Szlovén gólkirállyal erősítette meg keretét az Újpest – hivatalos

T. Z.T. Z.
2025.06.19. 16:22
null
A szlovén válogatott Aljosa Matko Újpestre szerződött (Fotó: Újpest FC)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC csütörtökön hivatalos felületein adta hírül, hogy szerződtette a szlovén Aljosa Matkót, aki az NK Celjétől érkezik a lila-fehérekhez.

Az újpestiek hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint Aljosa Matko ifistaként a Maribor utánpótlásában nevelkedett, a felnőtt csapatba kerülése után az NK Bravónál is megfordult, ahol az egyéves kölcsönszerződése alatt 16 gólig jutott, majd a svéd élvonalbeli Hammarbynál folytatta pályafutását. Az NK Olimpijánál tett kitérőjét követően a 2022-es Celjébe igazolása hozta meg számára az áttörést, ahol 122 mérkőzésen 51 gólt szerzett és 16 gólpasszt jegyzett. A 25 éves támadó a Celjével a 2023–2024-es idényben bajnoki címet szerzett, ráadásul az aranyéremig vezető úton 18 találattal és hat gólpasszal segítette csapatát. Ez a kiugró eredmény gólkirályi címet is jelentett Matko számára. A 177 centiméter magas támadó júniusban a szlovén válogatottban is bemutatkozhatott, és elsősorban a támadósor jobb szélén bevethető.

Benczédi Balázs, az Újpest FC ügyvezető igazgatója a klub honlapján kommentálta a játékos érkezését: „Aljosa gyors, remekül induló, nagyon gólérzékeny játékos, akit pont ezért választottunk, mert komoly veszélyt jelent az ellenfél kapuja előtt. Az előző idény után úgy éreztük, hogy elsősorban elöl kell megerősíteni a keretet, érkezésével bővültek Damir Krznar variációs lehetőségei is, ami szintén fontos szempont volt.”

A szerződésének aláírása után Aljosa Matko is beszélt az átigazolásról: „Nagyon boldog vagyok, hogy újabb lépést tettem meg a karrieremben, annak pedig különösen, hogy mindez Újpesten történik meg. A tervek, amiket felvázoltak számomra, nagyon jó benyomást tettek, és én is tevékeny részese szeretnék lenni ennek az útnak, melyek a sikerekhez vezetnek. És természetesen boldog vagyok, hogy újra Damirral dolgozhatok együtt.”

A lila-fehérek új szerzeménye a 17-es számú mezt választotta.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Juhász Bence (Mezőkövesd Zsóry), Aljosa Matko (szlovén, NK Celje – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Baranyai Nimród (Kolorcity Kazincbarcika), Kovács Dominik (BVSC-Zugló), Ognjen Radosevics (szerb-magyar, Nyíregyháza Spartacus). Kooperációs kölcsön után (BVSC-Zugló): Babós Levente, Mucsányi Miron, Simon Balázs, Tóth Ákos
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:  –
Kiszemeltek: Arijan Ademi (horvát-északmacedón, Dinamo Zagreb – Horvátország), Dénes Csanád Vilmos (Zalaegerszegi TE FC), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza Spartacus), Efthimisz Kulurisz (görög, Pogon Szczecin – Lengyelország)
Távozók: Chukwujekwu Simeon Ajanah-Chinedu (nigériai, szabadon igazolható), Genzler Gellért (szabadon igazolható), Mucsányi Márk (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DVTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Mamoudou Karamoko (francia-elefántcsontparti, FC Köbenhavn – Dánia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Vincent Onovo (nigériai, lejár a szerződése)

 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított rutinos középpályásával a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
10 órája

„Csapatkapitányként elégedetlen vagyok” – Vitális az ETO döntetlenje után

Labdarúgó NB I
2026.04.27. 10:31

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Osváth Attila: Ismerem a paksi csatárokat, tudom, mit várhatok tőlük

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 09:57

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

Nevető második – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 23:53

Budaörsön botlott a Fradi, nyolc gólt vágott az Újpest a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 21:30
Ezek is érdekelhetik