NB I: Ez a pont lehet, hogy a legfontosabb lesz az idényben – Hornyák

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.25. 08:36
A labdarúgó NB I 32. fordulójában a Puskás Akadémia drámai végjátékban 1–1-es döntetlent ért el a Kisvárda otthonában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

„A csapatom nehezen tudta megbontani a Kisvárda védekezését. A második félidő végén kerültünk tempóba, kicsit több helyzetet is vártam. Nem nagyon tetszett a játék. Visszajöttünk és szereztünk egy pontot, ez a pont lehet, hogy a legfontosabb lesz ebben az idényben” – mondta Hornyák Zsolt.

A felcsútiak vezetőedzője szerint a csapata passzívan futballozott, ugyanakkor a Kisvárdától is nyíltabb játékot várt. A szakember mérges volt együttesére, mivel szerinte túltaktikázták a mérkőzést.

„Nem egy jó érzés az utolsó utáni pillanatban gólt kapni, de ettől függetlenül uraltuk a mérkőzést, jobbak voltunk, a helyzeteink is megvoltak. Ha úgy kapunk gólt, hogy az ellenfél azt sem tudja, hogyan egyenlít, … az egy kicsit fáj. Ennél közelebb nem lehet kerülni a győzelemhez” – mondta Bódog Tamás.

A kiesés elől menekülő Kisvárda trénere elárulta, az öltözőben nagy volt a csalódottság a lefújást követően, azonban tudja, játékosainak abból kell erőt merítenie, hogy egy El-selejtezőért küzdő gárda ellen is képesek voltak jól futballozni.

Így ünnepelték a felcsútiak a kisvárdai pontszerzést (Fotó: Dömötör Csaba)
Így ünnepelték a felcsútiak a kisvárdai pontszerzést (Fotó: Dömötör Csaba)

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Kisvárda–
Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)
Kisvárda,
Várkerti Stadion, 2875 néző. Vezette: Pintér Cs.
Gólszerző: Sassá (85.), ill. Meissner (94.)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2019–2020, 32. FORDULÓ
JÚNIUS 23., KEDDHELYSZÍNNÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
Mol Fehérvár FC–Ferencváros 1–0
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó6392Berke Balázs
Újpest FC–ZTE FC 2–1Budapest,Szusza Ferenc Stadion2636Vad II István
JÚNIUS 24., SZERDA
Mezőkövesd–Debreceni VSC 0–1
Mezőkövesd,Városi Stadion3190Andó-Szabó Sándor
Bp. Honvéd–Kaposvári Rákóczi 4–2Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1982Antal Péter
Kisvárda–Puskás Akadémia 1–1
Kisvárda,Várkerti Stadion2875Pintér Csaba
Paksi FC–Diósgyőri VTK 4–2 Paks, Paksi FC Stadion1891Bogár Gergő
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 32 22 7 3 57–24 +33 73
2. Mol Fehérvár FC 32 18 8 6 55–28 +27 62
3. Puskás Akadémia FC 32 13 12 7 50–40 +10 51
4. Mezőkövesd Zsóry FC 32 14 8 10 42–30 +12 50
5. Budapest Honvéd 32 12 8 12 35–42 –7 44
6. Zalaegerszegi TE FC 32 11 9 12 50–43 +7 42
7. Diósgyőri VTK 32 12 5 15 40–50 –10 41
8. Újpest FC 32 11 7 14 40–45 –5 40
9. Paksi FC 32 11 7 14 45–52 –7 40
10. Kisvárda 32 11 6 15 40–43 –3 39
11. Debreceni VSC 32 11 5 16 47–56 –9 38
12. Kaposvári Rákóczi FC32 4 22627–75–4814
Legfrissebb hírek

A Puskás Akadémia bejelentette az NB II gólkirályának érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 06:58

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Játékost cserélt a Kisvárda és a Kecskemét – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.12. 19:06

Szolnoki Roland: Július végére százszázalékos állapotban leszek

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 11:38

Lejárt a szerződésük, de a két légiós újra aláírt a Kisvárdához

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 20:28

„Pécsi Árminnak öt év alatt kell Premier League-szintű kapussá válnia”

Légiósok
2025.06.10. 06:37

Puskás Akadémia: óriási klubok érdeklődtek Pécsi Ármin iránt

Labdarúgó NB I
2025.06.08. 12:06
Ezek is érdekelhetik