NB I: a fehérváriak nem értik az MLSZ-t Fiola-ügyben

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 12:32
null
Az MLSZ nem enyhült meg Fiola Attila piros lapjának ügyében (Fotó: Dömötör Csaba)
„Értetlenül állunk Fiola Attila eltiltása előtt” – ezzel a címmel jelentetett meg közleményt szerda délelőtt hivatalos honlapján a Fehérvár FC. Mint mi is megírtuk, az MLSZ egy mérkőzésre eltiltotta a labdarúgót ama piros lap miatt, amelyet a ZTE FC elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen (3–3) kapott.

 

„A tévéfelvételek megtekintése után a Fehérvár FC meggyőződése, hogy az esetnél nem történt szabálytalanság, ezért hétfőn kértük a Magyar Labdarúgó-szövetség Fegyelmi Bizottságát, hogy vizsgálja újra az esetet, és ne szabjon ki eltiltást Fiola Attilára. Kérelmünket hivatalosan is elküldtük a szövetség képviselőinek, bíztunk benne, hogy a Fegyelmi Bizottság elismeri, hogy tévedés történt, azonban kedd délután már az MLSZ honlapján is szerepelt, hogy Fiola Attilát eltiltották egy NB I-es bajnoki mérkőzésre. Klubunk értetlenül áll a döntés előtt, hiszen a felvételeken egyértelműen látszik, hogy csapatkapitányunk nem követett el szabálytalanságot az esetnél” – olvasható a közleményben.

A fehérváriak hivatkoznak a Nemzeti Sport Online-on kiírt szavazásra is, amelyen a voksolók túlnyomó többsége nem látta szabálytalannak Fiolát (a cikk írásakor 8429 szavazóból 7375 szerint volt jogtalan a piros lap – teszik hozzá).

ÍME, VIDEÓN AZ ESET!

Legfrissebb hírek

Spandler Csaba: Sorsfordító lehet, ha most nyerünk

Labdarúgó NB I
6 perce

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
17 órája

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
19 órája

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Hornyák Zsolt az FTC elleni meccsről: „A következő fordulóban eldőlhet a bajnoki cím sorsa”

Labdarúgó NB I
2025.04.27. 10:21

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Puskás Akadémia legyőzte a Fehérvárt

Labdarúgó NB I
2025.04.26. 17:10

Szolnoki Roland a pályán kívülről segíti a bajnokaspiráns Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.04.26. 08:34

Megműtötték Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.04.22. 18:16
Ezek is érdekelhetik