T. Z./H. D. 2021.06.06 19:44

FFT: pályán kívüli taktika – le kell győzni a vámparancsnokot

Egy kelet-európai túra jelentései bizonyítják, hogy a Bp. Honvéd futballistái milyen kivételezett helyzetben voltak az 1956-os forradalom előtt. Ez a két országot is érintő „kiruccanás” ugyanakkor azt is bizonyítja, hogy a rendszerhez hű kiszolgálók milyen képmutatók és korruptak voltak.

A berlini Hotel Astoriánál a Bp. Honvéd és a Vörös Lobogó közös NDK-beli túráján (Fotó: FFT)

 

Van egy futballtörténet, ami a korabeli sajtóból, az évkönyvekből megismerhető. Van egy másik, amit a szurkolói emlékezet őriz, és közös, generációs élmények táplálják, meg aztán van egy harmadik, párhuzamos történelem, amelyet most kezdünk csak megismerni, és amely megsárgult, egykor csak kiváltságosok által olvasható levéltári papírokat böngészve rajzolódik ki előttünk. Az utóbbi években kutathatóvá vált kommunista titkosszolgálati iratok közül a történészek elsőként a nagypolitika, a fősodratú történelem titkait őrző anyagokat keresték, persze, sokszor éppen a legérdekesebb dokumentumok semmisültek meg vagy tűntek el örökre az archívumokból. Mostanában pedig egyre többen kutatják a sport, azon belül a futball titkosszolgálati iratait, hiszen a mindennapok egyik legfontosabb, legnépszerűbb ügye volt a foci a szocializmusban, így aztán a közismert labdarúgók viselkedése, utazásai, csempészése, magánélete, politikai álláspontja fontos célpontja lett a titkosszolgálati munkának is.

A FourFourTwo- nak sikerült szerződtetnie az egyik legelhivatottabb és már eddig is sok érdekes anyagot publikáló fiatal kutató-újságírót, Vörös Csabát, aki az elképesztő eseményeket feldolgozó sorozatunk legújabb részében arról ír: nem csupán a szocialista rendszer vezetői vívtak kétfrontos harcot, hanem a labdarúgók is a külföldi mérkőzéseik során. Először az ellenfél csapatát, másodszor a vámparancsnokokat kellett legyőzniük. Egy ilyen úton legalább annyit foglalkoztak a pénzzel, mint a sikerre vezető taktikával, amit megőriztek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumai.

Háromhetes csehszlovák és keletnémet túrára indult 1956 nyarán a Honvéd labdarúgócsapata, amelynek során számos mérkőzést játszott Érsekújváron, Trnovában, Nyitrán, Szelőcén és Lipcsében. A nagy durranás egy NDK-beli találkozó volt, ahová a sporthivatal jelölte ki a csapatot „a lipcsei stadion avatóra, mint aki képviseli a magyar színeket”. Az utazásról, valamint az azt követő hónapok fejleményeiről részletes jelentés született.

A teljes cikket elolvashatja a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

2021.07.25 18:45:57

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS

Bátran kezdett a Loki Mourinho csapata ellen, de a védelmi hibák miatt vereség lett a vége a bajnoki főpróbának.

2021.07.23 22:35:17

Labdarúgó NB I L. PAP ISTVÁN

NS-VÉLEMÉNY. Újra kegyelmi állapotban vívta végig a férfi kard egyéni napját.

2021.07.24 17:56:09

Labdarúgó NB I PIETSCH TIBOR (összefoglaló), BALÁZS DÁVID (percről percre)

Hiába volt több helyzete a Honvédnak, gólt nem tudott szerezni a Bozsik Arénában.

2021.07.23 22:35:17

Labdarúgó NB I SZÖLLŐSI GYÖRGY

NS-VÉLEMÉNY. Nem Puskás, hanem Oláh István helyett lett Bozsik a névadó.