Nem unalmas – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.05.13. 23:51

 

HÁROM ÉV LEFORGÁSA ALATT harmadszor (2022, 2024, 2025) játszik egymással a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében a Ferencváros és a Paks. Gondolhatnánk, lehetne változatosabb is a párosítás, ráadásul úgyis most hétvégén mérkőztek meg egymással a felek a bajnokságban is, továbbá még a színeik (zöld-fehér) is ugyanazok a két klubnak. Biztos unják is már egymást.

De mi nem unjuk őket! 

A két csapat történelme és sikerlistája persze össze sem hasonlítható, ám a Paks elhivatottsággal és hozzáértő munkával – no meg ne felejtsük: kizárólag magyar játékosokkal és magyar edzővel – az évek során kivívta magának a rangot, hogy a Ferencváros elleni mérkőzései kivétel nélkül presztízsmeccsek lettek. Olyanok, amilyeneket régebben leginkább csak a fővárosi riválisokkal vívott a Fradi. A hétvégén a bajnokságban az Üllői úti együttes nyert 3–2-re és lépett nagyot a bajnoki címvédés felé, viszont az azt megelőző három egymás elleni tétmeccsük mindegyikén a tolnaiak örülhettek, ahogyan a tavalyi kupadöntőben is. 

És megvan a tűz is ebben a párosításban, minden tekintetben heves a rivalizálás, amely jó ideje már a személyeskedéstől sem mentes. 

De nem szeretnénk erre kihegyezni a szerdai összecsapást, mert szerencsére eljutottunk oda, hogy a Magyar Kupa döntőjének hangulata üzengetések és mesterséges feszültségkeltés nélkül is rendre fantasztikus! Amikor számba vesszük, miben lépett előre az elmúlt évtizedben a magyar labdarúgás, a válogatott erőn felüli teljesítménye vagy a Ferencváros állandó európai csoportkörös szereplése mellett gyakran elfelejtjük megemlíteni, hogy óriásit nőtt a Magyar Kupa döntőjének presztízse. Ehhez persze meg kellett épülnie a lenyűgöző Puskás Arénának, amelyben tényleg ünnep minden játékosnak pályára lépni, és ahol immár hatodszor kerül sor a döntőre. Már nálunk is hasonló érdeklődés övezi a finálét, mint a nagyobb futballnemzeteknél, ami szerintem nagyon fontos a futballkultúra építéséhez. A tavalyi döntőt 52 ezren szurkolták végig a helyszínen, s két éve is több tízezren voltak a kiesés ellen harcoló ZTE és a másodosztályú Budafok összecsapásán, amelyre Budafokról még külön villamost is indítottak. Az idén pedig a hírek szerint már meg is dől a tavalyi nézőrekord, hiszen az MLSZ tájékoztatása szerint minden jegy elkelt a Puskásba.

Még hogy unalom!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
17 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
17 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
2026.11.04. 23:37

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.11.03. 23:21

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
2026.11.02. 23:13

Baljós árnyak – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 23:47

Vizsga előtt – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 23:47

Elveszett a szellemiség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 23:44