Ferencváros: Nyilasi Tibor visszatér a magyar futballba

2009.06.10. 01:48
Címkék
Nyilasi Tibor visszatér a futballba! Igaz, első lépésben mindössze öt hétre, ám amint azt a a magyar labdarúgásban legutóbb – 2002 és 2007 között – az MLSZ utánpótlás-igazgatójaként dolgozó szakember elárulta, ha a „főpróba” jól sikerül, nincs kizárva a folytatás sem, sőt…
És hogy mire vállalkozik? Nos, az egyik legnehezebb, egyben legszebb feladatra, vagyis hogy megszerettesse a labdarúgást a gyerekekkel. A Nyilasi Focitábor 2009-ben június 28-tól öt héten át ismerkedhetnek a labdarúgás szépségeivel a fiatal focisták.

„Nem lehetett nemet mondani… Amikor az FTC futsalszakosztályának vezetősége megkeresett, és vázolta elképzelését, nyomban azonosultam vele. Végre úgy éreztem: ehhez adhatom a nevem. Sajnos – hozzám hasonlóan – sokan úgy vélik, hogy a magyar labdarúgás mára elvesztette az egyik legnagyobb értékét, a tradícióját, s ez nagy baj. Az ötvenes-hatvanas éveket kár visszasírni, azok a grundok, amelyekből évtizedeken át táplálkozott a magyar futball, már a múltba vesztek, ugyanakkor a lehetőség még mindig megvan arra, hogy visszatérjünk a gyökerekhez. Hogy mi kell ehhez? Szerintem semmi más, csak szeretni kell a labdát…” – mondta Nyilasi Tibor.

A TÉMÁRÓL BŐVEBBEN A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHAT!
Legfrissebb hírek

Íjász Európa-bajnokság: kikapott a favorittól a magyar csigás vegyes páros

Egyéb egyéni
12 perce

Az ETO, az FTC és a ZTE emelkedett ki a teljesítményindexekben, no meg Vitális

Labdarúgó NB I
14 perce

Vb 2026: 28 oroszlánnal készül bevenni az Újvilágot Szenegál

Foci vb 2026
46 perce

Bundesliga: új vezetőedző Schäfer Andráséknál

Német labdarúgás
56 perce

Póta Georgina: A pingpong újra menő lehet, mint régen

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: egy évvel hosszabbít a Paks rutinos középpályása

Labdarúgó NB I
1 órája

Népsport: nem volt taktika a leóni meleg ellen

Népsport
1 órája

Russell visszavágna, de az első montreali sprint káoszt hozhat

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik