A Bp. Honvéd ellen a súlyos vereség dacára is sokat támadott az FTC, itt Albert Flóriánnak (9) volt helyzete (Fotó: Képes Sport)

A FTC elszúrta a triplázást: megnyerte az 1962–1963-as bajnokságot – „F…a gyerek Kádár János, bajnok lett a Ferencváros!”, ez volt az 1949 után ismét aranyérmes fradisták rigmusa –, majd 1964-ben is első lett, csak az éves szisztéma bevezetése előtti félidényes, 1963. őszi bajnokságot vesztette el, miután Dorogon kikapott 2:1-re, a Győr végzett az élen.

De nem csupán a dorogi mérkőzésen – ami egyébként a 9. fordulóból elhalasztott találkozó volt – múlott a bajnoki cím, néhány nappal előtte a zöld-fehérek Szegeden is kikaptak, ugyancsak 2:1-re. Pedig a két meccsen egy pont is elegendő lett volna a címvédéshez… Miközben az FTC Dorogon – szó szerint – szenvedett, a győriek Sopronban léptek pályára a Textiles ellen. El lehet képzelni, hogyan fogadták az újdonsült aranyérmes játékosai Buzánszky Jenő csapatának győzelmét. Sopronban ugyanis mindenki táskarádión követte az eseményeket.

Nem lehet azt mondani, hogy jól ment volna a Ferencvárosnak: 1963. október 12-én ugyan az Üllői úton 2:0-ra legyőzte a török bajnok Galatasarayt, de a szeptemberi első mérkőzésen Isztambulban 4:0-s vereséget szenvedett, így kiesett a BEK-ből az 1. fordulóban. Szeptember 29-én 1:1-es döntetlent játszott hazai pályán a Tatabányával – mondjuk, az MTK elleni 0:0 és a Vasas elleni 2:2 belefért –, ám november 10-én hiába nyerte meg az Újpest elleni derbit 1:0-ra, rá egy hétre a Bp. Honvédtől 7:2-re (!) kapott ki – egyéves veretlenségi sorozat szakadt meg úgy, hogy annyi gólt szedett be a csapat, mint az előző kilenc találkozón együttvéve.

Negyedóra alatt eldőlt a rangadó, a piros-fehérek 3:0-ra vezettek, mondjuk úgy, az FTC kapusa és védői nem álltak a helyzet magaslatán. Aczél László „egy-két gólban benne volt. A szélsőhátvédek, de különösen Mátrai, ezúttal nagyon mérsékelt teljesítményt nyújtottak, így bizonyos fokig érthető, hogy olykor Páncsics is hibázott”. Az is tény, hogy a kispestiek közül többen nagyon jól játszottak. Tichy Lajos „jobbnál jobb labdákat adott társainak, a kapu előtt is határozott volt. Vele egy időben kell megemlíteni az élete eddigi legjobb teljesítményét nyújtó Katonát, és az örökmozgó, ezúttal kapura is veszélyes Komorát”. A Népsport nem felejtette el megemlíteni, hogy ha 3:1-es Honvéd-vezetésnél Juhász István buktatásáért Vlahojanis osztrák játékvezető megadja a jogos tizenegyest, akkor… A meccs után Tichy boldogan mondta: „Nyugodtak voltunk. Nem volt vesztenivalónk. Gondoltuk: játszunk egy jót.” Mátrai Sándor így kesergett: „Nem ment… Jól játszottak. Mi gyengén. Egy év után ki lehet kapni. A szériák nem tartanak örökké. De ennyire? Érthetetlen. Ijesztő.”

A sportlap ugyanakkor leszögezte: „A Ferencváros vasárnapi veresége ellenére is a bajnokság első számú esélyese maradt.” A következő fordulóban a Honvéd 5:1-re verte meg a Dorogot, a Ferencváros 3:0-ra a Diósgyőrt – Albert Flórián azon kesergett, egy helyett akár öt gólt is rúghatott volna… –, a tabellán az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó zöld-fehérek egy ponttal előzték meg (17) a piros-fehéreket (16). Flórinak azért lettek volna fontosak a gólok, mert a góllövőlistát Tichy Lajos vezette (13 gól) – előtte (10).

De még a 2:7 sem lett volna baj, ha a Szeged és a Dorog ellen összesen egy pontot szerez a Ferencváros, megvédi bajnoki címét. Szegeden már a félidőben kialakult a végeredmény, Albert szerzett vezetést, de Arató Lajos egyenlített, s a korábban háromszoros válogatott Gilicz István belőtte a hazaiak győztes gólját (2:1). Az első szegedi gól előtt Aczél „ügyetlenül mozdult ki”, egy hazaadást elengedett, a jobbszélsőnek nem volt nehéz dolga az üres kapuba találnia. Gilicz lövésénél pedig „Aczél későn vetődött”. Értékelésben nem véletlenül írta a Népsport: „Aczél nemcsak sokat bizonytalankodott, hanem nagy hibákat is vétett. Az első gól az ő hibája, s a másodikban is benne volt.”      De az igazi gond: „Ezen a mérkőzésen a hazaiak mindkét félidőben sokkal nagyobb akarással és lelkesedéssel küzdöttek, mint a Ferencváros (...) amely csak a vezető gólig nyújtott elfogadható teljesítményt.”

A Népsport november 26-i címlapján ez állt: „Dorogon dől el a bajnoki cím sorsa.” Mészáros József, az FTC edzője nem kertelt: „Aczél beállításán még gondolkodom. Rendkívül izgalmas lesz ez utolsó kilencven perc, csak annyit mondhatok, ha Szegeden végig lelkesen volna a csapat és értékesíti helyzeteit, akkor most nyugodtabban utazhatnánk Dorogra.” Buzánszky Jenő ezt ígérte: „Alaposan megszorítjuk majd a Ferencvárost.” Szinte minden úgy alakult, mint Szegeden: az FTC szerzett vezetést Fenyvesi II József lövéséből, de még a félidő vége előtt Kertes László fejessel egyenlített. A zöld-fehérek balszerencsésnek mondható góllal szenvedtek vereséget, egy szöglet után Mátrai Sándor fel akart szabadítani, de Rákosi Gyulát találta el, a labda Szuromi Antal elé került, aki bevágta (2:1). Sovány vigasz, hogy ezúttal Aczél egyik gólról sem tehetett.

Fenyvesi Mátén (fehérben) Dorogon sem múlott semmi, harcosan futballozott

Mindeközben a Győr Sopronban a Textilessel játszott, Hidegkuti Nándor edző zsebrádión végig a dorogi mérkőzést követte. Illetve majdnem végig: Szuromi góljánál ugyanis a soproni meccs a győriek örömmámora miatt félbeszakadt. Hidegkuti így kommentálta az eseményeket: „A 6:3 óta ez a legboldogabb pillanatom!” A kiváló győri labdarúgó, később játékvezető Palotai Károly korábban egy Nemzeti Sportnak adott interjúban elmondta: „Már visszafelé a buszban leírhatatlan volt a hangulat, a csapat egyik pártoló tagjának vendéglőjében kezdtük az ünneplést, aztán a Vörös Csillag Szállóba mentünk.”

Előtte még a klubházban volt egy rögtönzött ünnepség, amelyen a korabeli Képes Sport-tudósítás szerint Palotai szólásra emelkedett, ezzel kezdte „Olyan gyönyörű az egész, mint egy álom. Talán még holnap reggel sem fogjuk elhinni, hogy valóban bajnokok vagyunk.!” A Népsport „Az öröm városában” című riportjában a következőről számolt be: „Bent a Vörös Csillag Szálló eszpresszójában minden hely foglalt. – Délután négy óta nagy a zsúfoltság – újságolta Szimeiszter Sándor, fiatal pincér. – Hangosan szólt a rádió, mindenki nagyon szurkolt – a Dorognak! S amikor Szuromi berúgta a gólt, sokan felugráltak az asztal mellől. És a lelkesedésre jellemző: szimpla helyett mindenki duplát ivott konyakkal... (...) Elégedett és boldog a város.”

Az aranyérmet a Győr nyerte meg 17 ponttal (20:7-es gólarány) a Honvéd (17 pont, 30:12) és a Ferencváros (17 pont, 33:18) előtt. A Népsport így summázott: „Mi tagadás, a Győri ETO-t még a legvérmesebb győri szurkoló sem várta bajnoknak. És megtörtént az óriási meglepetés: bajnokcsapatot ünnepelhetnek a Rába partján. A magyar bajnokság történetében most fordult elő másodszor, hogy vidéki csapat nyerte a bajnokságot. Húsz évvel ezelőtt a Nagyváradi AC lett a bajnok (1944). Ezzel a nem várt óriási meglepetéssel zárult az egyidényes bajnokság. Nem kétséges, hogy sokáig emlékezetes marad majd.”

Magunk közt szólva, minden tisztelet a Győri Vasas ETO-é, de az 1963. őszi bajnoki címet a Fradi baltázta el…