NB I: a klubok döntése alapján nem lesz kettős rangadó az idényben

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.02.15. 17:54
null
A Magyar Kupa tavaly májusi döntője magyar csapatok összecsapásán rég nem látott tömeget, közel 40 ezer nézőt vonzott a Puskás Arénába (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I idei menetrendje lehetővé tette volna, hogy harminchat év után ismét kettős rangadót játsszanak Budapesten. A 28. fordulóban Vasas–Ferencváros és Budapest Honvéd–Újpest mérkőzéseket rendezhettek volna egymás után a Puskás Arénában, ám a két pályaválasztó csapat az MLSZ-nek jelezte, hazai pályán szeretné lebonyolítani az összecsapásokat.

 

„A Vasas FC és a Budapest Honvéd FC vezetése a mai napon írásban jelezte az MLSZ felé, hogy tekintettel a kettős rangadóval járó szervezési és pénzügyi nehézségekre, valamint sportszakmai szempontokra, nem kívánják mérkőzéseiket a kettős rangadó formájában megtartani. Mindkét csapat saját stadionjában, a megszokott körülmények között kívánja megrendezni az OTP Bank Liga 28. fordulójának érintett mérkőzéseit” – közölte honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség.

A Vasas–Ferencváros találkozót így az Illovszky Rudolf Stadionban, míg a Budapest Honvéd–Újpest mérkőzést a Bozsik Arénában rendezik majd. A kispestiek honlapjukon azt is jelezték, a döntés ellenére továbbra is támogatja a kettős rangadók ötletét.

A legutóbbi kettős rangadó
A legutóbbi utolsó dupla mérkőzésre három és fél évtizede, 1987. május 2-án került sor. Az „előmeccsen” az Újpest 2–1-re legyőzte a Honvédot (a lila-fehérektől Kozma István és Steidl Sándor, a piros-fehérektől Csuhay József volt eredményes), majd következett a Ferencváros és a Vasas összecsapása. A találkozónak harmincezer szemtanúja volt a helyszínen, a többség persze a Fradinak szorított. A Zsiborás – Vaszil, Pintér, Strausz – Bánki J., Takács, Kincses, Keller – Fischer, Dzurják, Dukon összeállításban pályára lépő zöld-fehérek boldoggá tették szurkolóikat, az első félidőben gálázva tulajdonképpen nyolc perc leforgása alatt eldöntötték a meccset: a 25. és a 32. perc között két Dzurják József- és egy Bánki József-gól ugrasztotta talpra a publikumot. Az angyalföldiek tetemes hátrányban sem adták fel a küzdelmet, sőt miután már a 47. percben szépítettek Szabadi László révén, a tudósítások szerint rátettek még egy lapáttal. Ez azonban újabb gólhoz már nem volt elég, csak a tisztes helytálláshoz – ennélfogva a históriás könyvek azt rögzítik, hogy az eddigi utolsó kettős rangadó a Ferencváros 3–1-es győzelmével zárult.
P. T.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik