PAFC: bejelentették az „új Kluivert” érkezését – hivatalos

Vágólapra másolva!
2016.01.14. 12:21
null
Castillion Puskás Akadémia-mezben (Fotó: puskasakademia.hu)
Bár a DVSC-Teva már bejelentette, csak most vált hivatalossá, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia az idény végéig kölcsönveszi Geoffrey Castilliont.

Castillion a nyáron érkezett a Debrecenhez, és bár eleinte rendszeresen játszott, szeptembertől kevesebb lehetőséget kapott, miután az egyébként is sok csatárral rendelkező Loki újra megszerezte Adamo Coulibalyt.

A holland csatár eddig 15 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken két találatot szerzett (az egyiket a PAFC ellen). Új csapatában Lencse Lászlóval és Tischler Patrikkal kell megküzdenie a kezdő tizenegybe kerülésért.

A holland csatár átigazolásáról a voetbalzone.nl is beszámolt a napokban, az oldal leírta azt is, hogy a korábban az Ajaxnál is futballozó csatárt anno az új Patrick Kluivertnek tartották, ám – egyelőre – nem futott be olyan karriert, mint a nagy előd.

„Bízunk benne hogy versenyhelyzetet teremtve, támadóink is eredményesebbek tudnak lenni" – mondta Takács Mihály főigazgató a puskasakademia.hu-nak az aláírást követően.

„Kifejezetten jó az első benyomásom, nagyon professzionális fogadtatásban volt részem. A csütörtöki az első napom Felcsúton, délelőtt részt vettem az ilyenkor szükséges orvosi vizsgálatokon, délután pedig már a csapattal edzek, majd egyeztetek a szakmai stábbal, hogy milyen elvárásaik vannak velem szemben.”

„Biztos vagyok benne, hogy el kezdünk felkapaszkodni a tabellán tavasszal, nem tartom reálisnak a csapat jelenleg elfoglalt helyezését, sokkal jobb képességű játékosok alkotják ennél a PAFC-ot. Bízom benne, hogy megkapom a lehetőséget a szakmai stábtól a bizonyításra, szeretnék minél többet a pályán lenni és gólokkal segíteni a csapatot."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVSC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Kertész Tamás (Békéscsaba), ifj. Sándor Tamás (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Norbert (US Palermo – Olaszország), Zsidai László (Puskás FC)
Kölcsönbe távozók: Geoffrey Castillion (holland, Puskás FC)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Forró Gyula (Újpest), Zsidai László (DVSC)
Kölcsönbe érkezők: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Filip Pajovics (szerb, Videoton)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Tóth Balázs, Lipcsei Ádám, Péter Bence, Erdei András
Kiszemeltek: Holman Dávid (FTC)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Pintér Bence (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Videoton, onnan Mezőkövesd, kölcsönbe?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik