NB I: válogatott középpályással erősített a Honvéd

B. D. K.B. D. K.
2021.01.19. 15:17
null
Nagy Dominik a Honvédban folytatja (Fotó: Nemzeti Sport)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd bejelentette: a 25 éves Nagy Dominikkal kétéves szerződést kötöttek.

 

Ahogy azt jeleztük, délután hivatalossá vált, hogy Nagy Dominik a Budapest Honvédban folytatja a pályafutását.

„Tovább erősödik a Budapest Honvéd FC játékoskerete, hiszen Bőle Lukács után klubunk megállapodott a válogatott középpályással, a 25 éves Nagy Dominikkal, aki kétéves szerződést kötött a Honvéddal” – olvasható a klub közleményében.

„Dominik sokoldalú, minőségi játékos, aki nagyon motiváltan érkezett hozzánk. Kell egy kis idő, hogy utolérje magát de biztosak vagyunk benne, hogy segíteni fogja a csapatot a sűrű versenynaptár okozta meccsdömpingben, valamint a következő idényben is. A megbeszélések alatt végig azt éreztük, hogy a Honvédban szeretne futballozni, amiben az is szerepet játszott, hogy ismeri a csapat nagy részét, illetve a vezetőedzőt is” – mondta Kun Gábor, a Honvéd ügyvezetője.

Nagy Dominik 16 évesen mutatkozott be a magyar élvonalban, így Dárdai Pált követően ő lett a Pécsi MFC második legfiatalabb játékosa. Ezt követően játszott Kozármislenyben, majd a Ferencváros szerződtette, ahol bajnok és kupagyőztes lett. 2017-ben a lengyel Legia Warszawához került, ott két bajnoki címet és kupagyőzelmet szerzett, s legutóbb a görög Panathinaikosz kölcsönjátékosa volt. A lengyel bajnokságban 60 mérkőzésen 11 gólt szerzett és 10 gólpasszt adott, az NB I-ben 59 találkozón két gól és 10 gólpassz fűződik a nevéhez, míg a görög első ligában nyolc meccsen 1–1 gólt és gólpasszt könyvelhetett el.

„Vártam már, hogy aláírjak és eldőljön a sorsom, Boldog vagyok, hogy itt lehetek a Honvédnál, hiszen csapattal edzhetek – mondta Nagy Dominik. – Izgatottan várom, hogy a Honvéddal tréningezzek, örülök, hogy szinte mindenkit ismerek, játszottunk együtt, vagy éppen egymás ellen korábban. Pisont Istvánnal szoros kapcsolatot ápolok, hiszen az utánpótlás-válogatottnál volt már edzőm. Azon leszek, hogy minél hamarabb visszanyerjem a régi formámat és játékba lendüljek. Bár ősszel egy rosszabb periódusban volt a klub, azt gondolom, hogy a tavasz folyamán elindul felfelé a csapat. Ehhez szeretném hozzátenni a magamét jó és eredményes játékkal.”

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Nagy Dominik (szabadon igazolhatóként, legutóbb Legia Warszawa – Lengyelország), Bőle Lukács (szabadon igazolhatóként, legutóbb a Ferencváros kölcsönjátékosaként ZTE FC)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Nir Bardea (izraeli-román, FC Asdod – Izrael), Erdei Gábor (III. kerület),Jesse González (amerikai-mexikói, klub nélküli, legutóbb FC Dallas – Egyesült Államok)
Távozók: Kálnoki-Kis Dávid (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland (szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
15 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
23 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
23 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12
Ezek is érdekelhetik