Amikor a szurkolói érzelmek felülírták a gazdasági racionalitást – az MTK és az Újpest elbukott fúziójának története

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2025.08.07. 17:28
Újratöltve. A Nemzeti Sportrádió magazinjában hónapról hónapra felidézzük a magyar sport múltjának olyan eseteit, amik nagy port kavartak, s hosszú időre hatással voltak a honi sportéletre. Ebben a hónapban egy elfeledett 1999-es történet, az Újpest és az MTK egyesítésének ötlete és annak bukása a téma.

Az 1990-es évek második felében a korábbi állami támogatás megszűnésével a klubok piaci környezetbe kerültek, ám az igazán profi működéshez a pénz többnyire hiányzott. Emiatt az élvonalbeli csapatok többsége folyamatos anyagi gondokkal küzdött, gyakori volt a tulajdonosváltás, s nem egy helyen a fizetések hónapokat csúsznak. Az 1998-ban bajnoki címet szerző Újpest is rendkívül nehéz helyzetben volt, miközben az egy évvel korábban aranyérmes MTK-t elkerülték a gazdasági nehézségek, köszönhetően a klub tulajdonosának, Várszegi Gábornak. A kor közismert és sikeres üzletembere 1999 elején első hallásra meredeknek tűnő ötlettel áll elő: egyesüljön az NB I legutóbbi két bajnoka, az MTK és az Újpest, hogy ezzel egy európai szinten is versenyképes klub jöjjön létre.

Várszegi nem a levegőbe beszélt, komolyan gondolta a fúziót, sőt még egy új stadion felépítését is belengette, remélve, hogy sikerül tető alá hoznia a két klub egyesülését. Hiába voltak azonban a nagyívű tervek, az ötletből mégsem lett semmi – de vajon miért? Milyen érvekkel próbálta meggyőzni Várszegi az érintetteket? Hogyan fogadták az elképzelést az MTK és az Újpest szurkolói? Milyen feltételeket szabtak egyik és a másik oldalon? Mivel nem számolt Várszegi? Miben különbözött a Várszegi által jól ismert üzleti közeg a sport világától? Voltak-e kommunikációs problémák? Min, vagy kin bukott végül meg a fúzió ötlete? Ha létrejön, a közös klub milyen hatással lehetett volna a magyar futballra?

A Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinja többek között ezekre keresi a választ. Amellett, hogy felidézzük a korabeli sajtóban megjelenő írásokat, megkerestük az MTK akkori klubigazgatóját, Fülöp Ferencet, az Újpestet abban az időben elnökként irányító Szabó Bencét, a két klub törzsszurkolóját, Kósa Györgyöt (MTK) és Bokros Lászlót (Újpest), akik testközelből nézték végig, hogyan és miért bukott meg Várszegi terve, és hallhatják az Újpestet edzőként bajnoki címig vezető Várhidi Péter véleményét is.

A Nemzeti Sportrádió Újratöltve című magazinjának augusztusi adása az alábbi linkre kattintva is meghallgatható.

 

Legfrissebb hírek

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
19 órája

Hagyományok kontra modernizáció – harc a túlélésért és az olimpiai álmokért

Egyéb egyéni
2025.11.11. 14:12

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:45

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 23:35

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Sós Csaba: Nem akarok elkiabálni semmit, de a következő három év Betlehem Dávidról fog szólni

Úszás
2025.11.09. 14:40

Ezt nagyon kevesen csinálták meg – Babos Csaba a WTA-vb-n döntős Babos Tímeáról

Tenisz
2025.11.09. 11:46
Ezek is érdekelhetik