NB I: Felesleges szépíteni, többet vártam magamtól – Cseri Tamás

Vágólapra másolva!
2023.06.10. 10:32
null
Cseri Tamás reméli, hogy a Mezőkövesd jövő nyártól is az NB I-ben szerepel (Fotó: Szabó Miklós)
Egyetlen Cseri Tamás-gólt sem hozott a nemrégiben véget ért idény, a Mezőkövesd Zsóry játékmestere nem tagadja, van hiányérzete a teljesítményével kapcsolatban.

 

Nem úgy alakult az idénye, ahogyan tervezte – több szempontból sem. Cseri Tamás hat évvel ezelőtt, 2017 nyarán igazolt Kisvárdáról a Mezőkövesd Zsóryhoz, és hogy mennyire fontos játékosa lett csapatának, jól mutatja, az első öt idényében összesen mindössze hét bajnokit hagyott ki – többnyire eltiltás miatt. A helyzete a 2022–2023-as bajnoki évadra sem változott, továbbra is alapember, csapatkapitány maradt, ám a bajnokság talán legfontosabb szakaszában, az utolsó három fordulóban sérülés miatt nem léphetett pályára. Huszonnyolc mérkőzésen így is ott volt a Mezőkövesd Zsóry kezdő tizenegyében, de bármennyire hihetetlen, egyetlen gólt sem szerzett. Támadó középpályásként elsősorban a csapat irányítását, mozgatását, a társai kiszolgálását várják tőle, és persze gólokat is, amelyek azonban elmaradtak – korábban az élvonalban és az NB II-ben sem fordult elő vele hasonló.

„Négy fordulóval a befejezés előtt a Mol Fehérvár otthonában játszottunk, az első öt percben két nagyobb rúgást is kaptam, ráadásul az egyiknél aláfordult a bokám, s elkezdett dagadni – idézte fel sérülése történetét lapunknak Cseri Tamás. – A pályán maradtam, próbáltam folytatni, azonban nagyjából fél óra múlva cserét kellett kérnem. Az ultrahangos vizsgálat még nem is festett annyira rossz képet, ám az MR egyértelműen kimutatta, két bokaszalagom teljesen, egy pedig részlegesen elszakadt. Egyelőre a rehabilitációt végzem, ha minden jól alakul, tizenkilencedikén elkezdhetem a felkészülést. Ami pedig a bajnoki hajrát illeti: noha a már említett fehérvári találkozó után csak két pontra voltunk a tizenegyedik, kiesést jelentő helytől, nem izgultam, mert tudtam, van a csapatban erő, a munkának ki kell jönnie. Az edzéseken keményen dolgoztunk, csak idő kérdése volt, ez mikor párosul eredménnyel, aztán a Paks ellen szó szerint minden összejött, és az utolsó két meccset is sikerült megnyerni. Nem tagadom, frusztrál, hogy egyetlen gólt sem szereztem, felesleges szépíteni, többet vártam magamtól, többet vártak tőlem, mint amit nyújtottam – szerencsére voltak olyan labdarúgóink, akik többet hozzá tudtak tenni.”

Való igaz, volt, aki húzza a Mezőkövesd Zsóry szekerét: a kapus Riccardo Piscitelli többször bravúrosan védett, Sztefan Drazsics nagyon fontos gólokat szerzett, tizennégyszer talált be, de említhetjük Dino Besirovicot is, aki nyolcszor volt eredményes az idényben. Az már eldőlt, hogy a következő idényben is Kuttor Attila lesz a vezetőedző, ám a keret még formálódik, „belőni” nyilván még nem lehet, a csapat milyen teljesítményre lesz képes.

„Nem kapkodnak a klubok, a Ferencváros és az MTK kivételével más még nemigen jelentett be új igazolást, de Mezőkövesden a stáb és a vezetőség eddig is jó döntéseket hozott, amikor a keretet át kellett alakítani – folytatta a négyszeres válogatott, 35 esztendős középpályás. – Látni kell, a tizenkét csapatos mezőnyben minden év nehéz, rendre az utolsó fordulóban dől el a kiesés, alighanem a következő idényben is ez lesz a helyzet. A Mezőkövesdnek a legutóbbi már sorozatban a hetedik idénye volt az NB I-ben, ebből hatban én is itt voltam. Remélem, a hetedikben is itt leszek, és jövő nyártól is az első osztályban szerepel a csapat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik