a „helyére” a nyolcvan évvel ezelőtt készült fényképet

Ezen a szombaton például jobb hallgatni, az iskolában testnevelőként dolgozó tréner, Horváth Tamás tanár úr csapata ugyanis 5–0-s vereségbe szaladt bele Maklár ellen. Mondja is a végén Marika néni, a szertáros, hogy ez bizony katasztrófa, mire az egyébként tűzoltóként dolgozó pályagondnok, Kiss Olivér hivatalból vág vissza, magára mutatva: „Nem, Marika néni, ez katasztrófavédelem!”

A kilencvenes évekbeli olasz válogatottas pólót viselő, Bélapátfalván csak Maldininek becézett férfi bennfentesként megsúgja, körülbelül negyven centit lejt a pálya, majd sajátos vallomással áll elő: „Ha más vidékekről jönnek, mindig megcsodálják az ellenfelek a látványt, és időnként én is fel-felnézek fűnyírás, vonalazás közben. Télen néha úgy érzem a Bélkőt figyelve, mintha Svájcban lennék, szívom a friss levegőt, a háttérben meg ott a szépen magasodó hegyvonulat, a havas sziklatömb.”

Sokan akarnak a magyar futballban Marco Rossik, Csányi Sándorok, Szalai Ádámok lenni, de a megyei bajnokságok legszebb pályáján be kell látnunk: valójában a bélapátfalvai Maldinié a leghálásabb munkakör.

EGY FÉNYKÉP SIKERTÖRTÉNETE

Az olvasói pályázaton győztes képet Márkus Attila készítette 2018. szeptember 29-én, a bélapátfalvai csapat Lőrinci elleni megyei I. osztályú mérkőzésén. A Heves Megyei Hírlap független fotóriporterét megkértük, mondjon néhány szót a jeles fotó születésének körülményeiről.

„Amikor kiküldtek a laptól a Bélapátfalva mérkőzésére fényképezni, már tudtam, mire számíthatok, jól ismertem a környéket, és nem csak azért, mert Bélapátfalván esküvői fotósként is dolgoztam többször. Tisztában voltam a Bélkő szépségével, a gyönyörű környezettel, hiszen párommal, két lányommal és három kutyánkkal néhányszor kirándultunk már a vidéken. Szerencsém volt a fényekkel, az őszi késő délutánon ideálisan sütötte meg a nap a pályát és a háttérben a hegyoldalt.”

A győztes fotót kinagyítva, bekeretezve, gravírozott felirattal adtuk át a sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás megnyitóján Bársony Dánielnek (jobbra), a Bélkő SE elnökének.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 2-i lapszámában jelent meg.)

2021.10.24 01:08:41

Labdarúgó NB II GAJDÁCS PÁL

Negyvenhét percig őrizte előnyét a Csaba az esélyesebb KTE ellen, ám a tíz főre fogyatkozó vendégek kiegyenlítettek.

2021.10.24 01:16:12

Labdarúgó NB II PUM ANDRÁS

Monori győztes góljával fontos három pontot szereztek a zöld-fehérek, így újra az élen állnak.

2021.10.24 01:20:52

Labdarúgó NB II MÁDI JÓZSEF

A forduló rangadója nagy csatát hozott, a gólok viszont elmaradtak a 3000 néző előtt lezajlott találkozón.

2021.10.23 21:29:03

Labdarúgó NB II S. L.

Kondás Elemér együttese egygólos győzelmet aratott a sereghajtó Tiszakécske otthonában.

2021.10.24 00:22:11

Labdarúgó NB II F. B., P. Gy.,

Tiszakécskén győzött a DVTK • Békéscsabán is pontot szerzett a KTE • Feczkó győzelemmel, Csizmadia döntetlennel mutatkozott be.