Honvéd: keresztszalag-szakadást szenvedett a 20 esztendős középpályás

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.15. 14:37
null
Banó-Szabó Bencére hosszas kihagyás vár (Fotó: Török Attila)
Banó-Szabó Bencére legalább féléves kihagyás vár az első prognózisok szerint. Az utánpótlás-válogatott játékos a Budapest Honvéd edzésén sérült meg. Nem bánkódik, inkább a visszatérésre koncentrál.

 

„Az egyik edzésen jobbról jött egy beadás, ballal nyúltam a labda felé, majd a jobb lábamra érkeztem le, ami hátrabicsaklott. Egyből éreztem egy reccsenést, és ahogy a földön feküdtem, már éreztem, hogy baj van – idézte fel a sérülés pillanatait a honvedfc.hu-n Banó-Szabó Bence, az esetet követő vizsgálatok pedig megerősítették, amit az elején is sejteni lehetett, a 20 éves középpályásnak elszakadt a keresztszalagja. – A helyzethez képest jól vagyok. Amikor megtörtént az eset, rögtön tudtam, hogy nagy a baj, mivel még soha nem éreztem ekkora fájdalmat. Most viszont már arra koncentrálok, hogy vár rám a műtét, amely után a lehető leghamarabb szeretném elkezdeni a rehabilitációs munkát.”

Az utánpótlás-válogatott középpályás hangsúlyozta, köszöni Batik Bencének, hogy ebben a nehéz időszakban is segíti, törődik vele, legyen szó egy kis sétáról, kikapcsolódásról, vacsoráról, vagy arról, hogy megpróbálja felvidítani, erőt adni neki a szomorú pillanatokban.

„Egy hónapnál hosszabb kihagyásom még soha nem volt, az meg semmi ahhoz képest, ami most vár rám– jegyezte meg Banó-Szabó, akinek várhatóan több mint fél évet kell kihagynia. – Az egész csapat támogat, a nyáron keresztszalag-szakadást szenvedő Mohamed Mezgrani rögtön mondta, hogy ha gondolkoznék azon, hogy hol végezzék el a műtétet,őt Toman József csapatorvosunk műtötte, és nagyon jól sikerült a beavatkozás. Tőle és a szintén hasonló sérülést szenvedő Lefkovics Robitól is kaptam hasznos tanácsokat, de igazából az egész csapat mellettem van, látszik, hogy milyen jó a közösség, hiszen összetartunk a bajban! Jólesik a társak támogatása, és azon leszek, hogy minél gyorsabban felépüljek, még erősebben térjek vissza. Várom, hogy ismét magamra húzhassam a Honvéd mezét!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik