Újpest: Rogan korábbi csapatából igazoltak – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 10:19
null
Miroszlav Bjelos 178 centi (Fotó: ujpestfc.hu)
Ahogyan azt szerdán előre jeleztük, az Újpest FC megállapodott a Napredak Krusevactól érkező Miroszlav Bjelossal. A 29 éves szerb középpályás a legutóbbi idényben 23 mérkőzésen hat gólt szerzett a helyi élvonalban 10. helyen végző Napredakban.

 

Ahogyan arról az ujpestfc.hu is beszámol, a 178 centiméter magas védekező középpályás nem lesz ismeretlen a vezetőedző, Predrag Rogan számára, mivel a Napredaknál már dolgozott együtt a játékossal.

„Remek érzés itt lenni, az Újpest Magyarország egyik legjobb és legnagyobb klubja. Budapest csodálatos város, nagyon boldog vagyok, hogy ide igazoltam” – mondta Bjelos az aláírást követően.

Az újvidéki születésű, fő posztját tekintve védekező középpályás korábban futballozott a palánkai FK Bacskában, sőt rövid ideig légióskodott Kanadában és Costa Ricában is.

Az átigazolásokkal foglalkozó portál, a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli Bjelos piaci értékét, akinek szintén az átigazolásokra szakosodott portál beszámolója szerint lejárt a szerződése a Napredaknál, vagyis ingyen érkezett a Megyeri útra.

Az Újpest FC ismét nem hozta nyilvánosságra az új játékos szerződésének hosszát, ám az elmúlt időszakban jellemzően vagy három, vagy 30 év feletti játékosoknál egy plusz egy éves megállapodásokat kötött futballistáival.

Bjelos a lila-fehérek negyedik nyári szerzeménye Nikola Mitrovics, Stieber András és Stieber Zoltán után – mindannyian szabadon igazolhatóként érkeztek. Mellettük az előző idényben az Újpest BLSZ I-es, második számú együttesében szereplő Mucsányi Márk kapott még profi szerződést a Megyeri úton.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:Miroszlav Bjelos(szerb, FK Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként),Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen – Belgium, szabadon igazolhatóként), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Kiss Bence: Szeretnék tovább fejlődni a tavasszal

Labdarúgó NB I
23 órája

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56

„Nagyon nagy érvágás, és semmi esetre sem érte meg ezt a kockázatot” – Révész Attila a játékosa sérüléséről

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 11:36

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 23:58

A Ferencváros is figyeli az Újpesttel hírbe hozott horvát csatárt

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 08:40

Pinezits Máté: Ugyanaz maradok, aki eddig is voltam

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 07:29

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10
Ezek is érdekelhetik