NB II: a feljutó MTK új indulóra hirdetett pályázatot

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.06. 10:37
Címkék
Az élvonalba visszajutott MTK Budapest labdarúgócsapata új indulóra hirdetett pályázatot.

Zakor Sándor, a labdarúgócsapatot működtető társaság tulajdonosa az MTI-hez eljuttatott közleményben kiemelte: a szurkolóktól érkezett az ötlet, hogy legyen új induló, amely aztán találkozott az 1888-ban alapított klub elképzelésével.

„Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt időszakban folyamatosan megújult. 2016-ban megépült az új stadionunk, a klub új arculatot kapott, így talán nem is meglepő, hogy ezek fényében a 2020-as éveket vadonatúj, modern hangvételű indulóval szeretnénk teljessé tenni” – hangsúlyozta.

A pályázaton való részvételben a klub elsősorban zeneszerzőkre és szövegírókra számít. A zsűri instrumentális indulót nem fogad el érvényes pályázatként, az énekes tartalom bármilyen kísérettel benyújtható.

A beérkező pályaművek értékelése során a közönség szavazatát is figyelembe veszik. A zsűriben helyet kapott Deutsch Tamás, az MTK elnöke mellett többek között Kanta József csapatkapitány, Grecsó Krisztián József Attila-díjas költő, író és Rónai Egon, az MTK Baráti Kör elnökségi tagja.

A dalok benyújtásának határideje június 15., a döntés július 31-ig születik meg, a legjobbnak ítélt pályamunka alkotója egymillió forint díjazásban részesül.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: Minket meg akarnak erőszakolni, de nincs elegendő magyar játékos

Labdarúgó NB I
2025.04.29. 12:48

Felkészülés: a Fehérvár legyőzte az Ajkát, az MTK fiataljai ikszeltek

Labdarúgó NB I
2024.07.05. 12:51

Szögletből kapott góllal vesztett az MTK

Népsport
2024.05.15. 09:53

Igazi csodával szolgált az MTK

Népsport
2024.04.19. 08:46

Az MTK megverte odahaza a Mezőkövesdet, amely egyre nehezebb helyzetbe kerül

Labdarúgó NB I
2024.02.23. 19:50

NB II: a Puskás-díjas Zsóri visszatér Budafokra

Labdarúgó NB II
2024.01.13. 11:49

Felkészülés: német másodosztályú csapattól kapott ki az MTK

Labdarúgó NB I
2024.01.12. 15:09

DVTK: újabb csatár távozott – az MTK-nak adták el

Labdarúgó NB I
2024.01.12. 12:05
Ezek is érdekelhetik