NB I: bejelentette távozását a győriek szerb támadója

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.01.03. 13:22
Nenad Lukics (Fotó: ETO FC Győr)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ETO FC Győr szerb támadója, Nenad Lukics egy interjúban jelentette be, hogy 2024 utolsó napját követően elhagyta az együttest, amely ugyanakkor egyelőre hivatalosan nem erősítette meg a játékos távozását.

A korábban a Budapest Honvédnál közönségkedvencnek számító Nenad Lukics 2024 januárjában igazolt az akkor még a másodosztályban szereplő Győrhöz, ahol 17 mérkőzésen háromszor volt eredményes. Az őszi szezon első négy bajnokiján még pályára lépett az NB I-ben is, ezt követően azonban csak egyszer kapott helyet a meccskeretben.

A 32 éves Lukics hazájában a Topolyát is erősítette, és a másod-, valamint az első osztályban is gólkirályi címet szerzett.

Lukics a napokban a szerb MozzartSport nevű portálnak jelentette be, hogy számára mostanra véget ért a győri kaland: „Csak az első négy fordulóban léptem pályára, utána összetűzésbe kerültem az új sportigazgatóval, emiatt pedig elváltak az útjaink. Újra van esélyem arra, hogy négy év után visszatérjek a szerb élvonalba. A csatárokat tekintve a legjobb korban vagyok, még mindig képes vagyok jó teljesítményt nyújtani” – fogalmazott.

A győriek egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a futballista távozását.

 

Legfrissebb hírek

Komáromi György hazatérhet, ezek a klubok érdeklődnek iránta – NS-infó

Labdarúgó NB I
44 perce

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
3 órája

Batik Bence: Meg kell fékeznünk az MTK kreatív játékosait

Labdarúgó NB I
5 órája

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
6 órája

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:12

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:02

Benczédi Balázs szerint az Újpest már ebben az idényben harcban lehet a bajnoki címért

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:40
Ezek is érdekelhetik