Dráma Felcsúton: gól, piros lap, mezőkövesdi egyenlítés

BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), O. ISTVÁN (percről percre)BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), O. ISTVÁN (percről percre)
Vágólapra másolva!
2019.11.30. 16:48
null
Az utolsó pillanatig küzdött a Puskás, hogy megtartsa az előnyt (Fotó: Micheller Szilvia)
A Puskás Akadémia Henty góljával hamar megszerezte a vezetést a Mezőkövesd ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójában, de mivel Szolnoki kiállítása után védekezésre kényszerült, nem sikerült nyernie, mert Karnyicki kiegyenlített a hajrában (1–1).

 

NB I
14. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Mezőkövesd1–1 (Henty 5., ill. Karnyicki 88.)
Felcsút,Pancho Aréna, 1200 néző.Vezette:Pintér Cs.
Kiállítva: Szolnoki (Puskás Akadémia, 29.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

Ez bizony rangadó! – írtuk a mérkőzés felvezetésében, mondván, nem csak azokat a párosításokat nevezhetjük így, amelyeknek régi nagy összecsapások emléke tesz patinássá. A csapatok kiváló szereplése indokolja az elnevezést, hiszen a bajnokság negyedik helyezettje fogadta a másodikat, az pedig minden országban, minden osztályban bizony – rangadó.

Ennek megfelelően is kezdődött a mérkőzés, szikrázott a gyep, az első tizenkét percben Pintér Csaba játékvezetőnek már három sárga lapot kellett felmutatnia. Ebből az egyik, Szolnoki Rolandé könnyen piros is lehetett volna, reklamált is hevesen Kuttor Attila, a vendégek vezetőedzője, miután a Puskás Akadémia védője a felezővonalnál indokolatlanul kemény volt Silye Erikkel. A kezdő sípszótól érezhető volt, hogy a felek presztízsmérkőzésnek is tekintik az összecsapást, miután egyértelműen pályáznak az „ősz meglepetése” címre.

Két hasonló erejű, hasonló játékszisztémát alkalmazó csapat találkozott a Pancho Arénában, de nem volt sok idő az óvatoskodásra, a türelmes labdajáratásokra, az aprólékos hibakeresésre az ellenfél játékában, mert már öt perc után gól született Ezekiel Henty révén, s ez a találat nyilván mindkét stratégiát felborította. A Mezőkövesd átvette a kezdeményezést, többet birtokolta a labdát, próbált minél előbb egyenlíteni, és volt is erre két alkalma, de mind Budu Zivzivadze, mind Farkas Dániel elhibázta a maga lehetőségét.

Fél óra múltán azonban a Puskás Akadémia nagy ajándékkal jutalmazta meg – a karácsonyt meg sem várva, hanem már advent előestéjén – a vendégeket. Amit Szolnoki Roland a meccs elején megúszott, most már nem, és miután becsúszott megint Silyének, megkapta a második sárga lapját. Más kérdés, hogy ezúttal nem találta el a kövesdi védő lábát, vagy elnézte a játékvezető, vagy már a szándékot is büntette (ha egyáltalán szándékában állt a hazai játékosnak szabálytalankodnia). Kapott egyórányi emberelőnyt Kuttor Attila együttese, a hazaiakat irányító Hornyák Zsolt pedig úgy reagált a fejleményekre, hogy lehozta a centerét, David Vaneceket, és a saját nevelésű, tizenhét éves Radics Mártont küldte be jobbhátvédnek Szolnoki helyére.

A szünetig hátralévő negyedórát különösen nehézségek nélkül kihúzta az emberhátrányban játszó PAFC, a Mezőkövesd így szerkezetet váltott a második félidőre. A középpályás Vajda Sándor helyére Sajbán Máté állt be, így már két csatárral, 4–4–2-es rendszerben támadott a borsodi együttes.

Helyzetekig így sem jutott el a vendégcsapat a második játékrész elején, miközben a felcsútiak két gyors kontratámadást is góllal fejezhettek volna be, ám az egyiknél egy rossz utolsó passz hiúsította ezt meg, a másiknál pedig Henty Szappanos Péter kapusba lőtte a labdát, ahelyett, hogy megjátszotta volna a túloldalon teljesen egyedül érkező Gyurcsó Ádámot. Átlövések révén jutott lehetőségekhez a Mezőkövesd, de mind Aljakszandr Karnyicki, mind Berecz Zsombor, mind Sajbán Máté távoli próbálkozását szépen védte Hegedüs Lajos. Amikor már úgy tűnt, hogy tíz emberrel is meg tudja nyerni a meccset a Puskás Akadémia, a pillanatnyi védelmi kihagyás két pontjába került, mert a 88. percben egy lefejelt labdát Aljakszandr Karnyicki a kapuba lőtt, így kiegyenlített. 1–1


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 14 9 2 3 29–15 +14 29
2. Ferencvárosi TC 12 9 2 1 23–10 +13 29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 14 8 4 2 20–11 +9 28
4. Puskás Akadémia FC 14 7 3 4 24–17 +7 24
5. Budapest Honvéd 14 7 1 6 18–19 –1 22
6. Újpest FC 14 6 2 6 22–22 0 20
7. Kisvárda 14 6 2 6 18–19 –1 20
8. Debreceni VSC 13 6 7 23–25 –2 18
9. Diósgyőri VTK 14 5 1 8 15–23 –8 16
10. Paksi FC 14 3 2 9 17–29 –12 11
11. Zalaegerszegi TE FC 14 2 5 7 20–22 –2 11
12. Kaposvári Rákóczi FC 13 2 11 9–26 –17 6
NB I, 2019–2020, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Debreceni VSC 0–2
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna
2119Erdős József
Kisvárda–Bp. Honvéd 2–0
Kisvárda,
Várkerti Stadion
2430Farkas Ádám
Paksi FC–Újpest FC 2–4
Paks,
Városi Stadion
1315Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–1
Felcsút,
Pancho Aréna
1200Pintér Csaba
Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC 1–3
Miskolc,
DVTK Stadion
3964
Berke Balázs
DECEMBER 1., VASÁRNAP
18.00: Kaposvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kaposvár,
Rákóczi Stadion
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik