NB I: 50 éves lett a DVSC legendája, Sándor Tamás – videó

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.06.20. 11:02
Betöltötte ötvenedik életévét Sándor Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC legendás labdarúgója, aki 1990 és 1997 valamint 2002 és 2009 között 275 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben, s ezek alatt 88-szor volt eredményes.

Sándor Tamás születésnapjáról a klub hivatalos Facebook-csatornája is megemlékezett csütörtökön:

A debreceniek hivatalos honlapja így írt a klub legendás labdarúgójáról: „A grundon nevelkedett, ott érett labdarúgóvá. Tízévesen vették fel a DMVSC előkészítő csoportjába, addig a suliban loholt a labda után. Az általános iskolában Égerházi Péter volt a testnevelő tanára, később Gócz Lajos hívta a Lokiba, aki tulajdonképpen egy toborzón választotta ki 1984 nyarán. A futballnak szentelte az életét. Az olimpiai válogatottal az atlantai ötkarikás játékokon is részt vett. Tizenegyszer húzta magára a felnőtt nemzeti csapat szerelését, 1994. április 20-án debütált a válogatottban, amely 3–1-re kikapott a Laudrup fivérek irányította dánoktól. A 42. percben cserélte le Verebes József, Pisont állt be a helyére.”

Sándor Tamás légiósként megjárta Olaszországot, ahol a Torino játékosa volt, ám itt nem járt szerencsével, csupán egyetlen találkozón lépett pályára. Később fél évre a török bajnokságban szereplő Genclerbirligihez került kölcsönben, s itt már 15 mérkőzésen is lehetőséget kapott, és két gólt szerzett. A szerződés lejárta után Izraelbe, a Beitar Jerusalem együtteséhez szerződött. 2002-ben tért haza véglegesen, két bajnoki címhez és két Szuperkupa-elsőséghez vezette a DVSC-t.

2008. december 12-én bejelentette, hogy visszavonul a profi labdarúgástól. Szima Gábor klubelnök a klub addigi történetének legnagyobb játékosának nevezte. A DVSC vezetősége 2011-ben felkérte, hogy legyen a Lokinál pályaedző. Először a cseh Zdenek Scasny, majd Kondás Elemér mellett dolgozott.

Két évvel ezelőtt a debreceni szurkolók is a klub történelmének legjobb játékosának választották. Ebből az alkalomból a Loki TV akkor kisfilmet is forgatott Sándor Tamásról, egykori sikerek helyszínén, az Oláh Gábor utcai stadionban:

 

 

 

Legfrissebb hírek

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája

Videó: függőleges helyett vízszintes csíkozás – Megérkezett a Ferencváros új hazai meze!

Labdarúgó NB I
19 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
21 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Paksi FC: Ádám Martin felépült sérüléséből

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 17:01

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:40

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22
Ezek is érdekelhetik