FTC: feketében játszik a csapat a Paks elleni bajnokin

Vágólapra másolva!
2011.11.03. 17:11
Címkék
Amint azt a Nemzeti Sport előre jelezte, a hagyományokkal ellentétben tiszta feketében lép pályára vasárnap, a Paks elleni bajnokin a Ferencváros labdarúgócsapata; a zöld-fehérek – és a magyar futballtársadalom tagjai – a hétfőn hetvenévesen elhunyt Albert Flóriánt, a klub legendáját, a magyar labdarúgás egyetlen aranylabdását gyászolják.

Az egyesület csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a 18 órakor kezdődő összecsapáson a játékosok olyan szerelésben lépnek majd pályára, amelyen semmilyen felirat és szponzori logó nincs elhelyezve. A mezen a számon kívül egyedül a Ferencváros címere lesz látható, amelyet az „Albert Flórián 1941–2011" felirat vesz majd körbe. Ennek kapcsán az FTC köszönetét fejezte ki szponzorainak, a Seat Magyarországnak, a Groupama Garancia Biztosítónak és a bajnokság névadó támogatójának, az OTP Banknak.

Az FTC vezetősége emellett úgy határozott, hogy erre a mérkőzésre – kivételesen – a jegy megváltásához nem szükséges a szurkolói kártya. A kártya nélkül belépőt vásárlókat arra kérik, hogy a 3-as, illetve a 6-os kaput vegyék igénybe a belépéshez. A szurkolói kártyával rendelkezők a már megszokott módon vásárolhatják meg jegyüket és juthatnak be a stadionba.

A klub arra kéri a drukkereket, hogy „alkalomhoz illő öltözetben, lehetőség szerint gyertyával érkezzenek a mérkőzésre, hogy annak kezdete előtt közös gyertyagyújtással emlékezhessenek meg Albert Flóriánról".

A Császárt vasárnap délben az Óbudai temetőben helyezik végső nyugalomra. A temetés mindenki számára nyilvános, de az egyesület arra kéri a szurkolókat, hogy a temető szűkös befogadóképessége miatt, aki teheti, szombaton, a róla elnevezett stadionban felállított ravatalnál rója le kegyeletét Albert Flórián előtt.

Legfrissebb hírek

Vámos Petra: Nem stresszeltünk a félidőben, megbeszéltük, daráljuk be őket

Kézilabda
5 órája

Varga Barnabás csak pihenni akart; elbukja-e az F1 egyéni vb-címét a McLaren?

E-újság
5 órája

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
5 órája

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Legnagyobb hősök – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Mestermunka Vardytól, nyert a Cremonese Bolognában

Olasz labdarúgás
5 órája

Keddi sportműsor: Newcastle–Tottenham, Barcelona–Atlético Madrid

Minden más foci
5 órája

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik