Felkészülés: gólok a hajrában, a Puskás Akadémia nyert a Vancouver ellen

K. Zs.K. Zs.
2024.01.22. 16:55
Vékony Bence lőtte a felcsútiak első gólját (Fotó: Puskás Akadémia)
A labdarúgó NB I tavaszi rajtjára hangoló Puskás Akadémia a hajrában szerzett gólokkal 2–0-ra legyőzte az MLS-ben szereplő Vancouver Whitecapst a két csapat hétfő délutáni, spanyolországi felkészülési mérkőzésén.

 

A sok párharcot, az első félidőben egy kanadai kapufát hozó mérkőzésen a hajrában estek a gólok: a 81. percben Nagy Zsolt passzából Vékony Bence lőtt szép gólt, majd két perccel később Stronati, Puljic összjáték után Jakub Plsek talált be a kapuba.

A Puskás Akadémia kezdő tizenegyében helyet kapott a próbajátékon részt vevő 27 éves finn középpályás, Urho Nissilä, és a hajrában pályára lépett Batik Bence is, akinek októberi talpsérülése óta ez volt az első mérkőzése – derült ki a klubhonlap tudósításából.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
PUSKÁS AKADÉMIA–VANCOUVER WHITECAPS (kanadai) 2–0 (0–0)
Marbella
PUSKÁS AKADÉMIA: Pécsi – Maceiras, Szolnoki (Pál, 59.), Markgráf (Stronati, 59.), Ormonde-Ottewill (Vitályos, a szünetben) – Favorov (Plsek, 40.), Corbu (Vékony, a szünetben), Nissila (Mondovics, 59.) – Slagveer (Levi, a szünetben; Batik, 72.), Komáromi (Nagy Zs., 59.), Gruber (Puljic, a szünetben)
Gólszerző: Vékony (81.), Plsek (83.)

A PUSKÁS AKADÉMIA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: január 14.–január 28., Spanyolország
Felkészülési mérkőzések (Spanyolországban)
Január 18.: Puskás AFC–Aarhus GF (dán) 3–3 (Nagy Zs. 2, Plsek)
Január 22.: Puskás AFC–Vancouver Whitecaps FC (kanadai) 2–0 (Vékony, Plsek)
Január 25.: Puskás AFC–Sparta Praha (cseh)

 

Legfrissebb hírek

Galéria: piros lap és két gól a hajrában a Puskás Akadémia és a Debrecen meccsén

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:06

„Az én adottságaimmal is lehet magas szinten védeni” – interjú Lehoczki Bendegúzzal

Képes Sport
Tegnap, 12:23

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A kupaarany emléke is hajtja előre a diósgyőrieket

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 08:45

Bognár: Egy percig sem éreztem, hogy kikaphatunk; Erős: Talán a döntetlen reálisabb lett volna

Labdarúgó NB I
2026.10.26. 08:56

NB I: rossz pillanatban játszik örökrangadót az MTK a Fradival?

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 08:38