Honvéd: napokon belül megérkezhet Lanzafame utódja

Vágólapra másolva!
2013.07.23. 16:59
Fabio Cordella, a labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd sportigazgatója egy interjúban elmondta, hamarosan új támadó érkezhet a klubhoz Olaszországból, akinek Davide Lanzafame pótlása lesz a feladata.

„Jól állunk, de még egy kiváló futballistára szükségünk van, hogy nyugodtak lehessünk. Ugyanolyan keményen dolgozunk, mint a legutóbbi idényben, miután januárban végeztünk némi kiigazítást a csapaton. A tizenegy játékosból kilencen ugyanazok” – nyilatkozta Fabio Cordella a Tuttomercatoweb.com-nak.

„Jól megy az olaszok integrálása a csapatba, és a fiúk pozitívan reagálnak az érkezésükre – jelentette ki a sportigazgató, aki Roberto Mancini fia, Andrea új szerepköréről is beszélt. – Jól teljesít az új szerepkörében, amelyről – az édesapjával együtt – hisszük, hogy neki való. Nem a csatárok mögött játszik most, hanem inkább a védők előtt irányít. Jelentős fegyvertényt jelenthet majd csapatunkban.”

Cordellát arról is megkérdezték, honnan érkezik még új futballista a csapathoz: „Még nem fejeztük be az erősítéseket. Hamarosan lezárhatunk egy ügyletet Olaszországban. Egy Lanzafame-típusú játékosra van szükségünk, egy visszavont csatárra.”

A sportigazgatótól megkérdezték, a Serie B-ből igazolják-e át a megszerezni kívánt támadót, de sejtelmesen csak annyit mondott: „Majd tudatjuk önökkel”.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsön után végleg), Czár Richárd (First Wienna – Ausztria, kölcsönből vissza), Emmanuel Mensah (ghánai, United Soccer Training Academy – Ghána), Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Andrea Mancini (olasz, Real Valladolid B – Spanyolország, kölcsönben), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország – kölcsönbe), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?). Az ifjúsági csapatból felkerült: Bobál Dávid, Botka Endre, Kozma Richárd, Nikola Pantovics (szerb)
Távozik/távozhat: Debreceni András (Újpest, Beitar Jerusalem – Izrael?), Csillag Dárius (Kecskeméti TE), Czár Richárd (Soproni VSE, kölcsönbe), Mamadou Diakité (francia-mali, Crotone – Olaszország),Ivancsics Gellért (Lombard Pápa), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Marshal Mfon Johnson (nigériai, ?), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC), Novák Alexisz (Siófok FC),Henry Etiosa Odia (nigériai, Dacia Chisinau – Moldova), Nikola Pantovics (szerb, Békéscsaba – kölcsönbe), Hervé Tchami (kameruni, ?), Vólent Roland (Siófok FC)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

Két utánpótlás-válogatott játékost vett kölcsön a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
13 órája

Gradisar visszatérhet az NB I-be, az Újpest lehet az egyik érdeklődő – NS-infó

Labdarúgó NB I
16 órája

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A Szeged megerősítette a volt NB I-es védő érkezését

Labdarúgó NB II
22 órája

Megvan Nikolics Nemanja első igazolása Székesfehérváron

Labdarúgó NB II
2026.01.14. 14:52

A Fradi nem fogadta el az első angol ajánlatot sem; a Lazio lemond Tóth Alexről

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 13:25

Kubatov Gábor: „Egyetlen magyar csapat sem ad el nekünk játékost” – értük tehetett ajánlatot a Fradi

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 08:34

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56
Ezek is érdekelhetik