NB II: Örülnénk, ha sikerülne a feljutás – Tímár Krisztián

Vágólapra másolva!
2023.09.05. 10:22
null
Tímár Krisztián (Fotó: Koncz Márton)
Tímár Krisztián, a labdarúgó NB II tabellájának második helyén álló Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője álmokról, pénzről és a játékoskeretről is beszélt a Nemzeti Sportnak.

 

Remekül kezdte az idényt a Nyíregyháza Spartacus, amely a második helyen áll, de csak eggyel kevesebb győzelme miatt szorul az első ETO FC Győr mögé.

„Nyilván bíztam benne a nyáron, amikor átvettem a csapat irányítását, hogy jól rajtolunk, de ez ilyenkor inkább csak reménykedés   – mondta lapunknak Tímár Krisztián, korábbi négyszeres válogatott labdarúgó. –Persze jó ránézni a tabellára, de tisztában vagyunk azzal, hogy még nagyon az elején járunk, elég, ha félévkor vagy az idény végén foglalkozunk vele, az mutat majd valós képet. Örülök, hogy még nem szenvedtünk vereséget, négy alkalommal győztünk és háromszor ikszeltünk, legutóbb a Budafok ellen nyertünk. Megérdemelten szereztük meg a három pontot, próbáltunk hatékonyan letámadni, ez több alkalommal is zavart okozott a budafokiaknál. Szép gólokat szereztünk, magabiztosan játszottunk.”

A csapat 2–0-ra nyert, Myke Bouard Ramos és Géresi Krisztián volt eredményes – utóbbi a nyáron került Nyíregyházára, csakúgy, mint a négygólos, korábbi tízszeres válogatott Nagy Dominik.

„Szerettünk volna olyan rutinos futballistákat szerződtetni, akik még éhesek a sikerre, nem jóllakottak, és nemcsak a pénzt nézik, amikor aláírják a szerződésüket, hanem azt, hogy hová kerülnek, milyen munka zajlik ott és mi a cél. Ők tisztában vannak vele, a közösség a legfontosabb, ennek rendelnek alá mindent, igazi csapatemberek. Jó úton járunk, de ugyanígy kell tovább dolgoznunk, és akkor szép időszak előtt állhatunk. A feljutás? A klubnál nem mondták ki, hogy már ebben az idényben az NB I a cél, ettől függetlenül természetesen örülnénk, ha sikerülne. A terv az, hogy stabilizáljuk a helyünket az NB II-ben, s ha ez megtörtént, beszélhetünk NB I-es álmokról.”

A csapat jelenleg Balmazújvárosban játssza „hazai” mérkőzéseit, mivel a nyíregyházi stadion még épül.

„Nyilván nem szerencsés, hogy a hazai bajnokikra is utazniuk kell a szurkolóinknak, de a hírek szerint tavasszal elkészül a stadionunk, s akkor remélhetőleg sok drukker előtt játszhatjuk le a hátralévő meccseinket. Jelenleg is érezzük szurkolóink támogatását és azt, hogy a jó szereplés egyre többeket állít a csapat mellé.”

A Nyíregyháza Spartacus legutóbb a 2014–2015-ös idényben szerepelt az élvonalban, azóta egy idényt az NB III-ban, a többit az NB II-ben töltötte. A hírek szerint a klub szeretné megszerezni a Mezőkövesd Zsórytól szinte biztosan távozó Nagy Gergőt, igaz, a korábbi kispesti középpályást a Haladás is csábítja.

„Szerdáig tart az átigazolási időszak, ha van rá módunk, és úgy ítéljük meg, hogy valaki segíthet nekünk, akkor még lehet érkező. A keretünk gyakorlatilag kész, úgyhogy ha lesz is, csak minimális változás várható.”     

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
AZ ÁLLÁS
1. ETO FC Győr75216– 9 +715
2. Nyíregyháza Spartacus74311– 5 +615
3. Kozármisleny741211– 8 +313
4. Budafoki MTE7412 8– 5 +313
5. Pécsi MFC734 4– 0 +413
6. Szeged-Csanád Grosics Akadémia7331 8– 7 +112
7. Vasas FC732216– 9 +711
8. Soroksár SC7313 8– 7 +110
9. Budapest Honvéd7313 9– 9 010
10. Kazincbarcika7241 9– 6 +310
11. FC Csákvár73410– 9 +1 9
12. Tiszakécske7223 8–10 –2 8
13. Szombathelyi Haladás7223 9–12 –3 8
14. BFC Siófok7133 5–11 –6 6
15. FC Ajka7124 4– 8 –4 5
16. BVSC-Zugló7124 5–12 –7 5
17. Gyirmót FC Győr752 8–10 –2 5
18. Mosonmagyaróvár725 6–18–12 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik