Üzenet a rangadóra: bunyó helyett legyen futball!

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 10:33
null
Főszereplők lehetnek a hétfő esti rangadón: Csoboth Kevin az Újpest-szurkolók favoritja, míg Lisztes Krisztián a zöld-fehér színekért rajongó drukkerek kedvence lett rövid idő alatt, ráadásul mindkét játékos bizonyította, az NB I-es meccseken érdemes bízni a fiatalokban (Fotó: Koncz Márton, Török Attila, Shutterstock – NS-montázs)
Hétfőn 18 órától a Megyeri úton következik az újabb derbi, és a rangadó kapcsán három témában három szakértőt faggattunk: Csank János korábbi szövetségi kapitány, Hajdú B. István, a meccset közvetítő M4 Sport kommentátora, valamint Szűcs Lajos, a Ferencváros és az Újpest korábbi kapusa latolgatta az esélyeket.


NS: Vajon megszületik a sorozatban tizenharmadik győztes ferencvárosi derbi, vagy az Újpest ezúttal képes lesz a bravúrra?
CSANK JÁNOS:
– Zárójeles megjegyzéssel kezdeném: azóta, amióta tizenkét csapat van az élvonalban, szinte mindig a Ferencváros játszik kétszer odahaza, és egyszer idegenben az Újpest elleni derbin. Az Újpest érdekes csapat, alighanem sokan meglepődnek, de nekem az utóbbi években a lilák futballja tetszett leginkább. Még akkor is, ha helyezésben ez nem mutatkozott meg. Ugyanakkor mindig volt egy-egy játékos, Enisz Bardi vagy most éppen Csoboth Kevin, akiért érdemes meccsre járni. Szimpatikus csapat, és Roderick Duchatelet tulajdonost lehet utálni, de azért ő évek óta a saját pénzét teszi a klubba. Amikor rosszul néztek ki a lilák, akkor is azt mondtam, nem esnek ki... Yohan Croizet nagyon hiányzik a hazaiaknál, a Fradiban sokkal több az olyan futballista, aki egy-egy villanással el tudja dönteni az ilyen meccseket, és nem tartom valószínűnek, hogy az újpestiek megcsípjék a Fradit.
HAJDÚ B. ISTVÁN:
– Tizenharmadik győztes derbijére készül a Ferencváros, ám az is érdekes adat, hogy a tizenkettőből nyolcszor gólt sem rúgott az Újpest. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal mind a két csapat szerez gólt. A Ferencváros nagyobb játékerőt képvisel, efelől semmi kétség, de az Újpest lélektani előnyben van, ugyanis ha úgy adódik, ezt a mérkőzést elveszíti, akkor sem lenne még kiesőjelölt. A Honvéd legyőzése után vehettek egy nagy levegőt a liláknál, ez a felszabadultság pedig sokat érhet. A Fradinál viszont ott a kérdőjel: még nem nyerte meg a bajnokságot, pedig sokan azt gondolták – köztük magam is –, hogy az újpesti derbi akár bajnokavató is lehet. Nem így történt... A Ferencvárosnak ezúttal nagyobb a tét, esélyt látok arra, hogy a lilák meglepetést szereznek, még akkor is, ha ebben az idényben a Megyeri úton már elszenvedtek egy történelmi, hat nullás vereséget.
SZŰCS LAJOS:
– Ferencvárosi érzelmű emberként a derbi teljesen más, el kell vonatkoztatni a formától, a tabellán elfoglalt helyezéstől. A Fradi sokkal jobb csapat összességében, mint az Újpest, de el kell ismerni, Nebojsa Vignjevicsnek sikerült összekapnia a lilákat, a három győzelem és egy döntetlen szép teljesítmény négy forduló alatt. A Fradinak van nagyobb veszítenivalója, ha nem sikerül nyernie a Megyeri úton, izgalmas is lehet a bajnoki hajrá. Az Újpestnek nincs izgulnivalója, a kiesés már nem fenyegeti a csapatot. Csoboth Kevint ki kell emelni, meghatározó játékos a Megyeri úton, jó formában van, veszélyes, remek képességű támadó, szép jövő előtt áll. Rajta sok múlhat. Több karizmatikus egyéniség van a Fradiban is, úgyhogy jó futballra van kilátás.

Csank János
Csank János

NS: A napokban Mats Knoester, a Ferencváros holland légiósa úgy nyilatkozott, Magyarországon megőrülnek az emberek a labdarúgásért. A derbin is felfokozott hangulat várható, már most biztos, hogy hétfőn telt ház lesz a Megyeri úton. Lesz balhé?
CSANK JÁNOS: – Remélem, hogy nem, bár kisebb balhéra mindig van esély... Azért bízzunk benne, nagy harc nem lesz az utcákon, inkább húzza meg mindenki magát, mégiscsak magyarok vagyunk, ne verjük péppé egymást. Ettől függetlenül biztos lesz olyan, aki megpróbál összecsapni a másikkal, s ha jól emlékszem, a legutóbbi Üllői úti meccs előtt néhányan elég durván összeverték egymást. Fiatalabb koromban engem sem kellett a szomszédba küldeni keménykedésért, de nálunk még megvolt az az íratlan szabály, aki a földre kerül, azt már nem rúgjuk, ütjük tovább... Szerintem a mai fiatalok a rájuk ömlő erőszakos filmekben látják ezt a fajta barbárságot, még akkor is mellbe rúgnak valakit, ha már kiterült. Abban is biztos vagyok, bár a két tábor tagjai utálják egymást, egyik sem szeretné, ha a másik nem lenne az NB I-ben.

