Profi szerződést kapott a ZTE 18 éves védője

P.  GY. B. P. GY. B.
2025.05.21. 09:40
null
Wolf Gergő az NB I-ben már háromszor ülhetett a kispadon (Fotó: ztefc.hu)
A Zalaegerszegi TE labdarúgócsapata saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy profi szerződést kötött Wolf Gergővel.

A klubhonlap bemutatója szerint Wolf Gergő 2017-ben került a ZTE akadémiájára, ahol lépcsőről lépcsőre haladt felfelé a korosztályos szinteken, míg végül a jelenleg vármegyei I. osztályban szereplő második számú csapat alapembere, valamint a felnőtt NB I-es keret tagja lett.

A bal oldali szélső védőt játszó Wolf az NB I-ben is háromszor leülhetett a kispadra, a Ferencváros, a DVTK és a Győr ellen volt a keret tagja.

„Gergő rendszeresen edz az első csapattal és remek teljesítményt nyújt a másodikban. A felnőttek közt többször játszott már felkészülési mérkőzést, ahol megmutatta tehetségét. Fontos számunkra, hogy a saját utánpótlásrendszerünkből merítsünk és lehetőséget adjunk a hozzá hasonló játékosoknak. Ezzel is bizonyítjuk, hogy aki keményen dolgozik és képes a folyamatos fejlődésre, az akár klubunk legmagasabb szintjén is lehetőséget kaphat” – árulta el a szerződés kapcsán Sallói István sportigazgató.

Wolf az 59-es mezszámot választotta a ZTE-nél.

 


 

 

Legfrissebb hírek

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
Tegnap, 22:03

Hős Zsombort megedzették az Ausztriában kapott pofonok

Labdarúgó NB I
2026.09.24. 10:13

Nagy Antal úgy érzi, a Honvédnál valakinek nem áll jól a kezében a karmesteri pálca

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 11:22

A Paks kapusát, Gyetván Márkot egy nagy védés pörgeti bele a mérkőzésbe

Labdarúgó NB I
2026.09.23. 07:01

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22