Újpest: a jövő héttől a Szusza-stadionban játszhat a csapat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.23. 19:19
null
Az Újpest labdarúgócsapata és szurkolói visszatérhetnek a Szusza Ferenc Stadionba (Fotó: Földi Imre)
Az Újpest labdarúgócsapata március 1-jétől újra a Szusza Ferenc Stadionban játssza hazai mérkőzéseit – adta hírül a lila-fehér klub a honlapján.

 

A következő közleményt adta ki az ujpestfc.hu csütörtök este:

„Örömünkre szolgál bejelenteni, hogy közel egy év szünet után jövő héttől ismét a Szusza Ferenc Stadionban játsszuk majd hazai meccseinket. Klubunk vezetősége az elmúlt hetekben és az utóbbi napokban többször is tárgyalóasztalhoz ült a Nemzeti Sportközpontok (a továbbiakban „NSK”) vezetőivel, hogy mihamarabb megállapodás születhessen a hazatérésünkről.

A ma este aláírt szerződés értelmében, továbbá, ha az MLSZ és a hatóságok megadják a szükséges engedélyeket, március 1-jén a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Szusza Ferenc Stadionban fogadjuk majd a zalaegerszegiek csapatát, és természetesen március 4-én a zöld-fehér riválisunk ellen is a Megyeri úton lépünk majd pályára. A megállapodás értelmében a tavaszi szezon hátralévő hazai összecsapásain is az egyetlen és az örök otthonunkban fogadjuk majd ellenfeleinket.

Köszönjük az NSK-nak az egyeztetéseken tanúsított együttműködését.

Szurkolóinknak pedig szeretnénk megköszönni kitartásukat és türelmüket, amelyet a kialakult helyzet során tanúsítottak a csapatunk irányába, valamint azt a lelkesedést, amellyel Kecskeméten is támogatták kedvenceiket.

Mint ismert, a Szusza Ferenc Stadionban zajló felújítási munkálatok miatt az újpestiek az őszi szezonban a Vasas, majd a Kecskemét stadionjában játszották hazai mérkőzéseiket. Az MLSZ szerdán adott engedélyt az Újpestnek arra, hogy tavasszal is a Széktói Stadionban fogadhassa ellenfeleit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik