NB I: a DVSC profi szerződést kötött 18 éves tehetségével

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.12.18. 13:06
null
Baranyai Nimród (25) a Ferencváros ellen játszotta pályafutása második NB I-es bajnokiját (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Debreceni VSC a hivatalos oldalán közölte, hogy három és fél éves szerződést kötött 18 esztendős tehetségével, Baranyai Nimróddal.

„A DVSC klubvezetése profi szerződést kötött a csapat 18 esztendős labdarúgójával, Baranyai Nimróddal. Az ifjú játékos idén októberben került fel a Loki felnőttcsapatához, a Honvéd elleni hazai, 5–3-as végeredménnyel záruló mérkőzésen pedig debütált az élvonalban” – közölte a debreceniek hivatalos oldala.

A fiatal tehetség a Ferencváros ellen 2–0-ra megnyert meccsen játszotta karrierje második NB I-es bajnokiját, majd 2025 nyaráig írt alá a klubjával.

Baranyai Nimród az NSO Tv-nek is nyilatkozott, még a szerződéskötése előtt.

„A Zalaegerszeg ellen már belekóstolhattam az NB I ízébe. Készültünk mindennap a Ferencvárosra, sokat néztük, videóztuk őket. Nagyon kemény meccs volt, szerintem kívülről is lehetett látni, de belülről még keményebb volt megélni. Nagyon örülök ennek a győzelemnek, nagyon fontos volt, ám ez akkor lesz teljes, ha jövő héten a Gyirmót ellen is sikerül megszerezni a három pontot.

Baranyai Nimród 2025-ig írt alá (Fotó: dvsc.hu)
Baranyai Nimród 2025-ig írt alá (Fotó: dvsc.hu)
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 16 10 3 3 30–16 +14 33
2. Ferencvárosi TC 15 10 2 3 31–12 +19 32
3. Puskás Akadémia 15 9 3 3 24–17 +7 30
4. Mol Fehérvár 16 7 5 4 22–18 +4 26
5. Mezőkövesd 16 6 4 6 19–26 –7 22
6. Budapest Honvéd 16 6 2 8 30–31 –1 20
7. Zalaegerszegi TE 16 5 5 6 23–33 –10 20
8. Paksi FC 16 5 3 8 38–35 +3 18
9. Debreceni VSC 16 4 5 7 30–29 +1 17
10. Újpest FC 16 4 5 7 24–28 –4 17
11. MTK Budapest 16 4 3 9 12–27 –15 15
12. Gyirmót FC Győr 16 3 4 9 17–28 –11 13

 

Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
8 órája

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Nagy erőssége lehet a DVSC-nek Víctor Camarasa

Labdarúgó NB I
19 órája

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 19:17

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
2025.09.10. 13:02
Ezek is érdekelhetik