Hajdu B. István
Hajdu B. István

HAJDÚ B. ISTVÁN: – Nem zárom ki, hogy nem csak a pályán lesz harc. Verbális hadviselés biztosan lesz. A kilencvenes évek végén én is voltam olyan Újpest–Ferencváros derbin, amikor a két tábor a lelátón kergette egymást, padokat tépkedtek fel, elválasztó kerítéselemekkel rohamoztak, a díszpáholyban Bicskei Bertalan egykori szövetségi kapitány és a többiek is menekülőre fogták. Biztos vagyok benne, Mats Knoester is látott már odahaza Feyenoord–Ajax meccset, a szurkolók ott sem kímélték egymást. A balhé legjobb ellenszere egyébként szerintem a jó játék, ha a két csapat leköti a nézők figyelmét, kevesebb gond lesz a lelátókon.
SZŰCS LAJOS: – Nehéz erre mit mondani... Szokás szerint óriási rendőri készültség lesz, lezárják a környező utcákat, tereket, megpróbálják teljesen elzárni a két szurkolótábor tagjait egymástól. Annak idején játszottam én is olyan derbin, amikor a lelátó felé is kellett figyelnem, akarva, akaratlanul néztem, mi történik ott, repültek a székek, püfölték egymást a drukkerek.

Szűcs Lajos
Szűcs Lajos

NS: Nebojsa Vignjevics és Sztanyiszlav Csercseszov személyében szerb és orosz vezetőedző irányítja a két csapatot: melyikük a karakteresebb, melyikük rukkolhat ki meglepő húzással?
CSANK JÁNOS: – Nebojsa Vignjevics itt van „száz éve”, és megmondom őszintén, engem piszkosul zavar, hogy két szót nem tud magyarul... Lehet, hogy ezen majd megsértődik, de Ausztriában ezt nem tehetné meg. Annak idején a híres edző, Giovanni Trapattoni elment a Bayern Münchenhez, a harmadik héten letámadták, miként lehet, hogy nem németül tartja már a sajtótájékoztatót... Nebojsa Vignjevics ettől függetlenül jobban ismeri a magyar viszonyokat, na és a Ferencvárost is, és visszatérését követően a csapatát is gyorsan kiismerte. A pimaszság inkább benne van, mintsem Sztanyiszlav Csercseszovban, az orosz tréner próbál keménykedni, de nagy meglepetésre nem számítok a Ferencvárostól. Nebojsa Vignjevicset rafkósabbnak érzem, például egy meglepő posztcserét inkább tőle várok.
HAJDÚ B. ISTVÁN: – Ha valaki váratlant húz, az inkább a Ferencváros lesz. Lehet, hogy olyan játékos kap helyet a kezdőcsapatban, aki korábban sérülés miatt sokáig nem jutott szóhoz. Kérdés, Samy Mmaee vagy Botka Endre játszhat-e. Az Újpestnél viszonylag fix a kezdőcsapat, Nebojsa Vignjevics sok derbin van már túl, úgyhogy érdekes taktikai csata lesz. Számomra még érdekesebb lenne, ha néhány hónapig a két szakvezető csapatot cserélne, kíváncsi lennék, mit tudnának kihozni a másik keretéből. A szerb edző egyébként remekül alkalmazkodott az újpesti csapathoz.
SZŰCS LAJOS: – Sztanyiszlav Csercseszov világszínvonalú edző, nem véletlenül választották annak idején a világ tíz legjobb szakvezetője közé, ráadásul kiváló kapus is volt. Kétségtelen, Nebojsa Vignjevics jobban ismeri az újpesti közeget, mint Csercseszov a ferencvárosit, a szerb vezetőedző nagy visszatérőnek számít, és hamar felmérte a játékoskeret erősségeit. Mindketten karakteres edzők, igaz, a Fradi mestere már Magyarországra kerülésekor is az volt, róla tudni, nem szeret nyílt lapokkal játszani. Összességében számomra az igazi meglepetés az lenne, ha nem a Ferencváros nyerné meg a mérkőzést.

NB I, 2022–2023, 29. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 28., péntek
KTE–Paks 2–3Kecskemét, Széktói Stadion
Andó-Szabó Sándor4950
Április 29., szombat
14.15: Mezőkövesd–ZTE FC (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi StadionPintér Csaba
17.00: Kisvárda–Bp. Honvéd (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion
Csonka Bence
19.30: Vasas FC–Puskás AFC (Tv: M4 Sport)Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Antal Péter
Április 30., vasárnap
15.30: DVSC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) Paks,Fehérvári úti Stadion
Május 1., hétfő
18.00: Újpest–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Budapest, Szusza Ferenc Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 29 13 12 4 45–28 +17 51
3. Paksi FC 29 14 5 10 55–48 +7 47
4. Debreceni VSC 28 12 7 9 45–38 +7 43
5. Puskás Akadémia 28 11 10 7 39–36 +3 43
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 28 8 12 8 37–42 –5 36
8. Mezőkövesd 28 8 8 12 28–37 –9 32
9. Zalaegerszegi TE 28 8 7 13 31–36 –5 31
10. Mol Fehérvár 28 7 9 12 33–38 –5 30
11. Budapest Honvéd 28 7 7 14 28–44 –16 28
12. Vasas FC 28 4 10 14 24–37 –13 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik