A 119. percben esett öngóllal jutott be a Zalaegerszeg a Magyar Kupa döntőjébe

Vágólapra másolva!
2023.04.04. 19:50
A labdarúgó Mol Magyar Kupa első elődöntőjét Zalaegerszegen rendezték, ahol a házigazdák ellenfele a Puskás Akadémia volt. A végletekig kiélezett találkozón a hazaiaknak volt több lehetőségük, de a mindent eldöntő gólra 119 percet kellett várni. A Zalaegerszeg 1–0-s sikerével bejutott az MK-döntőbe.
Ikoba (labdával) több alkalommal is betalálhatott volna a Puskás Akadémia kapujába, végül egy öngóllal nyertek a hazaiak 
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILK (Fotó: Dömötör Csaba)
Ikoba (labdával) több alkalommal is betalálhatott volna a Puskás Akadémia kapujába, végül egy öngóllal nyertek a hazaiak A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍILK (Fotó: Dömötör Csaba)

MOL MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ

ZALAEGERSZEG–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (0–0, 0–0, 0–0) – hosszabbítás után
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 2081 néző. Vezette:Vad II István (Tóth II Vencel, Garai Péter)
ZALAEGERSZEG: Demjén – Huszti A. (Lesjak, 110.), Mocsi A., Kálnoki-Kis, Csóka D. (Grezda, 117.) – Szendrei N., Szalay Sz. (Kovács B., 102.),Tajti M. – Ubochioma, Ikoba (Németh D., 117.), Gergényi.Vezetőedző: Ricardo Moniz
PUSKÁS AKADÉMIA: Markek – Golla, Spandler, Bartolec – Corbu (Van Nieff, 64.), Levi (Baluta, 89.), Favorov, Plsek (Slagveer, a szünetben), Ormonde-Ottewill – Colley (Zahedi, a szünetben), Gruber Zs. (Komáromi, 71.).Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Gólszerző: Bartolec (119. – öngól)

ÖSSZEFOGLALÓ

Most azért más volt a helyzet, mint öt évvel ezelőtt, 2018 februárjában.

A ZTE FC és a Puskás Akadémia akkor is összecsapott a Magyar Kupában, ám markáns különbséget jelent, hogy a zalai együttes akkor még az NB II-ben szerepelt (s ott is csak a tizennegyedik helyen szerénykedett) és a továbbjutásról páros mérkőzés döntött. Meglepetést jelentett, hogy az első felvonáson a ZTE Arénában 1–0-s hazai siker született, ám a visszavágón a Puskás Akadémia ledolgozta a hátrányát, hosszabbítás után 2–0-ra nyert, bejutott a negyeddöntőbe, sőt májusban a sorozat döntőjébe is, amelyben aztán 2–2-t követően tizenegyesekkel maradt alul az Újpesttel szemben.

Hogy mekkorát változott öt év alatt a világ, jól érzékelteti: a ZTE akkori két meccskeretéből csak Bedi Bence maradt meg hírmondónak, a Puskás Akadémiából pedig Spandler Csaba. Nem kérdés, a felcsúti együttes jutott el az elődöntőig nehezebb ágon, hiszen három élvonalbeli riválist is búcsúztatnia kellett (a Mol Fehérvárt 1–0-ra verte meg, az Újpestet 0–0 után tizenegyesekkel, a DVSC-t pedig 3–1-re legyőzve), míg a zalaiaknak csak a Mezőkövesd (4–1) jelentett azonos osztálybeli ellenfelet, viszont valamennyi párharcukat idegenben kellett megvívniuk.

Szurkolóbarátnak nem nevezhető időpontban kezdődött el a találkozó, és mert mindkét együttes tulajdonképpen a legerősebb kezdőjével állt fel (a hazaiaktól Bojan Szankovics sérülés miatt hiányzott az alapcsapatból), megtippelni sem lehetett az esélyeket. Egy perc negyvenkilenc másodperc telt el a mérkőzésből, s a Puskás Akadémia máris nagy helyzetet alakított ki: Gruber Zsombor a zalai térfél közepén csinált egy finom cselt, kiugratta Lamin Colley-t, aki bevezette a labdát a büntetőterületen belülre, aztán toronymagasan fölé lőtt. Ahogyan megszokhattuk, a ZTE FC igyekezett a lehető legmagasabban letámadni ellenfelét, ugyanakkor az első veszélyes lehetőségig a saját térfélről elvégzett hatalmas partdobás után jutott – a házi gólkirály Eduvie Ikoba életerős, 16 méteres lövése után a labda elkerülte a kaput.

