NB I: Sokat jelent ez a győzelem nekem és a fiúknak is – Horváth Ferenc

Vágólapra másolva!
2021.02.27. 19:46
null
Horváth Ferenc bízik benne, hogy jó hatással lesz a csapatára a Puskás Akadémia elleni győzelem (Fotó: Török Attila)
A Budapest Honvéd hátrányból 2–1-re legyőzte idegenben a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I 23. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője így látta a számukra vereséggel végződő találkozót.

„Nagyon csalódott vagyok az eredmény miatt, a középpályán nem azt produkáltuk, amit eddig. Nagyon sok labdát vesztettünk el, feleslegesen idegeskedtünk. Talán döntő volt, hogy az első félidőben Nagy Zsolt százszázalékos ziccere kimaradt, de még egyszer mondom, inkább a középpályán nem volt meg a játék, amiből kontrákat vezethettünk volna, s ami eddig remekül működött. Jogos volt a tizenegyes, de úgy gondolom, az első félidőben Baluta hasonló helyzetben nem kapta meg.

Hozzátette, rögtön a mérkőzés után kielemezték, milyen védelmi hibát követett el Szolnoki Roland, amikor hagyta Gazdag Dánielt szabadon fejelni az első gólnál.

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd vezetőedzője így értékelt a győzelem után.

„Jól játszottunk, megérdemelten nyertünk. Az első félidő végén volt egy olyan időszak, amikor siettetni akartuk a játékot, hogy minél gyorsabban az ellenfél kapuja előtt legyünk. De emellett jól tartottuk a labdát, gyorsan passzoltunk, és a védekezésünk is nagyon jó volt. Lezártuk azokat a területeket, ahová a Puskás Akadémia játékosai be szoktak futni, passzolják a labdákat. Az ellenfelünk számára szerencsésnek mondható kapott gól kicsit demoralizálta a csapatot, de már a mérkőzés előtt éreztem azt az akaratot, amivel ezen túl tudtunk lépni. A második félidőben szinte nem is találtak rajtunk fogást. Remélem, annyiban előre tudunk lépni, hogy a fiúk elhiszik, nyerni is tudnak, s nemcsak odatenni magukat a mérkőzéseken. Nagyon sokat jelent ez a győzelem nekik és nekem is.”

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–2 (1–1)
Felcsút,Pancho Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Berke
Gólszerző:Knezevic (18.), ill. Gazdag (33., 73. – a másodikat 11-esből)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 26., PÉNTEK
DVTK–Mezőkövesd 2–2
Miskolc,DVTK StadionPintér Csaba
FEBRUÁR 27., SZOMBAT
Budafoki MTE–Kisvárda 2–0
Budapest,Budafoki MTE SporttelepKáprály Mihály
Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 1–2
Felcsút,Pancho ArénaBerke Balázs
19.30:MTK Budapest–Ferencvárosi TC(Tv:M4 Sport)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionBogár Gergő
FEBRUÁR 28., VASÁRNAP
14.30:Paksi FC–Újpest FC(Tv:M4 Sport)
Paks,Paksi FC Stadion
17.30:ZTE–Mol Fehérvár FC(Tv:M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC22165145–12+3353
2. Puskás Akadémia23123833–30+339
3. Mol Fehérvár2296744–28+1633
4. MTK Budapest2296731–28+333
5. Paksi FC2295845–40+532
6. Mezőkövesd2387825–29–431
7. Kisvárda2387822–30–831
8. Budafoki MTE23751129–42–1326
9. Zalaegerszegi TE22741140–41–125
10. Újpest FC22741126–48–2225
11. Budapest Honvéd23671034–34025
12. Diósgyőri VTK23631428–40–1221
Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
2026.02.04. 23:41

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
2026.02.04. 18:28

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 10:59

Ásványi Domonkos: Remek csapat a Sporting, de nem félünk tőle

Bajnokok Ligája
2026.02.04. 08:31

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
2026.02.04. 07:28

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56
Ezek is érdekelhetik