NB II: műteni kell, többhetes kihagyás vár az exválogatott csatárra

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2021.09.16. 11:11
null
Priskin Tamásra (zöldben) többhetes kihagyás vár (Fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
Legalább hat hétig nem számíthat Priskin Tamásra a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr, a 63-szoros válogatott támadó a DVTK ellen 2–2-re végződő bajnokin szenvedett porcsérülést.

 

A győriek csapatkapitányát a vasárnapi bajnoki 22. percében kellett lecserélni. A támadó azóta túl van a vizsgálatokon, és kiderült, hogy nagyjából hat hetet lesz kénytelen kihagyni.

„Az MR-vizsgálat kimutatta, hogy porcsérülést szenvedtem a térdemben – idézi Priskin Tamást az eto.hu. – Pénteken már meg is műtenek artroszkóppal, a doktor úr elmondása szerint hat-nyolc hetet kell kihagynom előreláthatólag. Volt már korábban is ilyen sérülésem, úgyhogy tisztában vagyok vele, hogy mivel jár. Örülök ennek a hírnek, már amennyire egy ilyen dolognak lehet örülni, mert én rosszabbra számítottam. Attól féltem, hogy komolyabb sérülést szenvedtem, nyilván ez is komoly, de ha arra gondolok, hogy ez a másfél hónap jóval rövidebb kihagyás, mint ha hét-nyolc hónap lett volna, máris könnyebb elfogadni. Már most azon vagyok, hogy minél előbb elkezdhessem a rehabilitációt, és utána rövid időn belül újra a pályán lehessek.”

Szintén a Győrrel kapcsolatos hír, hogy hétfőn Budapesten megműtötték Barna Szabolcsot, akire több hónapos kihagyás vár.

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 09:02

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Sokat kell javulnia az ETO-nak, de nincs veszve semmi

Európa-konferencialiga
2025.07.25. 13:15

ETO FC: Gond esetén itt van Toni, hogy segítsen

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 07:58

Csábi József: Mind a négy magyar csapat továbbjuthat a nemzetközi porondon

Európa-konferencialiga
2025.07.23. 20:10
Ezek is érdekelhetik