PMFC: hivatalosan megerősítették, hogy Várhidi távozik, Kiss lesz az utód

2010.06.12. 22:24
Címkék
A PMFC hivatalos honlapjának nyilatkozva Bérczy Balázs, a pécsiek klubigazgatója megerősítette a Nemzeti Sport korábbi értesüléseit: Várhidi Péter távozik a csapattól, helyét Kiss László veszi át.

„Immár megerősítve az előző, illetve a mai napon több internetes portálon már napvilágot látó információt, miszerint a klub tulajdonosa, Matyi Dezső az idényzáró előtt megbeszélést folytatott a vezetőedzővel, Várhidi Péterrel, mely során szakmai vitába bonyolódott vele, felbontották a csapat vezetőedzőjének szerződését" – mondta Bérczy a klub honlapjának.

Matyi Dezső ezzel párhuzamosan a lehetséges új szakvezető kiválasztására is megtette a szükséges lépéseket, és tárgyalásai a Pécsett egyszer már megforduló, legutóbb a Maldív-szigeteken edzősködő Kiss Lászlóval vezettek eredményre.

„Hangsúlyozzuk azonban, hogy még sem Várhidi Péter szerződésének felbontására, sem Kiss László kinevezésére nem került pecsét – a dokumentumok véglegesítésére és aláírására vasárnap vagy hétfőn kerülhet sor" – tett hozzá Bérczy Balázs.

Legfrissebb hírek

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
2 perce

Női kézilabda: továbbra is kérdéses Henny Reistad jövője Esbjergben

Kézilabda
11 perce

Ez már a hajrá: két nagy dobása is lesz a Manchester Citynek? Mi lesz az Álvarez-dráma vége? – keddi transzferhiradó

Minden más foci
21 perce

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
28 perce

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
49 perce

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
59 perce

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Fradi

Labdarúgó NB I
1 órája

„Egy közülünk” – így búcsúzik Argentína a visszavonuló Messitől

Minden más foci
1 órája