Patinapusztítás – Malonyai Péter jegyzete

Alighogy lefújták az újpesti futballisták aktuális gyalázatát, a Gyirmót elleni hazai blamameccset, máris mondogatni kezdték, ezzel kitelt az ideje Michael Oenning edzőnek. Lehet. Sőt. Annyiban logikus a felvetés, hogy miért ne a legegyszerűbb megoldást választanák a Megyeri úton? Kirúgják az edzőt, jöhet az újabb fogadkozás, ígérgetés, aztán...

Nos, ahogy elnézem a csapat játékát, teljesen mindegy, ki az edző. Vagy ha úgy tetszik, megérdemlik egymást a játékosok és mesterük, mindegy, hogyan hívják, honnan jött, mit mond. Mert jöttek (és mentek) számolatlanul az elmúlt esztendőkben szép számmal futballisták, edzők, stábtagok.

Nos, ahogy elnézem a csapat játékát, teljesen mindegy, ki az edző. Vagy ha úgy tetszik, megérdemlik egymást a játékosok és mesterük, mindegy, hogyan hívják, honnan jött, mit mond. Mert jöttek (és mentek) számolatlanul az elmúlt esztendőkben szép számmal futballisták, edzők, stábtagok.

A mostani huszonhat tagú keretben mindössze tizenegy honfitársam van, mondhatják, ilyen a világ, nemzetközi, ám az Újpestről lévén szó, azért közbevágok: nem akármilyen csapatról beszélünk, a magyar futball legutóbbi százesztendős történetét nézve semmiképpen, ha úgy tetszik, hungarikumról – akárcsak a Fradi vagy éppen az MTK esetében. Ahol szintén a veretes múlt semmibevételének tartom az importáradást. Még a valós (Ferencváros) és a viszonylagos (MTK) sikereket elismerve is.

Ez persze a magánvéleményem. Az már inkább közérdekű és látványosabb, hogy az Újpest rossz csapat. Az utolsó helyen áll, vagy kiesik, vagy nem, badarság erről beszélni nyolc forduló után, ám elnézve a produkciót, ha mennie kell, aligha hiányzik majd, ha marad, éppen ki lesz vele a tucat.

Szomorú ez nagyon. Nekem főként annak tükrében, hogy annak idején igazgatói intőt érőn lógtunk el az utolsó két óráról, hogy kiérjünk a Megyeri útra az Ú. Dózsa–Austria Wien Közép-európai Kupa-meccsre. Hétköznap volt, mégis 15 ezren voltunk (néztem meg most), a lilák 4:1-re nyertek, Fazekas László két gólt lőtt, Göröcs János és Solymosi Ernő egyet-egyet. Nem bántuk meg az intőt és a hosszú utazást sem oda és vissza, mert jó futball volt. Megjegyzem, egyikünk sem volt Dózsa-drukker, a futballra voltunk kíváncsiak.

Hol van az már, mondhatná a koszovói Lirim Kastrati, a brazil Fernando Viana vagy éppen a frissen megszerzett elefántcsontparti Mori Kone, ha egyáltalán sejtené, miről beszélek. Mert egyébként nem csupán az a baj, hogy a múlthoz méltatlan a produkció, az is, hogy ez alapvetően senkit sem érdekel magasabb tulajdonosi körökben.

Az interneten több mint 18 ezer szócikk található a patina eltávolításáról – az újpestiek módszere egyszerűbb.

Ne legyenek rá büszkék.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!