Mindenki tisztában volt vele, a kupa külön műfaj, nincs igazán jelentősége annak, a bajnokságban mire mentek egymással a felek, mégis igazodási pontot jelentett, hogy a Puskás Akadémia kétszer is legyőzte a ZTE-t (Egerszegen 2–1-re, a Pancho Arénában 1–0-ra), ám mindkét párharc csak a hajrában dőlt el, előbbi a 88., utóbbi a 82. percben. A játékrész feléhez közeledve hazai bedobás után Tajti Mátyás jól adott középre, Eduvie Ikoba bedobva magát rámozdult a labdára, ám nem érte el, és bár a hosszú oldalon Mocsi Attila közelről a hálóba fejelt, már lesről tette. Gyúrták-gyömöszölték egymást a labdarúgók, azonban mindkét oldalon sok volt a pontatlanság támadásfelépítésnél, nem jöttek a helyzetek. A hazaiak a hajrában két jó lövéssel is megdolgoztatták Markek Tamást, gólt viszont nem hozott az első játékrész.

Hornyák Zsolt kettőt is cserélt a szünetben, a pályára küldött Sahab Zahedi előtt adódott is két lehetőség (igaz, nem ziccer), de olyan lövésből ritkán születik gól, amely nem találja el a kaput... Az 57. percben Huszti András távoli bombájánál kellett résen lennie Markek Tamásnak, majd begyakorolt szabadrúgás-kombináció végén ugyanő lőtt mellé-fölé. Tajti Mátyás remek indítása után Szalay Szabolcs lőhetett 18 méterről középről senkitől sem zavartatva, azonban az irányzékkal nála is gond volt. Teltek a percek, egyre inkább a hosszabbítás felé haladt a meccs, és az is lett belőle.

Érdekesség, hogy amíg Hornyák Zsolt már a rendes játékidőben ötöt cserélt, kollégája, Ricardo Moniz egyet sem. A századik percben Luciano Slagveer lövése jelentett hazai oldalon riadalmat, majd Komáromi Györgynek volt sokat ígérő fejese. Már-már úgy tűnt, hogy tizenegyesek döntenek a továbbjutásról, ám a 119. percben Meschak Ubochioma a jobbösszekötő helyén betört a büntetőterületen belülre, laposan középre adott, és a menteni igyekvő Karlo Bartolec a saját kapujába lőtte a labdát. Dráma volt ez a javából, igaz, egerszegi oldalon aligha bánják. 1–0

MOCSI: KÖZEL JÁROK AHHOZ, AMIT HÁROM ÉVE MEGFOGADTAM

PERCRŐL PERCRE

120+3. perc: VÉGE! A Zalaegerszeg jutott be a Magyar Kupa döntőjébe egy végletekig kiélezett találkozó végén. Köszönjük figyelmüket!

120. perc: Kettő perc hosszabbítás következik.

119. perc: GÓÓÓÓÓL! BARTOLEC ÖNGÓL! Ubochioma futott el a jobb szélen, majd középre passzolt, ahol a menteni igyekvő Bartolec a saját kapujába lőtte a labdát. 1–0!

117. perc: Kettőt cserélt a Zalaegerszeg, Ikoba helyére Németh, Csóka helyére Grezda állt be.

112. perc: Bartolec beadása után Komáromi 10 méterről fejelt kapura, de a középre tartó labdát Demjén könnyedén hárította.

110. perc: Cserélt a Zalaegerszeg, Lesjak érkezett Huszti helyére.

106. perc: Elkezdődött az utolsó 15 perces etap is a mérkőzésen.

105. perc: Véget ért a hosszabbítás első félideje, gól továbbra sem született a mérkőzésen.

105. perc: Szendrei buktatta Balutát, sárga lap.

102. perc: Az első(!) zalaegerszegi csere is megtörtént, Kovács érkezett Szalay helyére.

100. perc: Slagveer16 méterről lőtte a kapu fölé a labdát.

99. perc: A kispadon reklamáló Hornyák Zsolt kapott sárga lapot.

91. perc: Komáromi játszotta tisztára magát a 16-os bal oldali sarkánál, majd 15 méterről kapura lőtt, de Demjén védeni tudott.

91. perc: Folytatódott a játék. Moniz továbbra sem cserélt.

90+3. perc: Véget ért a rendes játékidő, mivel nem született gól 2x15 perc hosszabbítás következik.

90. perc: Kettő perc hosszabbítás következik.

89. perc: Komáromi csúszott rá Huszti lábára, sárga lap.

89. perc: Cserélt a Puskás, Baluta érkezett Levi helyére.

88. perc: Huszti passza után Ubochioma a 16-os vonaláról tekerte kapura a labdát, Demjén védeni tudott.

84. perc: Ormonde-Ottewillhúzta vissza a meglóduló Ubochiomát, sárga lap.

78. perc: Bartolec tologatta a labdát a 16-os előterében, majd 17 méterről kapura lőtt, de a középre tartó lövést Demjén védeni tudta.

71. perc: Ismét cseréltek a vendégek, Komáromi érkezett Gruber helyére.

65. perc: Ubochioma passza után Tajti tört be a 16-oson belülre, majd 13 méterről a jobb alsó sarok mellé lőtt.

64. perc: Cserélt a Puskás,Van Nieff érkezett Corbu helyére.

61. perc: Tajti átadása után Szalay vette le a labdát a 16-os előterében, majd 17 méterről a kapu fölé lőtt.

60. perc: Közel 30 méterről végezhetett el szabadrúgást a Zalaegerszeg, de Tajti lövését Markek könnyedén hárította.

59. perc: Egy oldalsó szabadrúgás után a 16-oson belülre passzolt labdát Huszti lőtte kapásból a jobb kapufa mellé.

57. perc: Egy lecsorgó labdát Huszti 19 méterről, kapásból lőtt kapura, de Markek védeni tudott.

55. perc: Zahedit ugratták ki jó ütemben, az iráni ezúttal is túljárt Mocsi eszén, de 14 méterről ezúttal is a kapu mellé lőtt.

53. perc: Zahedi kerülte meg Mocsit a 16-os oldalánál, majd éles szögből külsővel a jobb alsó sarkot vette célba, de az oldalhálót találta el.

2081-en tekintik meg a helyszínen a találkozót.

A szünetben kettőt is cseréltek a felcsútiak, Plsek helyére Slagveer, Colley helyére Zahedi állt be.

46. perc: Folytatódott a mérkőzés.

Csóka (jobbra) magabiztos pontja volt a zalaegerszegi védelemnek (Fotó: Dömötör Csaba)
Csóka (jobbra) magabiztos pontja volt a zalaegerszegi védelemnek (Fotó: Dömötör Csaba)

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő. Helyzeteket igen, gólokat egyelőre nem láthattunk.

45. perc: Csóka bal szélről ívelt a kapu elé, Szendrei fejesét Markek védte.

43. perc: Levi kapu elé ívelt szabadrúgását Colley csúsztatta kapura, Demjén szögletre tornázta a léc alá tartó labdát.

42. perc: Csóka csúszott rá hátulról Levi lábára, sárga lap.

40. perc: Gergényi bedobása után előbb Huszti közeli, majd Ubochioma távoli lövését védte Markek.

36. perc: Szalay passzolt Ikobához, de az érkező támadónem találta el a labdát a 11-es pont magasságában, hiába sikerült a védőket megelőznie.

A visszajátszások alapján úgy tűnik egyetlen hazai játékos sem volt lesen a beadás pillanatában, a kupában azonban a VAR nem segíti a játékvezetőket...

22. perc: Egy bal oldali beadást követően Mocsi fejelt a kapuba a hosszú saroknál, de a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

13. perc: Egy röviden kifejelt labdát Gruber vett mellre, majd 14 méterről kapura lőtt, de a hazai védőkről szögletre pattant a labda.

9. perc: Ikoba vette le a labdát a bizonytalankodó védők között, majd 16 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.

4. perc: Megvolt az első hazai lehetőség is, Tajti passza után Gergényi 20 méterről, jobbal lőtt a kapu mellé.

2. perc: Colley kapott remek kiugratást, megelőzte védőit, majd a 16-oson belülre betörve 15 méterről a kapu fölé lőtt.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés.

Érkeznek a pályára a csapatok. A Zalaegerszeg zöld-narancssárgában, a Puskás fehérben játszik majd.

ELŐZMÉNYEK

Új tervvel és új edzővel, no meg az AC Milan elleni 3–2-es győzelemmel hangolt tavaly nyáron a bajnoki rajtra a ZTE FC. Ricardo Moniz, a gárda holland trénere már a felkészülési mérkőzést követő örömteli pillanatokban megjegyezte, a célok között szerepel a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása. Nos, az őszi teljesítménnyel nem is volt gond, ám a tavasszal nem úgy alakul a bajnokság, ahogy a zalaegerszegiek elképzelték, hiszen a 8. helyen állnak a tabellán, nyolc pontra a nemzetközi szereplést érő helyezéstől.

A Mol Magyar Kupában azonban menetel az együttes, a negyeddöntőben ragyogó játékkal búcsúztatta (4–1) a Mezőkövesdet, így készülhet az elődöntőre. A keddi összecsapáson a Puskás Akadémia lesz az ellenfele, nagy csatára van kilátás Zalaegerszegen – ne feledjük, a kupagyőztes a következő idényben kiléphet az európai porondra.

„Különleges lehetőség előtt állunk, ez a fiatal csapat most megmutathatja– nyilatkoztaRicardo Moniza klubhonlapnak.– Erősek vagyunk, nem aggódom az állapotunk miatt, megfelelő mentalitással és önbizalommal kell pályára lépnünk, s csak magunkra kell figyelnünk. Tiszteljük az ellenfelet, tudjuk, hogy erős csapat, de a célunk egyértelmű: szeretnénk kiharcolni a döntőbe jutást hazai pályán.”

Ha sikerül, 13 év elteltével játszhat ismét az MK-trófeáért a ZTE. A Szurkolók hete kezdeményezés keretében a nyugdíjasok és a diákok ingyen mehetnek be a kedd esti mérkőzésre, ám nekik is tiszteletjegyet kell váltaniuk a jegypénztárban vagy a Zete Shopban.

Természetesen a Puskás Akadémia is nemzetközi szereplésre vágyik. A felcsúti csapat 2020-ban már indulhatott az Európa-ligában, igaz, a selejtező első körében búcsúzott a koronavírus-járvány miatt megtizedelt, fiatalokra épülő gárda. Egy évvel később az Európa-konferencialigában szerepelt Hornyák Zsolt vezetőedző együttese, a finn Turkut kiejtette a selejtezőben, utána azonban alulmaradt a lett FK Rigával szemben. Tavaly nyáron ugyanebben a sorozatban, a második selejtezőfordulóban nem bírt a portugál Vitóriával.

Az OTP Bank Liga legutóbbi két fordulójában két gólt szerzőSahab Zahedioptimistán várja az összecsapást, a klubhonlapnak a felcsútiak iráni csatára kiemelte: nagyon fontos meccs vár a PAFC-ra.

„Biztos vagyok benne, hogy a keddi meccs sem lesz könnyű, noha a bajnokságban idegenben és hazai pályán egyaránt legyőztük a zalaegerszegieket. Remélem, minden pályára lépő kihozza magából a maximumot, és a mérkőzést megnyerve bejutunk a kupadöntőbe.”

A Magyar Kupában 2018 februárjában találkoztak ezidáig utoljára, akkor a legjobb 16 között egy oda-visszavágós párharc során mindkét csapat 1–0-ra nyerte hazai mérkőzését, végül a Puskás Akadémia hosszabbítást követően jutott tovább.

A 2022–2023-as bajnokságban eddig két alkalommal mérkőztek egymással a felek. A Puskás Akadémia hazai pályán és idegenben is egygólos győzelmet aratott.

Köszöntjük Önöket! Hamarosan kezdődik a Mol Magyar Kupa első elődöntője, amelyen a Zalaegerszeg és a Puskás Akadémia csap össze egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik