DVSC: az egységesítés felé halad a klub

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.06.11. 11:44
null
Szervezeti átalakítások történtek a DVSC-ben (Fotó: dvsc.hu)
A Magyar Távirati Iroda közölte, szervezeti átalakításokkal folytatódik a DVSC egységesítése – jelentette be pénteken, sajtótájékoztatón Szabó Péter, a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsának elnöke a Nagyerdei Stadionban.

 

A részletekről Ábrók Zsolt ügyvezető elmondta: a kézilabda esetében a felnőttcsapat új vezetőedzője Szilágyi Zoltán, a kézilabda akadémia szakmai igazgatója pedig Vida Gergő lesz. A fiatal szakember már majd évtizedes tapasztalattal rendelkezik, s úgy véli, meg tud felelni az elvárásoknak.

Ábrók Zsolt jelezte, elindult a kézilabda és a labdarúgás menedzsmentjének egységesítése, ez a folyamat hatékonyabbá teszi a munkát. Sportszakmai szempontból is döntések születtek, többek között a szervezeti átalakításról: a labdarúgó akadémián Kolbe Ádám az új szakmai igazgató, a nagy tekintélyű Herczeg András pedig akadémiai elnökként segíti tovább a debreceni futballt. Az akadémia neve megváltozik, a Debreceni Labdarúgó Akadémiából ezentúl DVSC Labdarúgó Akadémia lesz.

Herczeg András a tájékoztatón kiemelte: büszke arra, hogy a Loki évtizedek óta támaszkodhat a saját nevelésű tehetségekre, a legutóbbi keret esetében 27 játékosból 20 ilyen labdarúgó volt. Úgy gondolja, ez a továbbiakban is így lesz, sőt, akár több topjátékost is kinevelhet a DVSC. A szakember egyébként a DVSC Futball Zrt. igazgatótanácsába is bekerült. Szabó Péter elnök ezzel összefüggésben azt mondta, Herczeg Andrásnak nagy szerepe lesz a felnőttgárda és az akadémia egységes működésében.

Kolbe Ádám 2008 óta utánpótlásedzőként dolgozik. Edzői pályafutását a debreceni olasz focisuliban kezdte, ahol hosszú évekig és eredményesen felelt a szakmai munkáért, majd 2018-ban a Videoton szerződtette. A Mol Fehérvár FC-ben az U6-U11 szekció szakmai vezetője volt két éven keresztül. Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatóságán a keleti régió szakmai vezetője volt. Ezzel párhuzamosan az utánpótlás-válogatottak közül, az U18-as és az U19-es korosztály mellett töltött be asszisztens edzői pozíciót.

„Olyan rendszert szeretnénk jól és hatékonyan működtetni Debrecenben, amellyel értéket tudunk teremteni. Amelynek fókuszában mindig a gyerekek, a játékosok állnak. Ahol a korosztályos edzéseken olyan módszertani szempontok alapján dolgoznak az edzők, amely minden szempontból – technikai, taktikai, mentális, kondicionális szemszögből is – a gyerekek fejlődését szolgálja. Az a célunk, hogy olyan stabil, értő tudást teremtsünk a játékosoknál, egyéni, csoport, és csapat taktikai szempontból, amit a pályafutásuk során hatékonyan és eredményesen tudnak használni” – vázolta az elképzeléseit a DVSC Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója.

Legfrissebb hírek

Mezőkövesd: megegyeztek a DVSC játékosáról, egy középpályás viszont távozik

Labdarúgó NB II
21 órája

DVSC: venezuelai válogatott védő érkezett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 09:40

Nem bírt a Loki a kolozsvári csapattal Ausztriában

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 20:39

A DVSC-t az Athletic Bilbao volt játékosával is hírbe hozták

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 14:07

A DVSC válogatott védőt nézett ki Görögországból – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 07:37

Búcsúmeccsen köszönnek el a visszavonuló magyar válogatott védőtől

Labdarúgó NB II
2025.06.26. 17:33

A DVSC legyőzte a Csíkszeredát a nyári első felkészülési mérkőzésén

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 19:59

A spanyol élvonalba szerződött a DVSC egyik legjobbja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.24. 22:55
Ezek is érdekelhetik