NB II: négy új játékos, köztük egy magyar bajnok Budaörsön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.13. 20:40
A nyári átigazolási időszak főszereplője a Budaörsi SC. A klubtól eddig összesen tízen távoztak, de már van öt érkező is – a labdarúgó NB II-ben szereplő klub Bakos Szabolcs után a mai napon megszerezte Kulcsár Tamást, Molnár Csabát, Molnár Tibort és Szabó Balázst is.



„Minden csapat életében benne van, hogy egy eredményes, sikeres kiírást követően a csapat játékosai »kapósak« lesznek. Az idei nyári átigazolási időszaknak mi most a főszereplői lettünk.”

„Minden csapat életében benne van, hogy egy eredményes, sikeres kiírást követően a csapat játékosai »kapósak« lesznek. Az idei nyári átigazolási időszaknak mi most a főszereplői lettünk.”

A Budaörs a hivatalos honlapján fogalmaz így, és ezzel nem is lehet vitatkozni, hiszen a klubtól összesen már tíz játékos távozott. A mai napon – Tányéros Ádám távozása után – négy új játékos érkezése vált hivatalossá.

Közülük a legnagyobb név a 36 éves Kulcsár Tamásé, aki az első osztályban 245 alkalommal lépett pályára, legutóbb az MTK-t erősítette. A támadó a kék-fehérek mellett szerepelt Vácon, a Videotonban, Debrecenben, a Vasasnál, illetve légióskodott a lengyel Polonia Warszawánál. A Debrecennel kétszer, az MTK-val egyszer szerzett az NB I-ben bajnoki címet.

Kulcsár mellett még három játékos érkezik: a 28 éves középpályás, Molnár Csaba kilenc csákvári év után folytatja Budaörsön, a 26 éves Molnár Tibor az FC Ajka együttesétől érkezett Budaörsre.

A negyedik érkező, a 27 éves kapus, Szabó Balázs tavaly ősszel még a szintén NB II-es Budafokban futballozott, tavasszal viszont már az NB III-ból kieső Paksi FC második csapatában védett.

Legfrissebb hírek

Abszolút rekord! 40 millió euróért adtak el játékosokat a magyar klubok – a horvát és a román ligát is megelőzték

Labdarúgó NB I
2026.10.20. 17:12

A Csákvár korábbi szakvezetője vette át a Szeged-Csanád Grosics Akadémia irányítását

Labdarúgó NB II
2026.10.14. 17:37

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.10.13. 12:28

Már nem Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.10.13. 11:54

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55