Vidi: aláírt Fehérvárra az „NB I legjobban cselező játékosa”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.28. 14:37
null
Suljic (jobbra) a Videotont választotta (Fotó: <a href="http://www.vidi.hu/2015/08/28/asmir-suljic-a-videoton-fc-jatekosa.html">vidi.hu</a>)
A Videoton és az Újpest egyszerre jelentette be hivatalos honlapján, hogy Asmir Suljic Fehérváron folytatja pályafutását. A bosnyák játékos hároméves szerződést írt alá az NB I címvédőjénél. 

A bosnyák támadó középpályás átigazolása már egy ideje a „levegőben lógott”, a Videoton és az Újpest szerdán egyezett meg egymással, a mai nap folyamán Suljic a szerződését is aláírta a fehérváriaknál.

Suljic 2013-ban érkezett az Újpesthez, és az ott eltöltött két év alatt 50 NB I-es mérkőzésen 4 gólt lőtt. A Vidi az „NB I legjobban cselező játékosaként” mutatja be új szerzeményét. A 171 cm magas támadó – aki korábban egyszer hazája U21-es válogatottjában is szerepelt – az első hat fordulóban öt meccsen négy gólpasszt adott.

„Nagy lépés ez a karrieremben, több klub is érdeklődött, de úgy éreztem, hogy a Videoton FC számít rám a legjobban, biztos vagyok benne, hogy jó döntést hoztam. Tisztában vagyok vele, hogy kemény harc vár rám a csapatba kerülésért, jól ismerem a keretet, de nem félek ettől, minden edzésen száz százalékot nyújtok, hogy a kezdőben számítsanak rám. A foci a szurkolókért van, szóval az a célom, hogy látványos és eredményes játékkal tudjam szórakoztatni a Vidi-drukkereket is" – mondta hároméves szerződésének aláírása után Suljic a vidi.hu-nak.

„Suljic remek teljesítményére több külföldi klub is felfigyelt, nem véletlenül. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy még rengeteg fejlődési potenciál van a játékában, biztos vagyok benne, hogy itt kiteljesedik a pályafutása. Személyében mindkét szélen bevethető labdarúgó érkezett, akit akár ékként is lehet alkalmazni, kreatív, kezdeményező stílusa pedig hamar pozitív hatással lesz a csapat játékára” – nyilatkozta a bosnyák támadó átigazolása után a Videoton sportigazgatója, Kovács Zoltán.

Az átigazolás részleteit nem hozták nyilvánosságra, korábban 400 ezer euró (kb. 125 millió forint) körüli összegről lehetett olvasni.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL

Érkezők: Koltai Tamás (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Reggina – Olaszország), Lang Ádám (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pátkai Máté (Győri ETO, szabadon igazolhatóként), Pölöskei Zsolt (MTK, szabadon igazolhatóként), Rudolf Gergely (Győri ETO, szabadon igazolható), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Asmir Suljic (Újpest)
Kölcsönbe érkezők: Braniszlav Danilovics (szerb, PAFC)

Kölcsönből visszatérők: Kleinheisler László (PAFC), Szekeres Adrián (Dunaújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Gábor Péter

Kiszemeltek:

Távozók: Arturo Álvarez (salvadori, szabadon igazolható), Juan Calatayud (spanyol, Atlético de Kolkata – India), Hudák Martin (PAFC, kölcsön után végleg?), Kocsis Gergő (Puskás Akadémia), Nikolics Nemanja (Legia Warszawa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként),Papp Máté (dunaújvárosi kölcsön után Sopron, szabadon igazolhatóként), Szofian Sakla (marokkói, szabadon igazolható), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália, szabadon igazolhatóként), Stopira (zöld-foki-szigeteki, szabadon igazolható; érdeklődnek iránta: Vasas), Tar Zsolt (PAFC, kölcsön után végleg?), Tóth Balázs (PAFC-kölcsön után visszavonult)

Kölcsönbe távozók: Horváth Tamás (PAFC), Tomás Tujvel (szlovák, kecskeméti kölcsön után DAC – Dunaszerdahely, Szlovákia), Zsótér Donát (felcsúti kölcsön után ismét PAFC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Barcsay Márk (PAFC, onnan Cigánd)

Távozhatnak: Álvaro Brachi (spanyol), Gyurcsó Ádám (érdeklődnek iránta: Lengyelország), Kleinheisler László (érdeklődnek iránta: Lengyelország), Marko Pajac (horvát), Szekeres Adrián
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL

Érkezők: Mbaye Diagne (szenegáli, Juventus – Olaszország, legutóbb kölcsönben Westerlo – Belgium), Souleymane Diarra (mali, Wydad AC – Marokkó), Filkor Attila (AC Milan, legutóbb kölcsönben Avellino – Olaszország, szabadon igazolhatóként), Kylian Hazard (belga, Zulte Waregem – Belgium), Kálnoki Kis Dávid (MTK, szabadon igazolhatóként), Kovács Zoltán (Dinamo Bucuresti – Románia, szabadon igazolhatóként), Mohl Dávid (PMFC), Falaye Sacko (mali, Djoliba AC – Mali), Windecker József (Győri ETO, szabadon igazolhatóként). Amatőr szerződést kötött: Pávkovics Bence (PMFC), Sallói Dániel (Sporting Kansas City utánpótlás – Egyesült Államok)

Kölcsönbe érkezők: Cseke Benjámin (MTK)

Kölcsönből visszatérők: Gubacsi Zoltán (Diósd)

Az utánpótlásból felkerültek: Tóth Patrik

Kiszemeltek: Csiki Norbert (MTK, szabadon igazolható)
Távozók: Aaron Addo Dankwah (ghánai, szabadon igazolható), Berat Ahmeti (albán-koszovói, szabadon igazolható), Darwin Andrade (kolumbiai, Standard Liege – Belgium, kölcsön után végleg), Szandro Cvejba (orosz), Marques-Airosa Patrik (Budaörs), Molnár Sándor (szabadon igazolható), Nagy János (Siófok, kölcsön után végleg), Rodrigo Rojo (uruguayi, CA Fénix – Uruguay, legutóbb kölcsönben Sint-Truiden – Belgium), Asmir Suljic (bosnyák, Videoton), Filip Sztaniszavljevics (szerb, Plataniasz – Görögország, szabadon igazolhatóként), Toricska Rajmond (nagykőrösi kölcsön után szabadon igazolható), Dusan Vasziljevics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Holdampf Gergő (Soproni VSE, újabb kölcsön), Falaye Sacko (mali, Sint-Truiden – Belgium)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Nemanja Andrics (szerb, Győri ETO, szabadon igazolható), Hudák Dávid (szlovákiai, Slovan Bratislava – Szlovákia), Loic Nego (francia, Charlton Athletic – Anglia), Kim Ojo (nigériai, KRC Genk – Belgium, onnan ?)
Távozhatnak:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik