NB I: Vissza akarunk vágni a Zalaegerszegnek! – Markek Tamás

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.09.29. 10:50
null
Markek Tamás korábban két évet töltött a ZTE-ben (Fotó: Kovács Péter)
Markek Tamás, a Puskás Akadémia kapusa utánpótláskorában játszott Zalaegerszegen, ám pénteken minden erejével azon lesz, hogy a felcsútiak elvigyék a három pontot a ZTE Arénából.

 

Sokan nem tudják, de Markek Tamás futballozott Zalaegerszegen. A 32 éves kapus utánpótláskorában volt a ZTE játékosa, majd megfordult Nagykanizsán, Pápán, Rákosmentén, Csákváron, most pedig a Puskás Akadémiát erősíti.

„Tizenhat és tizennyolc éves korom között voltam a ZTE utánpótlásában   – mondta lapunknak a felcsútiak kapusa. –   Nem tartoztam az NB I-es csapathoz, ám egy Ligakupa-mérkőzésen pályára léptem. Kétezerkilencben éppen későbbi csapatom, a Lombard Pápa ellen 4–2-re megnyert meccsen cserélt be az utolsó tíz percre Csank János vezetőedző. Kellemes és szép emlékek fűznek rövid zalaegerszegi időszakomhoz, az utánpótlásban kiemelt bajnokságban játszottunk, mégiscsak olyan klubhoz tartoztam, amelynek NB I-es felnőttcsapata volt. Ráadásul olyan kiváló játékosokat láthattam naponta testközelből edzeni, mint Waltner Róbert vagy Vlaszák Géza. Utóbbi édesapja volt a kapusedzőm Nagykanizsán. Visszagondolva, szép emlékek fűznek Zalaegerszeghez. Hogy különlegesebb-e emiatt Zalaegerszegen pályára lépni? Természetesen igen, mégiscsak ott voltam néhány évig. Igaz, ma már kicserélődött szinte az egész klub, a vezetőség, a játékosok és az edzők sem ugyanazok. De ugyanúgy készülök, mint bármelyik másik mérkőzésre.”

Markek Tamásnak és a Puskás Akadémiának nincsenek szép emlékei a ZTE Arénában játszott utóbbi két mérkőzésről: áprilisban a hosszabbítás 119. percében kapott öngóllal kiestek a Magyar Kupából, májusban pedig a bajnokságban szenvedtek 2–1-es vereséget.

„Vissza akarunk vágni a ZTE-nek. Mindkét vereség ott van még bennünk, de főleg a kupakiesés fáj. Végig nehéz volt a sorsolásunk, már az elődöntőben jártunk, ha sikerül bejutnunk, nagy esélyünk lett volna a Magyar Kupa-győzelemre. Az előző, Paks elleni mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, javítani szeretnénk mind játékban, mind eredményben. Ami a ZTE-t illeti, nem kezdte jól a bajnokságot, mentségére szóljon, hogy jelentős változások voltak a keretben. A nyáron kulcsemberek távoztak, az újak pedig nemrégiben érkeztek, ám hozzá kell tenni, hogy jó játékosokkal erősített a klub. A hétvégén Fehérváron közel voltak a győzelemhez, három kettőnél eldönthették volna a találkozót, ám egy kapushiba után csak egy pontot szereztek. Ki akarjuk használni az erősségeinket, győzni megyünk Zalaegerszegre.”

A ZTE keretéből többeknek van felcsúti kötődése: Antonio Mance és Huszti András is volt a klub játékosa, Mim Gergely pedig most is a Puskás Akadémiához tartozik, kölcsönben van Zalaegerszegen. Markek Tamás először Antonio Mancéről beszélt.

„Biztosan lesz benne pluszmotiváció, meg akarja mutatni a klubnak, hogy hiba volt elengedni. Veszélyes támadó, szinte bárhonnan képes gólt szerezni, nagyon kell figyelünk rá. Ahogy Yohan Croizet-ra is, ha jó napja van, extra teljesítményre képes. Mim Gergelyt személyesen ismerem, Csákváron együtt játszottunk, nagyon jó képességű játékos, gyors és kitűnően bánik a labdával. Öröm, hogy megkapja a lehetőséget Zalaegerszegen, megérdemli. Emberileg is csak jót tudok mondani róla, ráadásul nagyon szorgalmas. Örülök, hogy jó formában van, ám remélem, pénteken nem lesz jó meccse. Huszti Andrással is futballoztam együtt Csákváron, a legutóbbi fordulóban nem lépett pályára, nem szomorkodnék, ha pénteken sem kapna lehetőséget... Veszélyes játékos, nemcsak a nagy bedobásai miatt, jól segíti a támadásokat, és jó értelemben véve agresszív.”

A Puskás Akadémia jól kezdte az idényt, ám a legutóbbi négy fordulóban két vereséget (Paks 0–2, KTE 1–4), egy döntetlent (Fehérvár FC 2–2) és csupán egy győzelmet (Mezőkövesd 3–1) számlál. Gödörben van a csapat?

„Nem beszélnék gödörről. Tény, jól kezdtük a bajnokságot, győztünk Miskolcon és a Groupama Arénában, ám az Újpest elleni döntetlen fáj, ugyanis három egyre is vezettünk már. Utána valamiért nem jöttek az eredmények... A KTE és a Paks ellen nem voltunk jók, ezért a ZTE ellen mindenképpen javítani szeretnénk.”

NB I, 8. FORDULÓ
Szeptember 29.
, péntek
20.00: ZTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport)
Szeptember 30., szombat
14.30:
Paks–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)
17.00: MTK Budapest–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
19.30: DVSC–Újpest (Tv: M4 Sport)
Október 1., vasárnap
15.00:
Kisvárda–Fehérvár (Tv: M4 Sport)
17.30: DVTK–Kecskemét (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 20–8 +12 15
2. MTK Budapest 7 4 2 1 10–5 +5 14
3. Paksi FC 7 4 2 1 12–8 +4 14
4. Diósgyőri VTK 7 4 1 2 14–8 +6 13
5. Debreceni VSC 7 4 3 12–10 +2 12
6. Puskás Akadémia 7 3 2 2 12–13 –1 11
7. Újpest FC 7 3 2 2 11–13 –2 11
8. Kecskeméti TE 7 3 4 8–8 0 9
9. Fehérvár FC 7 1 2 4 11–15 –4 5
10. Mezőkövesd 6 1 1 4 7–13 –6 4
11. Kisvárda 7 1 1 5 6–13 –7 4
12. Zalaegerszegi TE 7 1 1 5 9–18 –9 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik