Fehérvár: az Arsenalban nevelkedett angol játékosról egyeztetnek – NS-infó

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2024.01.22. 14:04
A Charlton csapatkapitánya szerepel a Fehérvár kiszemeltjei között (Fotó: charltonfc.com, archív)
Egy hete jelent meg az angol sajtóban a hír, hogy a harmadosztályú Charlton Athletic 26 éves középpályásának, George Dobsonnak Magyarországról van ajánlata – a Nemzeti Sport több forrásból is úgy értesült, hogy a Fehérvár FC érdeklődik a labdarúgó iránt.

 

Múlt héten először londoni források, a londonnewsonline.co.uk és a South London Press számoltak be arról, hogy az angol főváros harmadosztályú klubja, a Charlton Athletic csapatkapitánya, George Dobson iránt Magyarországról érdeklődnek, de a szóban forgó klubot nem nevezték meg. A belső középpályás 2021-ben a Sunderlandtől érkezett a Charltonhoz, melynél alapembernek számít, csapatkapitánynak is kinevezték, de a nyáron lejár a szerződése a klubnál, és nem tudtak megegyezni vele a hosszabbításról.

A Charlton szurkolói oldalain az is megjelent, hogy Magyarországról magasabb fizetési ajánlatot kapott Dobson, aki így pályafutása során másodszor állhat légiósnak, ugyanis 2017-ben fél évig volt a holland Sparta Rotterdam labdarúgója is.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a középpályás neve szerepel a Bartosz Grzelak vezetőedző kiszemeltjeit tartalmazó listán, és forrásaink szerint már meg is kezdődtek az egyeztetések a lehetséges átigazolásáról. Mivel azonban nyárig még Londonba köti a szerződése, a klubjával is meg kell egyezni, ha már télen szeretnék Magyarországra csábítani. Egyelőre nincs egyezség a klubok között, így Dobson a harmadosztályban 16. helyen álló Charlton keddi bajnokiján is pályára léphet.

Dobson az Arsenalban nevelkedett, majd megfordult a West Ham utánpótlásában is, aztán játszott a Walsallban, a Sunderlandben és az AFC Wimbledonban is, a rövid rotteradmi kitérő mellett. A legtöbb meccset az angol harmadosztályban játszotta, 255 találkozón hét gólt szerzett és 14 gólpasszt adott. Magasabb osztályban, élvonalban csak Hollandiában szerepelt, öt mérkőzésen.

GEORGE DOBSON LEGJOBB PILLANATAI

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Kovács Patrik (Vasas FC), Simut Mario Lucas (Szombathelyi Haladás, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: George Dobson (angol, Charlton Athletic – Anglia)
Távozók: Deybi Flores (Deybi Aldair Flores Flores, hondurasi, Toronto FC – Kanada), Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Ferencváros), Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként) 
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatér klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik