Kék-fehér pálmafák – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.02.07. 23:01

A közkedvelt közhelyek, finomabban, a szólások között vannak olyanok, amelyeket nem fogad be a logikám. Itt van például, hogy teher alatt nő a pálma. Tudom a magyarázatot, amely szerint a törzs jobban megerősödik, ha a levelek nagyok és súlyosak, de mi van akkor, ha a törzs nem bírja... És egyébként is, mit kell kiállnia addig, amíg a levelek akkorára nőnek, olyan nehezek lesznek, hogy egyszerűen nem bírja tovább?

Mert nyilván ez is előfordul.

És nemcsak a természetben, átvitt értelemben is. Itt van például az MTK ificsapata, az a gárda, amelyik minden dicséretet megérdemel. Elvégre a srácok a magyar futballban először lehetnek ott a korosztály európai bajnokainak tavaszi seregszemléjén, ma játszanak a 16 közé jutásért. Mondhatnám, hogy „Hajrá, MTK!”, sőt az ősi buzdítást is elővehetem („Em bele, té bele, ká bele, mindent bele: MTK!”), de aligha hiszem, hogy akármi is múlna a biztatáson. Az Ajax korosztályosai annyival erősebbek, hogy nincs esélyük a kékeknek-fehéreknek, a vereség papírforma, nincs értelme hiú álmokat kergetni.

Ugyanakkor – bármilyen furcsa – bízni kell a csapatban, hinni abban, hogy ami benne van a gyerekekben, mind kijön. Nehéz lesz? Persze hogy az. Van rá esély? Van, vagy inkább lehet. Itthon ugyanis kortársaik közül kiemelkednek, akad közöttük jó néhány, aki már a nagyoknál is megfordult, Kovács Mátyás például úgy, hogy nyomot is hagyott az emlékezet(em)ben, akárcsak a középpályás Horváth Artúr és a kapus Csenterics Adrián.

Most mondhatnám, hogy teher alatt nő a pálma, s egyúttal aggódhatnék is, hogy mi lesz a törzsével. A feltételes mód nem a kenyerem, így csak annyit tehetek hozzá, hogy kiderül. Azért az is számít(hat), hogy milyen a talaj, a jó földnek a pálma is örül.

Egyelőre olyan a beágyazottság, hogy a klubhonlapon a csapatról beszélők (Balogh Béla, Kanta József, Pölöskei Gábor) lényegében azt mondják, nyugi, nincs esély, a földön kell járnunk. De ha már ott járnak a gyerekek, használják ki, hogy futballozni is lehet rajta. Tegyék a dolgukat becsülettel, s akkor nem lehet semmi baj. Élvezzék a meccs minden pillanatát – mondják ilyenkor a licencesek, én nem teszem, hiszen ha nagy a zakó, mi benne az élvezet.

Inkább igyekezzenek tanulni, a pálma, törzs, talaj hármasból pedig a talaj (klubháttér, edzők) gondoskodjon róla, hogy a tapasztalatok beépüljenek.

Nálam a teher rajtuk van.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik