NB I: gyászszünettel kezdődnek a hétvégi meccsek Albert Flórián emlékére

Vágólapra másolva!
2011.11.04. 09:56
Címkék
A hetvenévesen elhunyt Albert Flórián emlékére a Magyar Labdarúgó-szövetség döntése értelmében minden osztály hétvégi bajnoki mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődnek majd.

Az MLSZ pénteki tájékoztatása szerint az egyetlen magyar aranylabdásra a következő szöveg felolvasásával fognak emlékezni:

„Október 30-án, vasárnap éjjel pótolhatatlan veszteség érte a magyar labdarúgást: egy hónappal a 70. születésnapja után elhunyt Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó, akiről még életében elnevezték a Ferencváros stadionját. Nem is játszott más klubban, mint a Ferencvárosban, amelynek a felnőttcsapatában 1958. november 2-án, másfél hónappal a 17. születésnapja után mutatkozott be, és azonnal két gólt szerzett.

A Ferencvárosban 351 mérkőzésen 256-szor talált be az ellenfelek hálójába, az év labdarúgójának választották 1966-ban és 1967-ben, négyszeres magyar bajnok, 1965-ben pedig csapatával megnyerte a Vásárvárosok Kupáját.

Még 18 éves sem volt, amikor először játszott a válogatottban 1959. június 28-án. A címeres mezt 75-ször húzhatta magára, és 31 gólt szerzett. Olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes, kétszeres világ- és egyszeres Európa-válogatott. 1967-ben a France Football hagyományos szavazásán elnyerte az Európa legjobb labdarúgójának járó Aranylabdát. 1969-ben egy súlyos sérülés törte meg a karrierjét, és 1974. március 17-én játszotta az utolsó hivatalos mérkőzését. 2004-ben bekerült a Nemzet Sportolói közé.

Tisztelegjünk egy percig némán a magyar futball Császára emléke előtt!"

 

 

 

Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
5 órája

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
5 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Legnagyobb hősök – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Mestermunka Vardytól, nyert a Cremonese Bolognában

Olasz labdarúgás
5 órája

Keddi sportműsor: Newcastle–Tottenham, Barcelona–Atlético Madrid

Minden más foci
5 órája

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik