Kolár Endre 1950. február 27-én született, és az Újpesti Dózsa saját nevelésű játékosa volt. 19 évesen, 1969 júniusában pályára lépett a Gyöngyös elleni Magyar Népköztársasági Kupa-mérkőzésen (3:1-re nyert a Dózsa a 16 közé jutásért lejátszott meccsen), így fiatalon már MNK-győztesnek mondhatta magát, hiszen ebben a kiírásban az Újpest elhódította a kupát.

Kolár Endre (1950-2014)

Az NB I-ben viszont csak bő három évvel később, 1972. szeptember 23-án debütált, a VM Egyetértés elleni Megyeri úti mérkőzésen a megsérült Noskó Ernő helyére állt be csereként a 40. percben. Négy nappal később már kezdő volt Bázelben, az FC Basel elleni BEK-visszavágón, amelyen ugyan 3–2-re kikaptak a lila-fehérek, de 4–3-as összesítéssel továbbjutottak. Ezen a találkozón az Újpest így állt fel: Szentmihályi – Kolár, Harsányi, Horváth J., Juhász P. – Dunai III, Tóth A. (Nagy L.) – Fazekas, Bene, Dunai II, Zámbó.

Az első szezonjában bajnok lett a Dózsával, majd még négyszer (1973–1974, 1974–1975, 1977–1978, 1978–1979) volt bajnokcsapat tagja, összesen tehát ötször nyert aranyérmet az NB I-ben. Bajnoki éremkollekcióját itthon két ezüstéremmel és egy bronzéremmel egészítette ki.

Hamar jöttek számára a sikerek, játszott az U23-as Európa-bajnokságot nyerő utánpótlás-válogatott első csoportmérkőzésén, 1973. november 21-én pedig bemutatkozott az A-válogatottban, az NDK elleni budapesti mérkőzésen Illovszky Rudolf szövetségi kapitány a Rapp – Kolár, Harsányi, Bálint, Megyesi – Juhász I., Kocsis L., Somogyi – Fazekas, Bene, Kozma összetételű tizenegyet küldte pályára. A nemzeti csapatban 1–0-s vereséggel debütált, de további négy válogatottbeli fellépése közül háromszor (Bulgária 3–1, Svájc 1–0 és Irán 2–1) győztes csapat tagjaként fogadhatta a gratulációkat. Illovszkyn kívül Moór Ede és Baróti Lajos adott lehetőséget neki arra, hogy az A-válogatott címeres mezében játszhasson.

Tagja volt az 1972–1973-as szezonban a BEK-negyeddöntőig, majd egy évvel később a BEK-elődöntőig jutó Újpestnek (az elődöntőben, a Bayern München elleni mérkőzéseken nem lépett pályára), és 1973. november 7-én nagyszerű gólt szerzett a Benfica elleni, Megyeri úti mérkőzésen, amely arról is emlékezetes, hogy csapattársa, az idén márciusban elhunyt Fekete László először lépett pályára kezdőként az Újpest felnőtt csapatában.

1975. május 1-jén a Szigethi – Kolár, Harsányi, Horváth J., Juhász P. – Dunai III, Fazekas, Tóth A. – Fekete, Dunai II, Nagy L. összetételű Újpest az MNK döntőjében 3–2-re legyőzte a Haladást, így Kolár másodszor lett kupagyőztes, de ekkor már a döntőben is pályára léphetett. Pályafutása másik igen emlékezetes mérkőzése az 1976. május 15-i, 8–3-as Dózsa-győzelemmel végződött FTC–Újpest bajnoki volt, amelyen nem jobbhátvédként – ahogy korábban oly sokszor –, hanem már jobb oldali középpályásként szerepelt. A Rothermel – Kellner, Dunai III, Sarlós, Tóth J. – Kolár, Nagy L., Tóth A. – Fazekas, Törőcsik, Fekete összetételű kezdőcsapat alapozta meg a Fradi elleni sikert, Kolár az első félidőben játszott, a helyére állt be a szünet után Zámbó Sándor.

Kolár Endre 1982-ig szolgálta az Újpestet (208 bajnokin 5 gólt szerzett), majd Finnországba szerződött, és nyolc év alatt három finn csapatban szerepelt. A Hakával 1983-ban bajnoki bronzérmes lett, kétszer nyert Finn Kupát (1982, 1985), és az 1983–1984-es idényben a KEK-ben a negyeddöntőig jutott – a Hakát pontosan aznap ütötte el a továbbjutástól a későbbi győztes Juventus, amikor az Újpest ugyancsak a KEK-ben, az Aberdeen otthonában hosszabbítás után vérzett el. Kolár negyven éves korában, 1990-ben fejezte be az aktív labdarúgást, 1985-ben az Újpesti Dózsa örökös bajnokai sorába lépett.

Emlékét megőrizzük.