Felkészülés: a Vasas kikapott, a Balmazújváros nyert

Vágólapra másolva!
2018.01.27. 13:47
null
A Honvédot ma nem lehetett megállítani (Fotó: Dömötör Csaba)
A mai felkészülési mérkőzések közül először a Vasas–Budapest Honvéd találkozóra került sor, melyen vendégsiker született: a Honvéd 2–0-ra diadalmaskodott a Fáy utcában. A Balmazújváros a Kisvárdát fogadta, ez a találkozó a hazaiak győzelmét hozta. A DVSC és a Mezőkövesd is másodosztályú csapattal mérkőzött meg, előbbi a Szegedet győzte le 3–1-re, míg utóbbi az MTK-t 2–1-re.

A Vasas a Honvédot fogadta szombat délelőtt, és alulmaradt a felkészülési találkozón. A Honvéd először a 66. percben volt eredményes: Baráth passzára érkezett Tömösvári, aki ezzel megszerezte a vezetést (0–1), majd a 78. percben újra betalált, beállítva ezzel a végeredményt (0–2).

A kispesti gárdában két próbajátékos is szerepet kapott a horvát Tonci Kukoc és az észt Artjunin személyében, de az NSO információi szerint utóbbitól már a mérkőzés után elköszönt a szakmai stáb.

A mai nap második felkészülési meccsén a Balmazújváros a Kisvárdával csapott össze, és sikeresen vette az akadályt. A 68. percben Rudolf Gergely passzolt Kónya Márknak, aki nem hibázott, és megszerezte a találkozó egyetlen gólját (1–0).

Gólgazdag mérkőzésen győzte le a Debrecen a Szegedet. Bár már az első játékrészben is mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, a félidőben 0–0-s eredménnyel vonultak az öltözőbe. A második negyvenöt perc elején viszont jött az első gól: Jovanovic az 52. percben talált kapuba (1–0). A 64. percben Sós Bencét szerelték szabálytalanul, így a játékvezető tizenegyest ítélt a DVSC-nek, ezt Ferenczi gólra is váltotta (2–0). Sós alig két perccel később góllal is hozzájárult a győzelemhez (3–0). A 73. percben viszont, kihasználva ellenfele védelmi hibáját, a Szeged is kapuba talált (3–1). A gólszerző Zádori volt.

Az MTK a Mezőkövesd vendége volt. A hazaiak már az első félidőben elhúztak két góllal: előbb Bognár talált be a 38. percben (1–0), majd nem sokkal az első játékrész vége előtt Koszta bombázta a kapuba a labdát (2–0). A második félidőben azonban sikerült szépítenie az MTK-nak, a 64. percben Baki Ákos volt eredményes (2–1).

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
VASAS – BUDAPEST HONVÉD 0–2 (0–0)

Mészöly Kálmán műfüves pálya.
VASAS, 1. félidő: Kamenár – Burmeister, Benes, Risztevszki – James, Vida, Berecz, Hangya – Barczi, Ádám, Remili. 2. félidő: Kamenár – Burmeister, Benes, Vaskó – James, Vida, Berecz, Egerszegi – Barczi, Pavlov, Remili
HONVÉD, 1. félidő: Gróf – Heffler, Baráth, Artjunin, Kukoc, Kamber, Nagy G. – Banó-Szabó, Danilo, Lanzafame, Eppel. 2. félidő: Horváth – King, Lovrics, Bobál D., Baráth – Gazdag, Pölöskei, Lukács, Tömösvári, Holender, Májer
Gólszerző: Tömösvári (2)

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
BALMAZÚJVÁROS–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)

Balmazújváros, zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy N.
BALMAZÚJVÁROS, 1. félidő: Szécsi – Habovda, Jagodics, Tamás, Uzoma – Vajda, Haris, Majszuradze, Zsiga – Arabuli, Kamarás. 2. félidő: Szécsi – Bokros, Rus, Póti, Schmid – Harsányi, Kónya, Batarelo, Erdei – Sindagoridze, Rudolf
KISVÁRDA, 1. félidő:
Zöldesi – Melnik, Vári, Izing, Jánvári – Protics, Bertucci, Oláh, Misic – Gosztonyi, Lukács. 2. félidő: Cserepko – Hrihorij, Rjasko, Papucsek, Hej – Soós, Heffler, Oltean, Délczeg – Horváth, Ilics
Gólszerző: Kónya Márk

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC–SZEGED 2011 3–1 (0–0)
Pallag. Vezette:
Kátai G.
DVSC 1. félidő: Nagy – Bényei, Kinyik, Szatmári, Barna – Bódi (Bukta), Tőzsér, Filip (Csősz), Varga K. – Könyves, Takács. 2. félidő: Szabados – Kuti, Mészáros, Újvárosi, Ferenczi – Bukta (Bereczki), Jovanovic, Csősz (Szekulics), Sós – Mengolo, Bíró
SZEGED, 1. félidő: Molnár – Áchim, Papp, Farkas, Zabari – Coroian, Bódis, Szabó, Nikorec – Kertész, Zádori. 2. félidő: Molnár – Áchim, Papp, Farkas (Hegedűs), Zabari (Balogh) – Coroian, Bódis, Szabó (Kasuba), Nikorec – Kertész (Pászka), Zádori
Gólszerző: Jovanovic, Ferenczi, Sós, ill. Zádori

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MEZŐKÖVESD–MTK BUDAPEST 2–1 (2–0)
Mezőkövesdi Városi stadion,
500 néző. Vezette: Veizer R.
MEZŐKÖVESD, 1. félidő: Dombó – Farkas, Hudák, Katanec, Vadnai – Mlinar, Onana, Oláh – Alex, Koszta, Bognár. 2. félidő: Horváth – Majtán, Pillár, Fótyik, Szalai – Iszlai, Varjas, Cseri – Kalocsai, Baracskai, Varjas
MTK, 1. félidő: Fadgyas – Katona, Talabér, Gengeliczki, Nagy Zs. – Vass, Jakab, Bayer, Korozmán – Torghelle, Lencse. 2. félidő: Varga (Bese) – Schrammel (Nagy M.), Sziklási, Baki, Deutsch – Szabó D., Kanta, Varju (Szabó), Szuhodovszki – Tóth, Takács
Gólszerző: Bognár, Koszta, ill. Baki

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik