ZTE: mali középpályás érkezett az osztrák bajnokságból

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.25. 16:41
null
Bakary Nimaga (narancssárga mezben) a ZTE legújabb szerzeménye (Fotó: AFP)
Mali középpályás érkezett az osztrák bajnokságból a ZTE FC labdarúgócsapatához: Bakary Nimaga egy plusz egy éves szerződést kötött a zalaegerszegi egyesülettel – jelentette be a klub a hivatalos honlapján.

A 26 éves, kameruni születésű, de háromszoros U20-as mali válogatott középpályás 2012-ben került Európába, a holland Twente akadémiájára, ahol fél évet töltött el. Innen Albániába igazolt, a Skënderbeuval 2013 és 2018 között négy bajnoki címet és két albán Szuperkupát nyert. 2018-ban a török Hataysporhoz szerződött, az elmúlt két idényt pedig az osztrák első osztályú Hartbergnél töltötte, amelynél 49 tétmérkőzésen három gólt szerzett és két gólpasszt adott.

A nagy munkabírású, jó testfelépítésű középpályás egy plusz egy éves megállapodást kötött a ZTE-vel.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Beke Péter (Hamburger SV – Németország), Preszlav Borukov (bolgár, FK Etar – Bulgária), Emir Halilovic (bosnyák, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Majnovics Martin (St. Pölten – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Daniel Milovanovikj (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia), Bakary Nimaga (mali, TSV Hartberg – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Nikola Szerafimov (északmacedón, Akademija Pandev – Észak-Macedónia)
Kölcsönbe érkezők: Eros Grezda (albán-koszovói, NK Osijek – Horvátország), Huszti András (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Budafoki MTE), Skribek Alen (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Budafoki MTE), Josip Spoljaric (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők: Meshack Izuchukwu Ubochioma (nigériai, NK Nafta Lendava – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Csóka Dominik
Kiszemeltek:
Távozók: Orji Chukwuma (nigériai), Könyves Norbert (Diósgyőri VTK), Sandro Semedo (portugál, szabadon igazolható), Szalai Dániel (Budafoki MTE), Szépe János (szlovákiai, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Vass Patrik (Nyíregyháza Spartacus – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Szalay Szabolcs (Tiszakécske), Kovács Barnabás (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Artem Favorov (ukrán, Puskás Akadémia), Szánthó Regő (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Futács Márkó (lejárt a szerződése)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik