Pignitzky bácsi a Nyugati pályaudvaron

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.12.08. 10:33
null
Polgár Gyula (középen) itt már a Fradiban mereng Sárosi „Gyurka” és Háda József társaságában (Fotó: Fortepan/Bojár Sándor)
Címkék
Zűrös napjai voltak Polgár Gyulának 1933 decemberében. Bizonytalansága miatt kis híján ölre ment egymással a Ferencváros és az Újpest, végül az Üllői útra igazolt – atyai parancsra.

 

Az már biztos volt 1933 novemberének végén, hogy a 23 éves, négyszeres válogatott Polgár (Pignitzky) Gyula (becenevén: Drumi) elhagyja a Budai 11-et, ám miközben mindenki Fradi-játékosként beszélt már róla, az Újpest közölte: övé lesz a játékos. Lett is nagy felháborodás az Üllői úton, ahol arra a megállapodásra hivatkoztak, amely szerint a három nagy klub (a Hungária a harmadik) nem szipkázza el egymás elől a játékosokat.

Langfelder Ferenc újpesti klubvezér elismerte, hogy tárgyaltak az ügyben, meg is állapodtak, ám nem rögzítették írásban, így olyan, mintha nem történt volna semmi. Arra is hivatkozott, hogy Polgár levelet írt a Nemzeti Sportnak, amelyben közli, hogy „napok óta ízlésemnek nem megfelelő módon szellőztetik”az ügyét, egyébként pedig: „Kijelentem, hogy családommal együtt végérvényesen úgy határoztunk, hogy az Újpest FC kötelékébe akarok belépni. Erről a szándékomról a mai napon szeretett egyesületemet, a Budai „11” FC-t értesítettem.”

Azért ez nem volt ilyen egyszerű. Polgár ugyanis még az idény előtt megállapodott a Fradival. A szerződésben 32 pengő heti fizetés szerepelt, és a klub arra is kötelezte magát, hogy amíg Polgár le nem érettségizik, havonta 100 pengő tartásdíjat fizet a játékos nagybátyjának, Vörös Jánosnak, akinél a fiú Budapesten lakott.

Igen ám, de a Fradi nem nyújtotta be a szerződést az MLSZ-hez, így aztán megjelent Polgáréknál Arányi Árpád, az Újpest alelnöke, és 40 (egyes hírek szerint 45) pengős heti fizetést garantált, a tartásdíj maradt 100 pengő, de még ígértek neki 500 pengő átlépési díjat. Ezek után szavazott az újpestiekre Polgár. Ott is aláírt egy szerződést. Amikor ezt a Ferencvárosnál megtudták, megemelték a heti pénzt 40 pengőre, és készek voltak állni az 500 pengős „váltságdíjat” is.

A játékos tehát két helyre írt alá, ám nem várt rá büntetés, mert csak a Fradival történt megállapodást nyújtották be később az MLSZ-hez. A szövetség érvényesként iktatta, hogy december 11-i hatállyal övék Polgár, aki még ingadozott. Amikor az iktatást Újpesten megtudták, azzal mentegetőztek, hogy az átigazolás előtt tilos pénzt fordítani a futballistákra, itt pedig ugyebár ott a tartásdíj, amelynek már folyósították az első részletét. Levelet írtak a Ferencvárosnak: „Ez nemcsak a szabályok szerint tilos, hanem a sporterkölcsökbe is ütköznék. Nem hittük tehát egy percig sem, hogy önök és Polgár között bármiféle szerződés fennáll és ezért folytattunk a játékossal, egyesületével és gyámjával egészen komoly tárgyalásokat.”

De Polgár még mindig nem határozott. Legalábbis addig, amíg közbe nem lépett édesapja, akit a lapok egyszerűen csak „Pignitzky bácsiként” emlegetnek. Nos, a Kisteleken élő, „65 éves, őszbecsavarodott, szikár úr” először elküldte falujából Budapestre Gerber Lászlót, Gyula fia jóbarátját, egykori klubtársát, hogy nézzen körül. Ha megtudja, mi a helyzet – utasította –, menjen el a Rádió-kiállításra, ahonnan a lakihegyi nagy adóállomás jóvoltából üzenni is lehet, s tudassa vele, mi a helyzet. Ha baj van, megy – mondta.

Nos, ha baj nem is volt, a gyerek nem tudott dönteni. Így aztán Pignitzky bácsi is elutazott Budapestre, ahol így beszélt a Nemzeti Sport munkatársának: „Holnap semleges helyen megtanácskozom az illetékesekkel, meghallgatok mindenkit és akkor mondom ki az áment.”Hogy miért ő, az atya, az nem volt kérdés akkoriban. És az érve sem utolsó: „Nem lehet mindig a szívre hallgatni. Az apának a fia boldogulását is kell nézni.”Hogy érvelés közben jó kisteleki borral, meg mazsolás kaláccsal kínálták közben az újságírót, szintén természetes volt akkoriban.

A másnapi „tanácskozásról” érdemes idézni a Sporthírlapot: „Pignitzky bácsi a Nyugati pályaudvar III. osztályú várótermébe ment. Ott kereste a »semleges« helyet. És meg is találta nagyon leleményes módon. (A futballreformok és más örökéletű problémák türelmes töprengői átvehetnék ezt a módszert...) Olyan idegent keresett Pignitzky bácsi, aki sportlapot olvasott.

Szám szerint kilencet talált 3 óra leforgása alatt. Az eredményt csütörtökön délben személyesen mondotta el a következőkben:
– Ha ki is nevet érte, ezek voltak a legmegbízhatóbb információk. Érdektelen felektől, érdektelen vélemények. A váróteremben 8:1-re győzött a Fradi…”

 

Ezek után másnap délben összeült a családi tanács: Pignitzky bácsi, Vörös János, a Gerber-fiú és Polgár.

„Az apa megkérdezte a fiút:
– Akarsz menni a Fradiba, vagy nem?
– Akarok, édesapám, szívesen megyek.
– Hát aztán mire való volt ez a virbli?
– Szégyelltem a Blum Zoli bácsi ellen leadott nyilatkozatot. Féltem, neheztelne érte.
– Elég, fiam. A Fradiba fogsz menni! Megértetted?
– Igen, édesapám!”

Hogy mit mondott Blumról Polgár, nem derült ki, de a lényeg úgyis az, hogy mind a négyen elmentek Klement Sándorhoz, a Ferencváros igazgatójához, ahonnan a gomblyukukban Fradi-jelvénnyel tértek vissza.

Polgár szerződése december 11-én lépett életbe az Üllői úton, így 10-én még lejátszhatta utolsó bajnokiját a Budai „11”-ben. A Phőbus elleni 1:1 megfelelő eredmény volt idegenben, Polgár „ tartózkodóan” játszott.

Pignitzky bácsi pedig megköszönte mindenki türelmét, és meghívta a Fradit Kistelekre: „Tavaszkor jöjjön le az egész csapat, majd készítek egy akol rántani való csirkét. De hozzanak felszerelést is és játsszanak egy barátságost Gyula csapatával. Nehogy azt higyjék otthon, hogy az én fiam valami kiscsapatba vándorolt…”

Erről persze szó sem volt. Olyannyira, hogy a Phőbus-meccs másnapján már edzésbe állt az új szerzemény, Kovács Fuxi erőnléti edző igyekezett alkalmassá tenni arra, hogy a túrázó Fradi után utazzon.

December 23-án az a hír, hogy a Keleti pályaudvaron „Klement Sándor áll Polgárral az egyik kocsi lépcsőjén. Rettenetesen bosszús. Kitűnik, hogy nincs egy lábra való ülőhely sem. Az előreküldött ember elkésett...”

Azért csak célba értek, Kölnben (7:2) már játszott is Polgár. Sárosi „Gyurka: „Olyan, mintha mindig itt lett volna. Nemcsak a játékban találta meg helyét, hanem a játékon kívül is”      – értsünk ezen, amit akarunk.

Első bajnokiját 1934. február 25-én játszotta a Fradiban (Attila: 3:1). „Hű, de mély volt a talaj!”– kommentálta.

Arról pedig, hogy aligha járt rosszul a Fradival – a 4 bajnoki cím, 22 válogatottság, és az 1938-as vb ezüstérme mellett – álljon itt egykori főszerkesztőnk, Feleki László története:

„A háború alatt a legtöbb fradista az egyes honvédkórházban szolgált, s a parancsnokok a Fradinak szurkoltak. A katonai fegyelem is erre a kapcsolatra épült. Polgár Gyula, a nagyszerű középhátvéd hetekig nem ment be szolgálati helyére. Az utcán egyszer összetalálkozott a kórházparancsnokkal, egy ezredessel. Az így szólt Polgár honvédhoz: »Drumikám, régen nem láttalak! Csak nem haragszol ránk?«

NÉVJEGY
POLGÁR (PIGNITZKY) GYULA
Született:
1910. február 8., Kistelek
Elhunyt: 1992. június 24., Sydney (Ausztrália)
Sportága: labdarúgás
Posztja: hátvéd, fedezet, csatár
Klubjai játékosként: Kisteleki TE (1926–1929), Hungária (1930), Budai 11 (1931–1933), Ferencváros (1933–1944), MTK (1945–1947), AC Magenta (Olaszország, 1947–1948)
Kiemelkedő eredményei: vb-ezüstérem (1938), 2x Közép-európai Kupa-győztes (1937, 1939), 4x magyar bajnok (1934, 1938, 1940, 1941), 3x Magyar Kupa-győztes (1935, 1942, 1943)
Elismerései: az év labdarúgója (1934), az FTC örökös bajnoka (1974)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik